Nem kiröhögni kérem szépen, de alig fél órája túlestem életem első autómosatásán.

Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de eddig ugye én nem használtam csak fényévente az autót, mosatáskor is csak annyi dolgom volt, hogy kiszálltam, emberem bepötyögte amit be kellett, én meg néztem, ahogyan csukódik az ajtó, majd mosás után kinyílik. Holnap érkezik haza a párom, és mivel tudom, mennyire fontos neki, hogy a "kicsikéje" rendben legyen, gondoltam, lemosatom a piros-sárga kútnál. Okosan kivártam a delet, amikorra ugyanis elfogyott az oda várakozó kocsisor. Majd szépen leparkoltam a szegély mellé, a gázkút után.

Jött mögöttem egy kínai úriember, aki mutogatva kérdezte, oda várok -e. Igen, a mosóba megyek. Leparkolt hát mögöttem, ám csakhamar rászóltak, hogy álljon el onnan, mert pont a gázkút előtt áll, és nem tudnak odaférni. (kicsit megveregettem a vállamat, hogy én milyen figyelmes voltam.) Benn a shopban már szinkronban fizettünk a kínai férfiemberrel, én indultunk vissza a kocsikhoz. (bár én otthagytam volna a kódos papírt, hanem mondják, hogy azt kell beütni)
Visszaséta közben mosolyogva bevártam a keleti kollegát, majd előzékenyen magam elé mutattam. Ő is népének összetéveszthetetlen gesztusával kivillantotta mint a 32 fogát és megismételte a gesztusomat. Én újra, majd mikor már a vigyorom kezdett kínossá válni, megszólaltam:

- Menjen csak előre, és meg  majd ellesem cserébe, hogyan kell.
- Én isz kityit tudom. Kityit. Nem sokszor... - jelzi, hogy ő se túl járatos benne.

Na, nem baj, úriember beáll, kijön, elkezdi vizslatni az elektronikus táblát. Kicsit szöttyög vele, megnyugszom, hogy mások is vannak így, mint én. Majd huppsz, elkezdődik a mosás. Csakhogy a használati utasítással ellentétben a hátsó ajtó nem ereszkedett le, így futva menekültünk a sikeres vízpermetes tömegoszlatás elől egy kicsit hátrébb. De jó, hogy ő ment előttem, én még ki tudja meddig várok, hogy lecsukódjon az az ajtó...
Nézem, ahogy forognak a kefék, azonnal rájövök, hogy a tükröket majd be kell hajtanom, bár ezt írja is a tábla. A kínai ezt kihagyta. No, nem baj, az ő tükrei. Az antennán gondolkodtam, de mivel kellően rövid, úgy döntöttem, fennhagyom.

Aztán már csak azon paráztam, hogy fogok én beállni a két sín közé? A térlátásom nélkül? Rögtön eszembejutott az ominózus eset amikor apám kiskoromban elvitt minket tekézni. Én ugye mi is kipróbáltuk. Hát, elgurítottam én az a golyót, le is dőltek a bábuk csak apám közölte, ebben a sportban nincsen "mandíner" főleg nem négy, mert kimennek az oldalfalak. Nnya. Valahogy ez jelent meg előttem, de aztán minden nehézség nélkül sikerült megközölni a síneket, el is tudtam indítani a ketyerét, és már rutinosan hátrahúzódtam a zuhany elől. Nem úgy a mögöttem lévő házaspár férfitagja, aki közvetlenül beállt a mosó bejáratához mögém, és a kocsira támaszkodva rendesen kapott a szórásból :D

Nem tört le az antennám, így a büszkeségem se, visszahajlítgatva a tükröket vidáman hajtottam ki a kefék alól, a csillogó-villogó autóval. Másoknak ez talán a napi rutin része, de nekem még nem az. És azért... ezt is el lehet rontani...
Ha mondjuk egész véletlenül nyitva marad az egyik ablak, azt hiszem, egész éjjel valami akkumulátoros hajszárítóval fújogathattam volna az üléseket, hogy holnapra, a nagy napra megszáradjanak...