| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Taciviszi 8. rész Ideje:: 02-27-2008 @ 11:06 pm |
|
|
|
|
Nehezen jön a tavasz. Még mindig hófoltok hősködnek az udvaron. Jól látom onnan, ahová Lenke néni szúrós plédekbe bugyolálva kiültetett. Egyedül ücsörgök egy padon, amit sokan, sokfélén összefirkáltak. Luca és Robi, ezt olvasom a támlán kicsit balra tőlem. Kik lehetnek? Nem ismerek se Lucát, se Robit a kórházban.
Erőtlenül szikrázik a nap, az égbolt élénk kék, s a homlokomat csiklandozza egy hajtincs, amit nem tudok betűrni a pelenkából hajtogatott kendőm alá. Miközben azon merengek, kit toltak múlt héten a folyosón a kerekes betegágyon, fehér lepedővel letakarva, érzem, hogy ráfekszik arcomra a hideg levegő. Jó érzés, pedig fázós vagyok. Annyira szeretem ezeket a perceket, hogy ha valaki megkérdezné, szoktam-e búslakodni, azt felelném: soha.
Az udvart magas kerítés veszi körül. Nem látok át rajta, csak a közeli kopasz fákat és bokrokat figyelem. Néha egy-egy faág megrázkódik, mintha reszketne a csípős levegőtől, ilyenkor leesik róla a hó, s az ág megmutatja mezítelenségét.
Egyedül Lenke néni hoz le az udvarra. Mások csak a teraszra visznek ki. Ő cipel át Ildikóhoz is, ha nincs sok dolga. De úgy tűnik, mostanában rengeteg a tennivalója, mert már jó néhány napja nem vitt oda.
Ildikó nagylány. 16 vagy 18 éves, azt hiszem. A földszinti szobákban felnőttek is vannak. Ildikónak nagyon pici a szobája. Csak két ágy fér el benne. Azon fekszik, ami az ajtóhoz közelebb esik. A szobában lámpák égnek nappal is. A nap csak kora reggel süt be. Viszont nagyok az ablakok, és ha kinézünk, látjuk a havas fák felső ágait, s mögöttük a felhőket, amelyek hol lustán cammognak, hol rohannak, mintha bevásárolni igyekeznének valahová, egy messzi országba.
Ildikó mindig fekszik. A fejét magas párna tartja, kezei mozdulatlanul belesüppednek a takaróba. Se ő se a mellette lévő nagylány nem tud moccanni sem. Olyanok, mint Csipkerózsika, aki ébredezik. Ildikó egész nap olvas, a másik lány nem. Előtte egy állvány ágaskodik, az állvány két lábát az ágy széleihez rögzítik. Furcsa szerkezet. Olyasmi mint az állványos rajztábla. A nővérek a támlára helyezik a könyvet, a lapokra meg pántokat tesznek. Ha Ildikó elolvasta a nyitott oldalakat, a nővérek kihúzzák a lapot az egyik oldalon a csipesz alól és átcsúsztatják a másik alá. Még sosem láttam Ildikót a szerkezet nélkül. Mindig odakéri maga elé, én meg sajnálkozom, hogy nem látja tőle az ablakot teljes egészében.
Ildikó nagyon szép lány. Hosszú, barna a haja, ami szétterül a párnán. Arca majdnem olyan fehér, mint az ágynemű. De a szemei meleg barnák, akár a kiskutyáké.
Mindig mosolyog, és szokatlanul kedves hangon beszél. Örül, ha meglát, ettől nekem is jó kedvem támad. Nem értem, hogy lehet ennyire derűs. Soha, soha nem mehet ki a levegőre, és még nem láttam nála látogatókat. Gyakran viccelődik, s ilyenkor kacarászik is. A nevetése a mesebeli tündérek énekéhez hasonlít.
- Meglátod, fogunk mi még szánkózni együtt! - mondta, amikor leestem a székről és beütöttem a fejemet.
- Nincs is szánkónk. - feleltem könnyes szemmel.
- Majd lesz. Bandi bácsit megkérjük, hogy szereljen az ágyra síneket, és kényelmesen fekve fogunk a domboldalon csúszkálni. Na, mit szólsz hozzá?
- Az jó lesz, de az én ágyamat ne vigyük.
- Miért?
- Állandóan tele van szárnyas hangyákkal. Félek benne feküdni. Folyton a lábamon mászkálnak, vagy az arcom körül ugrálnak.
- Rendben, akkor idefekszel mellém, van itt hely bőven.
Egyszer, mikor hatalmasakat képzelődtünk és szó szót követett, éles zokogás csapta meg a fülünket. A folyosóról jött, ahonnan általában tompa zaj hallatszik minden kórházban. Valaki azt kiabálta, hogy nem vigyáztak a gyerekére. Kérdően néztem Ildikóra. Az ő arcán nyugalom ült.
- Kire nem vigyáztak?
- Itt mindenkire vigyáznak.
- Hát nem hallod Ildikó?
- Hallom, hallom, de ne félj, itt mindenkire vigyáznak, ahogy rád is meg rám is. Lackóról van szó. Hiába tették be a vastüdőbe, olyan beteg volt, hogy nem tudták megmenteni az életét.
- Ez nem lehet. Az orvosok nagyon okosak. Ha figyelnek rá, megmentik.
- Az orvosok is csak emberek. No mutasd, hogy emeled föl a lábadat.
- Nem tudom.
- Na látod? Erről sem az orvosok tehetnek. Lackón már nem lehetett segíteni. Tudod, hogy ő is mozdulatlanul feküdt. Úgy, mint én.
Ekkor belém hasított a félelem.
- Ugye, Ildikó, te nem halsz meg?
- Sose lehet tudni. Aki nem bír mozogni, az előbb-utóbb legyengül teljesen.
- Te nem halhatsz meg! - szóltam dühösen.
Elhallgatott és engem is elhagytak a szavak. Az, hogy ő is elmehet végleg, olyan képtelenségnek tűnt, mint az, hogy ha felnövök, nem fogok járni.
A folyosóról beszűrődő zokogás halkult. Odakint kisütött a nap és az ablakon beáramló sugarakban újra fürdeni kezdtek a porszemek. A hosszú csöndet Ildikó törte meg halk szavakkal, nehogy elkergessen valamit, ami fenséges és törékeny, akár egy díszes pohár.
- Lackó a Mennyországba ment.
A Mennyországot úgy képzeltem, mint egy hatalmas kertet, amiben több a bokor, mint a fa. A bokrokat kis bungalónak is lehet használni, és minden gyereknek, aki az égbe jut saját bungalója van. Az én bokromon madárfészek is található, benne pici csipogó fiókákkal. Most még csak elképzelem, de ha én is elmegyek Lackó után, egész biztosan rátalálok. Vajon esik-e hó a Mennyországban? S ha igen, lesz-e ott szánkóm? És lesz-e ott domb? Rázzák-e a fák ott is az águkat, hogy megszabaduljanak a hótakarótól?
Fázik az orrom. Várom Lenke nénit, hogy bevigyen. Szívesen mennék megint Ildikóhoz, hiszen már nagyon hiányzik. Úgy érzem, összetartozunk rendeltetésszerűen. Jó lenne mesélni neki a félelmeimről. A rettegések nála elsimulnak és megszűnnek.
Amitől a legjobban szorongok, és amiről beszélnék neki, azok megint a szárnyas hangyák. Gyakran ellepik az ágyamat. Undorodom tőlük. Állítólag fészket raktak a sarokban, onnan ugrálnak föl a lepedőmre. Néha annyian jönnek, hogy a szemem se merem kinyitni, nehogy beleugráljanak.
Egyedül Lenke néni űzi el őket. Vásárolt a saját pénzén valamilyen port, azt szokta az ágyam alá szórni. Csak ilyenkor nyugszom meg, és a nyugalomtól vidámabb leszek. A szárnyas hangyákra nincsen gondom, eliszkolnak vagy elpusztulnak Lenke néni porától. Ha Lenke néni éjszakás, gyakran megnézi az ágyamat. Látom amint közeledik a folyosó fényében és fölnézek rá.
- Próbálj elaludni, meglátod, reggel egyetlen szárnyas hangya se lesz a közeledben - mondja.
Hiszek neki, már többször bizonyított. Jó érzés a gondoskodása.
Ha nem Lenke néni az éjszakás, rettegek. Senki más nem törődik a hangyákkal. Reggel félve nyitom ki a szememet, nem akarom meglátni a rút bogarakat. Korán kelünk. Még feketék az ablakok. Kezdődik a fürdetés, mindenki ásítozik. Amikor rám kerül a sor, és levetik a ruhámat, szégyenlősen a fiúkra pillantok, figyelnek-e rám. Meztelenül cipelnek ki bennünket a fürdőszobába, és fürdés után szintén ruha nélkül hoznak vissza. Ilyenkor jó lenne még egy kicsit szundítani, de szabadulni akarok az ágyamtól és inkább kiülök az ágy melletti székre. A szárnyas szörnyetegek a lepedőmön ugrálnak. Elkap az undor. Nézem őket, mintha csupán a nézésemmel el tudnám kergetni legalább a felét. A reggelit úgy tartom, hogy a tenyeremet mögé rakhassam, védve a váratlan támadástól. Gyorsan eszek, csak a tejes kávét nem iszom meg. Arra nem vigyázok, s a szörnyetegek hamar rátalálnak. Többen is belefulladnak, ott keringenek holtan a kávéban.
Pár napja az egyik rémség az arcomhoz csapódott. Sikítottam és leejtettem a földre a tányéromat. A bögrét is fölborítottam, a hangyás kávé meg az ölembe borult. Lett is belőle zűrzavar.
- Nem tudsz vigyázni? - kérdezte Éva néni dühösen.
- Félek a szárnyas hangyáktól. - feleltem ijedten.
- Ők jobban félnek tőled, te ostoba.
- Nem hiszem, mert mindig körülöttem repkednek.
- De semmit nem csinálnak veled. Megcsípett már valamelyik?
- Nem. Csak mászkálnak rajtam, én mégis félek.
- Ez nem félelem, hanem hiszti.
Éva nénitől mást se hallok, csak azt, hogy hisztizek.
Gyűlölöm a hiszti szót. Ahogy kimondja, megpecsételt és megalázott leszek. Elhatároztam, erőt gyűjtök, nem rángatom el a fejem, ha felém ugrik valamelyik. Azóta az ágyam mellett szorongva nézem a lepedőt és szememmel követem a mozgolódásukat. Közben rettegek, de nem mutatom. Arra gondolok általában, amit Éva néni mondott a félelemről, és vigyázok, nehogy hisztis legyek. Ha igaz, hogy ezek a rusnya dögök félnek az emberektől, akkor jó a félelem, mert eliszkolnak. Viszont, ha én félek, a szívem zakatol és a torkomban gombóc keletkezik.
Úgy érzem magam, mintha bezártak volna egy körbe, ahol minden lüktet és fojtogat, és egyedül vagyok, teljesen egyedül. Menekülni akarok mindenáron. Ildikóhoz, vagy ide ki a fallal bekerített udvarra, ahol a havas fák bólogatnak s a nap is felnevet néha. Az udvar felaprózva mutogatja foltos fehér terítőjét. Bárcsak egyszer Ildikó is kijöhetne! Nagyon szeretném.
Lenke néni kitekint az ablakon. Mond valamit, de nem hallom a hangját. Rámosolygok, hogy ne aggódjon, elvagyok. Nézem az ereszről csöpögő vizet, és tervezek. Ha vége lesz a télnek, megkérem Lenke nénit, hogy tépjen le nekem pár szál hóvirágot, hadd lepjem meg vele Ildikót. Ha egyáltalán lesznek hóvirágok itt a kertben. A virágnak mindenki örül. Rátesszük az éjjeli szekrényére, amin soha nincs más, csak egy könyv és egy kép. A képen Ildikó egy fiú vállára hajtja a fejét és mindketten mosolyognak. Mellettük áll Ildikó kishúga, aki szintén elkapta a járványt, de ő belehalt. Vajon mi lett a fiúval? Kérdeztem már, de nem kaptam választ.
Lenke néni újra kinéz az ablakon, aztán megjelenik lebernyeges, fekete, kórházi kabátjában. Sietve közeledik, arca most nem vidám. Valami történt, mert az érintése is kapkodó. Ílyenkor nem szívesen térek vissza a szobába.
- Nem mehetnék inkább Ildikóhoz?- kérdezem?
- Ildikóhoz? - feleli, miközben megáll nagy sietségében.
- Hozzá.
- Ildikó elment.
Nem akarok Lenke néni szemébe nézni. Mi az, hogy elment? Hová? Kihez? Hogyan? Mikor? Semmit nem kérdezek, mert nem szeretnék olyat hallani, amitől félek. Ildikót haza vitték, vagy más, jobb kórházba, ahol meggyógyul, vagy talán csoda történt, olyan, amire minden nyár végén várok, Ildikó meggyógyult! Az álmok olyan szépek, mint a gyöngyöző hó, amin megcsillan a reggeli napfény.
Orrom hideg. Arcomat Lenke néni lebernyegéhez szorítom. Elindulnak a könnyeim, fékezhetetlenül, mint a karámból kiszabaduló lovak. Erősnek kell lennem. Amilyennek Ildikót láttam. Összeszorítom a fogaimat, és megfeszítem maradék gyenge izmaimat. Érzem, ahogy a lebernyeg magába szívja a könnyeimet. Mire fölérünk az emeletre, már elhiszem, hogy Ildikó meggyógyult, és tiszta lesz tőle a szemem. Tudom, hogy ő már kint van a falakon túl, és soha többé nem látom az ágyban fekve, könyvet tartó állvánnyal, mosolygósan. Igen, Ildikó elment valamilyen jobb világba. Soha, soha nem fogunk találkozni. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-27-2008 @ 11:18 pm
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 02-28-2008 @ 09:26 am)
Comment: Istenem, Taci... Ide inkább most arról írok, amit meg tudok fogalmazni soraid után, jó? Hangyák: mindenkinek van valami amitől fél. NEM vagy hisztis! Ha lehetne baldachint tenni az ágyad köré, akkor nyugodtan alhathál. Nem tudnak bemenni alá, kívül meg hadd mászkáljanak. Problémák: az ember mindig azt hiszi, hogy a sajátja a legnagyobb, de Téged olvasva mostani válságom semmisnek tűnik. Köszönöm, hogy megmutattad, nem is olyan nagy a baj, mint gondoltam. És Ildikó: na ez az, amire nincsen szavam. Jó, hogy írsz nekünk! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: boblogan (Ideje: 02-28-2008 @ 03:38 pm)
Comment: Minden írásod egy kis csoda. Jó olvasni téged, mert a szomorúságot mindig valamiféle reménybe öltözteted. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 02-28-2008 @ 05:08 pm)
Comment: Jaj, Taci! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Nehéz megszólalni, ha téged olvas az ember. Eszembe jutattad, mikor egyszer rovarírtók csöngettek be hozzánk, én pedig el akartam küldeni őket, mondván, hogy köszönöm, de nem tartunk igényt a szolgáltatásaikra. Erre megszólalt az egyik: Biztosan vannak önöknél is ezüst hátú kopogós bogarak! / Nem, nincs! -feleltem, de az ürge nem tágított. / Minden lakásban vannak ezüst hátú, kopogós bogarak. /// Észre sem vettem, hogy a 6 éves fiam ott áll a hátam mögött és mindent hall. Évekkel később mesélte el, hogy minden este rettegve aludt el a szobájában, hiszen minden lakásban vannak ezüst hátú kopogós bogarak... / Többé szóba sem álltam azóta a rovarírtókkal. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ovobacsi (Ideje: 02-28-2008 @ 05:31 pm)
Comment: igaz érzéseid, igaz érzéseket keltenek... nagyon szépen írsz. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szellzsofi (Ideje: 02-28-2008 @ 05:45 pm)
Comment: Elébb a magyarázat: én a "Mondjátok meg Zsófikának" című Szabó Magda regény után kaptam a Zsófia nevet. Olyan tizenvalahány lehettem, amikor Anyum megkérdeztem, hogy hogyan is lettem én Zsófi (csak mert olyan magától értetődőnek tűnt, hogy éppen ez a nevem). Ekkor bele kezdtem az előbb említett könyv olvasásába: tíz oldalra futotta az erőmből, aztán elsírtam magam. Valahogyan másképp dobog a szív - élesebben és fájdalmasabban - ha az ember Szabó Magdát olvas. És most: minden mellébeszélés vagy hízelgés nélkül írom Neked, hogy ugyanezt érzem Nálad is. Szemilla Drága hívta fel a figyelmem erre az írásra, de amint bele kezdtem, rögtön magával ragadott. Mondhatnak mások ezt meg azt, engem nem nagyon szokott az irodalom tekintetében befolyásolni. És igen: írok bíztatásképp is sorokat, de nem ezeket. Aminek Te a birtokában vagy, az messze több, mint egy - és most ne haragudjon meg senki rám - Akárminek kikiáltott tákolmány, amit csakis egy név miatt aggatnak arra. Tudsz valami Többet, amivel elérsz azoknak a szívéig, akik érezve olvasnak (a többiek meg nem is olvasók, csak...). Többet érzékelsz a világból, mint a nyüzsgősök, és ezt példát állító módon írod le. Én még most is küszködök a könnyeimmel. És ezért köszönettel tartozom, mert megérintettél. Egy plusz dobbanást vittél a ritmusomba. Kérlek, írj sokat ide még, hogy olvashassalak (önző én), és vigyázz Magadra. Tisztelettel, Széll Zsófia :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 02-28-2008 @ 05:50 pm)
Comment: Drága Taci idáig is csodáltalak, most felnézek rád és a könnyeimen keresztül megköszönöm a sorsnak, hogy ismerhetlek. Bárcsak Ildikót is megismerhettem volna. Szeretettel ölellek.Lena |
|
|
|
|
| Hozzászóló: anyatka (Ideje: 02-28-2008 @ 08:17 pm)
Comment: Drága Taci!:)))) Így egyben látva még jobban megérint. Most is könnyeztem,hiába tudom, hogy nem lehet a megtörténteket megváltoztatni, de mégis azt reméltem, hogy talán mégis. Sok puszi és hatalmas ölelés:))))) Andi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: mickey48 (Ideje: 02-28-2008 @ 09:32 pm)
Comment: Talán egyszer még találkoztok - talán egyszer még találkozunk... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-28-2008 @ 09:42 pm)
Comment: Nagyon kedvesek vagytok! El sem hiszitek, mekkora öröm számomra az, hogy megértitek, mit szeretnék elmondani. :) Megpróbálok holnap mindnyájatoknak válaszolni. Sajnos, most nem tudok, de a köszönetemet itt hagyom. Nyugalmas éjszakát kívánok mindenkinek! :)))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szimbolum (Ideje: 02-29-2008 @ 07:41 am)
Comment: Nagyon megérte rád kattintani. Köszönöm és gratulálok! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:00 pm)
Comment: Kedves Lara! Ezeket a rusnya rovarokat magába temette a múlt. A viszolygásom tőlük megmaradt, de már nem rettegek tőlük. Mindenesetre csak úgy, mint a többi történet, élénken megmaradt az emlékeim között, hiszen meghatározója volt annak az időszaknak. Nem sokkal a súlyos tüdőgyulladásom után történt, amikor büszke voltam arra, hogy immár 10 éves vagyok, és bátran hátrafésülhetem a hajam, mint a nagyok. :))) Ildikó pontosan olyan volt, amilyennek leírtam. Vidám, kedves, vígasztaló, és nagyon szerettem. Utólag gondolkodtam azon, hogy mit olvashatott mindig. Miért volt sötét színű a könyv fedele. Talán a Bibliát olvasgatta. Nem tudom. :) Szeretettel ölellek! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:01 pm)
Comment: Hát tudod, boblogan, nekem az a csoda, hogy olyan hűséges olvasóm vagy, bár ezt elmondhatnám másokról is. Örülök, hogy mindig meglátod az irományaimban a lényeget, pl. most a reményt. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:03 pm)
Comment: Szemike, jaj, csak nem! Ezüst hátut és kopogósat én még nem láttam! Ezek után én se vágyom rovarírtókkal beszélni. Még kitalálják, hogy nemcsak kopognak azok a rút bogarak, hanem az ajtót is kinyitják! :))) Szegény kisfiad, el tudom képzelni, mit érezhetett! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:11 pm)
Comment: Köszi ovobacsi az elismerést. Akkor tudok valamiről meggyőzően írni, ha újra átélem. Mintha visszatérnék a múltba valamilyen láthatatlan ejtőernyővel... Az érzések is pont olyanok, mint régen. Itt megjegyzem, hogy már én is olvasgattalak, de nem volt bátorságom írni hozzád. Képzeld, szürke egérnek éreztem magam. Azt hiszem, valamivel jobb egérkének lenni, ha nem bújik a ruhás szekrénybe, ahogy nálunk tette, mint szárnyas szörnyetegnek, nemdebár? :))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:16 pm)
Comment: Zsófi, Szabó Magda könyve rám is nagyon hatott. Szerencsére megvan a regény a könyvtáramban, így bármikor újra olvashatom. Érdekesnek tartom, hogy a regény után kaptad a neved. Képzeld, nyolcadikban volt egy Miette nevű osztálytársam. Őt is egy könyv alapján keresztelték Miettének a szülei. Nagyon romantikusnak tartottam. Azt meg, hogy én egyenesen az édesanyámtól örököltem a keresztnevemet, szörnyen póriasnak. :) De hát evan. :))) A történeteimet az érettségiig szeretném írni, valószínűleg Mimire is sor kerül. :))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:18 pm)
Comment:
Léna kedves, én is örülök neked. Sok erőt adsz a szereteteddel. :) Én is gyakran megköszönöm a sorsnak, hogy találkoztam veled és még jó néhány Fullossal! :))) Puszillak! :)))
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:20 pm)
Comment:
Igen, így van Andi! Én is jobban szeretem együtt látni az epizódokat. Nos, a valóságot nem lehet átírni. Nem tehettem meg. Tudom, hogy megérted. Puszillak szeretettel! :))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:22 pm)
Comment:
Talán Miki, talán. De én nem vagyok olyan békés, mint Ildikó volt. Sokkal szürkébb a lelkem. Csak remélhetem, hogy talán. :) Puszillak Miki kedves! :)) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 02-29-2008 @ 08:24 pm)
Comment:
Kedves szimbolum, köszi a kattot! :) Feltétlenül megkereslek, bár még nem tudom, hogyan. Gyakran vagyok a neten, de a lassúságom miatt a Full adta lehetőségeket nem ismerem. Egyszer azonban megjelenek! :) Köszönöm a jó szót, örülök, hogy itt jártál. :))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 03-01-2008 @ 11:47 am)
Comment: Köszönjük a személyreszóló válaszokat Taci! Nekem is van egy Miette nevű ismerősöm, de soha nem tudtam elképzelni, hogy honnan kaphatta a nevét. Köszi az infót. :-) puszi |
|
|
|
|
|
