Délelőtt kicsit megint szét akartak szakítani.
Délelőtt megint csak nem akarták tolerálni, hogy én egy emberből vagyok. Kezem is, lábam is csak kettő.

De eltelt.
Most este van. Csend, félhomály.
A kis házioltáromon álló nagy gyertyák lángjai nyugodt lassúsággal égnek. Nem lobognak. Jázmin illatú füstölő füstcsíkja tántorog, mint a részeg ember, a szintén lazulni vágyott....
Az előttem lévő bögrében megivott kakaó megszáradt nyoma, mintha meredek sziklákat rajzolt volna a porcelán belsejébe. Jobb kezemnél a Valentin napi csokor lehajtott fejű, busongó rózsái. Még nem volt erőm kidobni őket.  
Ülök a széken, datolyát majszolok, kicsit hintázok előre-hátra.
És már semmire nem akarok gondolni. Csak arra, hogy most... most jó.
Csend van.
Béke van.