Helyzetjelentés – 03. 11.

Gyenge szám a tizenegy,
egyszerű, mint az egyszeregy,
eggyel, s önmagával osztható,
de az meg mire volna jó?
Márciusban, egyik kedden,
tizenegyedikén lettem
biztos abban az egyben,
hogy titok lappang az emberekben…???
De mi az? Kérdem én,
a földalatti rejtekén,
hol önmagamba révedek:
oszthatatlanok vagyunk.
Vagy tévedek?
Minden ember tizenegy.
Vagy egy. Egyre megy.

Álltam a földalattin, zötykölődtem, zötykölődtem.
Felszállt egy fazon, hóna alatt hosszú, hegyes végű esernyő, és hogy védve legyen, ráhúzva egy nájlonzacskó.
A saját nájlonzacskója, amiben vásárolja az ember a hasonszőrű hosszú esernyőket.
Az ember megtartotta toknak.
Fura.
Én kidobtam volna, ő meg megtartotta, és használja, jó valamire neki.

Aztán felszállt egy másik ürge.
Negyvenes-ötvenes, szeszelős fajta.
Bőrnaci, feszülős, bőrdzseki, motoros, bőrsapka, ami a Kék osztriga bárt juttatta az eszembe.
Alacsony volt, vaskos, és kipirult, helyke Dartanyan szakállal.

Aztán a fickó a kislánnyal. Kerekfejű, nagy szemű, szélesmosolyú apuka, helyes, barnacopfos gyerekkel.
Beszélgettek.
Alig kapták el a földalattit, nevettek, jókedvűen huppantak le egy ülésre, egy pillanatra sem eresztették el egymás tekintetét.

Dájerolt hajú néni.
Kopott ősz, hátul felnyírva.
Jaj.
Nincs még hatvan…
Zötykölődöm. 

Péntek esti előrejelzés:

Buliba kell mennem.
Meglepetésbuliba.
Nincs kedvem.
Nem szeretem a füstös, zajos pincehelyiségeket, ahol nem hallja az ember a saját szavát sem.
Nem szeretem, hogy a pofámba fújják a füstöt.
Nem bírom a dübörgő zenét…
Pedig…
Három éve még lételemem volt a bulizás.
A legjobban a füstös, zajos pubokban éreztem magamat, nagy társaságban.
És most, néhány évvel később azon gondolkodom, hogy milyen ürüggyel mondhatnám le a legjobb barátnőm meglepetéspartyját.
Persze nem fogom lemondani.
Ha csak egy órára is, de elmegyek, felköszöntöm, vigyorgok jobbra, vigyorgok balra, majd beugrok a kocsimba, és húzok haza a jó kis meleg, tiszta, füstmentes, csendes otthonomba.
Azóta van ez velem, amióta nem dohányzom.
Nem bírom a füstöt.
Fuldoklom.
Nem vagyok „partyképes”, és csak elrontom mások jó hangulatát.
Azokét is, akik sosem dohányoztak, mert ők jól viselik mások füstölgését.
De meg egyébként is.
Egyszerűen nem hiányzik a hajnalig tartó rumli.

Nagyon furcsa, hogy változik az ember.
Lehet, hogy három évvel ezelőtt egy ominózus hétéven voltam túl, csak nem tudtam, hogy honnan számolódik.
Persze lehet, hogy ez csak a kapcsolatokra igaz…