Néha előfordul, hogy a jószándékú segítség a visszájára fordul.
Van, amikor az ember könyörög, hogy ne segítsenek neki, mert sokkal rosszabb lesz minden, mint annak előtte.
Vannak emberek, akik akkor is segíteni akarnak, amikor a másik nem hogy nem akarja, de egyenesen menekül a nagy segítőszándék elől.
Elmesélek egy igaztörténetet, de nagyon morbid, úgyhogy a gyenge idegzetűek most szépen csukják be a blogomat, és ne olvassák el még véletlenül se.
Egy ismerősöm ismerősével történt, úgy hallottam vissza én is.

A fiú nagy állatbarát, segít, ahol tud, védi a kisállatok jogait, ha kell, ha nem.
Történt egy nap, hogy talált egy törött lábú verébfiókát.
Rögtön felébredt benne a segítőszándék szegény kis csuri iránt, aki nem tudott lábra állni, csak panaszosan csipogott.
A fiú gyufaszálból kis sínt készített az apró lábacskának, cérnát vett elő, és odakötözte a pici lábat a sínhez.
Aztán a cérnát kellett már csak elvágni, de nem volt nála olló.
Úgy gondolta, hogy elharapja, hiszen arra való a foga, hogy hasznos legyen.
Miután elrágta, akkor vette észre, hogy véletlenül nem a cérnát, hanem a fióka lábát harapta le.

Na ennyit a jószándékú segítségről.
Szegény csuri nyilván egyébként is elpusztult volna törött lábbal, de így még jól meg is kínoztatott.