| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Elmélkedés Ideje:: 03-27-2008 @ 02:28 pm |
|
|
|
|
Visszaolvastam pár régebbi írásomat, és azt vettem észre, hogy nagyon hullámzó életem van. Vagy nagyon boldog vagyok, vagy padló alatt.
Néha úgy érzem, hogy az élet azért sodor ilyen helyzetekbe, hogy nehogy azt higyjem, olyan könnyű minden. Hogy értékeljem azt, amikor végre boldog lehetek... De valami miatt mindig elmúlik a boldogságom.
Mostanában hinnem is egyre nehezebb. Pedig kiolvastam Rhonda Byrne könyvét, igyekszem is alkalmazni, de vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem tudok hatni a tudatomra. Olyan súllyal nehezedik rá az érzés a szívemre, hogy az eszemmel nem tudom irányítani.
Tudom, a vonzás törvénye... Amikor rossz gondolataim vannak, akkor bevonzom életembe a rosszat. De akárhogy is van, lehetetlenség, hogy az emberrel kizárólag jó dolgok történjenek! Példának okáért: azt nem tudom megakadályozni, hogy valaki meghalljon! És a halál biztosan nem a jó dolgok közé sorolható...
A jó gondolatokhoz, jó dolgoknak kellen történnie. Most kezdenek alakulni a dolgok, nem pasi téren, vagy ilyesmi, hanem más. Olyan dolgok, amikre már régen vágytam, és talán most teljesülhetnek. Nem akarok még róla beszélni, majd ha már minden biztossá válik. Addig pedig igyekszem hinni, reménykedek...
Pasitémáról jutott eszembe! Kezdek rájönni, hogy mostanában mi miatt siklottak félre a kapcsolataim... Olyasvalaki iránt táplálok gyengéd érzéseket, aki iránt nem kéne. Amíg őt nem tudom kiverni a fejemből, addig nem is lesz mással normális kapcsolatom... Olyan nehéz volt erre rájönnöm! És fájdalmas érzés...
Több szempontból is rossz dolog. Egyrészt, az illető az osztálytársam. Emiatt év elején (szeptemberben) még csak rágondolni sem akartam. Házinyúlra nem lövök, mert nehezen viselem, ha valaki nap, mint nap a "nyakamon lóg", másrészt a pletyka is elindulna... Fiatalab is nálam, 3 évvel. Ez a kisebbik baj. A legnagyobb fájdalmat számomra az jelenti, hogy nem érdeklem őt! Vagy, ha igen, akkor sem ÚGY! Még pár hónapja azt hittem, hogy talán mégis... Voltak érdekes elszólásai, és jól megértjük egymást... De úgy fest, hogy csak én láttam bele többet, mint ami... A kegyelemdöfést pedig nemrég kaptam: egy másik osztálytársam tetszik neki... Paff, bumm, krassss!
A kirakat összetört. Amikor meghallottam, hogy neki más tetszik, igazából akkor döbbentem rá, hogy talán ő többet jelent nekem, mint azt gondoltam. Azt hittem, hogy könnyen el fogom őt felejteni. Közben viszont titkon reménykedtem, hogy talán mégis...lehetne valami köztünk. Ezek után viszont fel kell adnom. Én nem fogok közéjük állni. Főleg, hogy állítólag süt róluk a szerelem... Biztos csak én képzeltem, hogy vonzódik hozzám. Biztos, csak a hiúságomat legyezgeti, hogy valakit nem én érdeklek. Áltatom magamat, hátha úgy kevésbé fáj. Hátha végre ki tudom törölni őt a szívemből, és barátként tudok ránézni. Többé már nem fog hiányozni, ha nincs suliban, nem fogok aggódva arra gondolni, hogy mikor látom újra, nem fog el többé az izgalom, ha meglátom. És hátha mással boldog lehetek, mert jelentkező akadna...
Mindaddig viszont nem merem, nem akarom feladni, míg az ő szájából nem hallom, míg a saját szememmel nem látom, hogy más kell neki! Talán ez kellene nekem, hogy lássam végre a saját szememmel. A többiek addig hiába mondják nekem... Az a szerencse, hogy úgy tűnik, senki nem vette észre, mit érzek. Még a legjobb barátnőm sem. Ha pedig teljesen biztosat fogok tudni, akkor még könnyebb lesz titkolni, és felejteni... Remélem. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-27-2008 @ 02:28 pm
| Hozzászóló: lenaneni (Ideje: 03-27-2008 @ 05:41 pm)
Comment: "Az a szerencse, hogy úgy tűnik, senki nem vette észre, mit érzek. Még a legjobb barátnőm sem. Ha pedig teljesen biztosat fogok tudni, akkor még könnyebb lesz titkolni, és felejteni... Remélem." Reginababa, ez olyan pottyoskonyves, lanyregenyes, multszazadi gondolkodas, szerintem. Mi abban a restelnivalo, hogy valaki szimpatikus neked, hogy kivancsi vagy ra, hogy szivesen vagy a tarsasagaban? Ha ilyen bujj-el-kukkants modszerrel elsz, akkor a barataid is osszezavarodnak, es ok sem merik bevallani, amit ereznek. No, ez volt az elso nagyon-nagyon okos tanitas. :s a masodik: ahol mindig sut a nap, ejjel-nappal, ott nagyon hamar sivatag lesz, es kihal az elet. Vagyis a boldogsag csak a boldogtalansaggal egyutt tud meglenni. Ezen ne keseregj, fogadd el. Amugy erdekesek a blogjaid, van amikor nagyon felnottesen, filozofikusan nezed a dolgokat, maskor meg olyan kamaszlanyosan locsogsz-fecsegsz, meselsz. Legy megertobb, turelmesebb magadhoz! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: reginababa19 (Ideje: 03-27-2008 @ 09:07 pm)
Comment: Köszönöm a hozzászólást és a tanácsot lenaneni! Talán azért van mindez, mert még csak most kezdek felnőni, keresem önmagamat. És van arra is okom, hogy bizonyos érzéseimet eltitkoljam... Sokszor csalódtam, sokszor bántottak már meg, nem adom ki olyan könnyen magamat. Igaz, a barátaimmal leheték nyíltabb... Igyekezni fogok. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: norbert (Ideje: 03-28-2008 @ 01:17 pm)
Comment: Regina! Az élet egy baromi nagy paradoxon. A legnagyobb. Nagyon jól látod, hogy a dolgok, jók és rosszak váltják egymást. És igen, én is azt gondolom, hogy egyik sem létezhet önmagában. Hogy a boldogság elmúlik, szerintem természetes dolog. S, hogy ezt megszenvedjük az méginkább. De én úgy érzem, hogy mindíg nyitva kell lennünk egy újabb emelkedés, egy újabb boldog időszak előtt. Vigyázz, nehogy elszalaszd a következő emelkedőt azzal, hogy visszafelé figyelsz. Ne zárd be magad, mert úgy senki sem érhet el. :-)
Norbi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: reginababa19 (Ideje: 03-28-2008 @ 02:17 pm)
Comment: Nagyon köszönöm a tanácsot Norbi! Azt hiszem, érdemes megfogadnom!:) Mert nem szeretném elszalasztani a szivárványt a dombok felett!:) |
|
|
|
|
|
