A minap rendezgettem a fényképeket,nézegettem a gyerekek kiskori képeit,és kezembe kerültek az én régi elfelejtett fotóim….
Hirtelen évtizedeket  fiatalodtam. Eszembe jutott a gyerekkorom és vele együtt minden csínytevésem. Nagyon szerettem kint lenni a természetben, feküdni a fűben és nézni a felhőket…kitalálni,hogy mire is hasonlítanak.A bokrok ölelte kis tisztás elrejtett mindenki szeme elől, s kedvemre ábrándozhattam.
Jól elvoltam magamban is,de legjobban talán még is a szomszéd fiúval szerettem játszani.Ha nagyon untuk már magunkat,csak át kellett szaladni a kert végébe és máris a  búza mezőn találtuk magunkat…az volt ám csak az igazi móka. Csináltunk barlangrendszert,róka utat…természetesen ez mind azzal járt,hogy jól letapostuk az érett búzát. Szegény szüleink pedig minden aratáskor hallgattak miattunk.
Egy alkalommal nagyapám kapott több kiselejtezett telefonpóznát…. Gondolta,majd később milyen jó lesz a kályhába. Lerakták az udvarban szép kerek hosszú rudak voltak….pont balettozásra alkalmas…..gondoltam én. Hiába figyelmeztettek,hogy televan kiálló szöggel,ne ugráljak ott………én csak balettoztam tovább,míg egyszer csak megcsúsztam és máris mindkét térdemen tenyérnyi véres seb éktelenkedett. Emlékszem az anyukám azt se tudta elnáspángoljon vagy vigasztaljon…
Ahogy kijött a jó idő szinte minden este hallgattam,hogy miért mindig az én ruhám a leg koszosabb,soha nem értettem,miért kell ekkora cirkuszt csinálni néhány folt miatt,mikor abban másnap ugyan olyan jól lehet játszani.
Aztán mikor anya lettem kezdtem megérteni a dolgokat,egyre több dologból csináltam én is problémát. Menthetetlenül felnőttem…..de azért néha még  ma is gyerek vagyok……….