Elővegyem, megmutassam neked?
Korábbi írásaimban már meséltem a kineziológiáról, legutóbb "A Be...sza.....ok, de kit érdekel !"címmel részletesen.
Egy kis emlékeztető annak, aki most olvassa csak az írásomat:
Stresszelt világunkat éljük meg nap, mint nap. A stressz helyzetek megélése felvállalása, megoldása, nem kis feladat, szervezetünk számára is nagy terhet jelent. Tudni kell, hogy 3 másodpercnyi stressz fogantatásunktól kezdve az agyunkban lenyomatot hagy, emlékezni fog, megőrzi. Ezeket a stressz blokkokat a kineziológia segítségével lekérdezhetjük az illető két kinyújtott kezéről,mely a két agyfélteke meghosszabbított nyúlványa, és korrigálhatjuk.
Stressz helyzetek hatására a gondolatok-amelyek ugye lehetnek jók vagy rosszak-érzelmi szintre kerülnek. Ezek az események az életünkben egy kényszerpályára „kényszerítenek”, s mivel igazán nem tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket /pl. más elvárásának eleget tenni , megfelelni stb. testi tünetként jelentkeznek. (Pl évtizedes fejfájás, migrén, önbizalomhiány, kisebbségi érzés, örökös bizonyítási vágy, szexuális problémák, magatartás zavarok, dyslexia, tanulásai, olvasási, írási zavarok, emlékezési problémák…stb) Azt tudni kell, hogy egy stresszelt ember mindig másban keresi a hibát, és nem tudja kezelni a helyzeteket,esetleg szeretné, de nem tudja hogyan, és mit tegyen.
A kineziológia az embert összességében, egységében nézi és kezeli. Szellemiséget, testet és az érzelmeit. Én a kineziológia három az egyben módszerét sajátítottam el, "Three In One Concepts" ami azt jelenti, hogy egyszerre mind a három sík blokkpontjait feltárom, és egyszerre korrigálom is. Szerintem ez a leghatékonyabb módszer . (nemzetközileg bejegyzett és nyilvántartott oklevéllel rendelkezek). A Kineziológiával soha nem diagnosztizálnak, és nem gyógyítanak betegséget, ezt meg kell jegyeznem a tévedések elkerülése végett. A másik fontos dolog, hogy orvost nem helyettesít. Szerencsére ma már vannak orvosok, akik partnerek e módszer elfogadásában kontrollálják az elért eredményt, el is ismerik azokat. Sok örömkönnyet értem, érek meg.
Nem dolgozhatunk mindig a jelen korban, a kéz jelzi feltett kérdéseinkre az igen vagy a nem választ. Ha a korban vissza kell mennünk, mert öt éves korában történt vele valami ,ami a jelen kor problémájával összefüggésbe hozható, ezt kor-regressziónak nevezzük. Aztán ha megtaláltuk az ok korát, meg tudjuk nézni, hogyan érezte magát akkor, kikkel hozható összefüggésbe az a bizonyos esemény, és százalékban kifejezve meg tudjuk kérdezni, hogy mennyi volt az akadály és mennyi a lehetőség a megoldásra. Az illető leül, homlok tarkó fejtartással összekapcsoljuk a két agyféltekét, és ilyenkor az emlékezetében bizony felszínre kerülnek azok az események, amikkel összefüggésbe hozható jelen kor problémája. Szinte filmként lepörögnek a képek előtte. Ilyenkor előfordul, hogy kitör a sírás, átéli az eseményeket, hisz a képek formájában az események lezajlanak, mondja nekem, mit lát, ki hol van, mit tesz, saját maga hol van.
Van olyan is, hogy nem lát képeket, nem jön a felszínre… Semmi gond… a blokk ott van, oldjuk. Néha később jut eszükbe. Elvégezzük a korrekciót, az oldást, vagyis a hiányzó energiaszintet korrigáljuk.
Mi is történik ezután, és velünk? Az, ha hasonló helyzetbe kerülünk, már nem a régi, rossz minta alapján viselkedünk, hanem a korrigált minta szerint. Életünk apránként visszakerül a "normális kerékvágásba" csupán azért, mert mi saját magunk megváltozunk és körülöttünk is, megváltozik minden. Nagyon sok problémát oldottam már meg kineziológia segítségével. Voltak édes történeteim gyerekekkel, ma erről mesélek el egyet.
Tudni kell, hogy minden eset más, és a feltárt ok sem ugyanaz mindenkinél, tehát nem lehet és nem is szabad általánosítani!!!
Barátaim megkértek, hogy van egy szuper kis srác, és a problémája teljesen egyedi,…és hogy azt nekem látnom kell. Csak nézzem meg tudok-e segíteni, mert a szülök teljesen, odavannak. Kérdeztem, hogy mi a gond, bepisil, lop, hazudik, verekszik...hát én már sok érdekes esettel találkoztam, de nagy volt a titkolózás. Gondoltam magamba, megint lesz egy jó kis kihívás nekem...de nem baj. Ha tudok segíteni, segítek...és miért is ne eddig sikerült...
Eltelt egy-két nap és a megbeszélt időre elhozták a kisbarátomat. Itt volt apuka, anyuka és a kis srác, akit nevezzünk Zsoltinak. Ezt nagyon szeretem, mikor az érintettek mind itt vannak, egyszerre elmondhatom mi a kineziológia, mit jelent, mit lehet vele tenni, vele elérni. Közben mindig szemrevételezem a velem szembe ülőket, mert számomra nagyon sok információt hordoz minden mozdulat, és az ember szerkezeti funkciói is.
Zsolti első pillanattól belopta magát a szívembe. Mint egy zsák bolha, pajkos, vidám kis arc, melyen, több helyen szeplős volt nagy fülek, fürge szemjárás (információgyűjtés) olyan volt, mint egy tej csoki reklám. Imádom az ilyen gyerekeket.
Szigorú, gondterhelt szülői nézésre olykor csend és nyugalom kötözött Zsoltika szívébe. Édesen két pillanatig kibírta.....
Azt tudni kell, hogy az oldások mindig kettőnk között zajlanak pontosan azért,hogy ne legyen zavaró senki jelenléte. Mindenki jogait tiszteletbe tartjuk, senkinek semmit nem mondunk, hiába jön egyszerre a férj és a feleség is oldásra... Egyiket sem tájékoztatom a másikról. Természetes, hogy kisgyerek esetén vele átbeszélem, és összefoglalva a végén a szülőknek elmondom a felmerült problémákat.
Zsoltika problémája egy fejlődési rendellenesség volt, (meg kellett volna műteni, belül) és a fütyköse bőre letapadt, úgymond stabilan lefelé a hat órát mutatta. Ilyeneket nem nézek meg, mert a kineziológia betegségekkel nem foglalkozik, hanem egyszerűen keressük a szervezetben lévő blokkokat, és oldjuk.
Úgy kell elképzelni, mintha valamit keresnénk a lakásba, aztán az össze-visszaforgatás helyett először mindent a helyére tennénk….valahogy így tudom érzékeltetni a problémák oldását. Kineziológiában is mindent helyre teszünk, blokkokat oldunk és a szervezet öngyógyító energiáit beindítjuk.
Zsoltikával ketten maradtunk és beindítottam az energiaáramlást nála az oldáshoz, aztán ráhangolódtam. Ilyenkor összeköttetésben vagyunk, és a két kezéről le tudok kérdezni minden információt, feltéve, ha szabad oldanom azt a problémát, vagy dolgozhatok vele. Érdekes ugye ez a kérdés...pedig így van! Ha minden rendben van, lehet dolgozni, ha nem hát alkudozni kell a kezével. Egy hét múlva lehet? Egy óra múlva lehet? Ilyenkor azt mutatja, hogy a pillanatnyi oldásnak valami akadálya van… hogy mi azt én nem tudom, az ő agya, tudatalattija tudja. Felnőttek esetén ilyenkor szoktam mondani, hogy
-Na mi van hasonlítok az anyósodra?
Zsoltikánál elvégeztük egy pár alkalommal a szükséges oldásokat, és szülei szerint, amit orvos is látott a munkánk nem volt eredménytelen. A belső rendellenességet sikerült korrigálnunk, így a bőrt kellett csak egy kis műtéttel felszabadítani. Esetében a probléma magzati korban volt, mégpedig az, hogy kislányt várt az édesanya, és bizony nem lány, hanem fiú született.....
Utolsó oldásnál nagy boldogan újságolta nekem négyszemközt Zsoltika.
- Képzeld el, hogy a fütyim feláll a nadrágomban, egészen megkeményedve! -és már nyúlt is a nadrágja felé.
Komolyan néztem rá, mert meglepett az elmondott boldogságával. Hirtelen szóhoz sem jutottam. Erre fel pajkosan rám nézett huncut szemeivel, és azt mondta.
- Elővegyem, megmutassam neked?
Csak annyit tudtam mondani, hogy azért dolgoztunk ennyit!
Bizony mind a ketten akkorákat nevettünk, hogy még a könnyünk is kijött. Zsoltika annyira boldog volt...sok örömöt megismert,és azt mind megakarta velem osztani.
Eltelt egy pár év......úszni voltam, és találkoztam vele.Nagyon szép kis srác lett belőle, huncut szemei megmaradtak, de a fülei mintha kisebbek lennének.Odajött hozzám, sziával üdvözölt, megölelt a vízben, adott egy puszit….aztán sietett hajtotta a csajokat… Ezek szerint én is úgy gondolom minden a legnagyobb rendben, van…
(a kép illusztráció)
|
