Természetesen mindegyikük Stassi ügynök volt. A szerelem. a gyönyör és a kéjvágy Stassi ügynökei. Pontos megfigyeléseket végeztek, de azokat nem dossziékba gyűjtötték, hanem rögtönzött ágycsatákban realizálták; nem feljelentéseket, hanem kijelentéseket tettek: Szeretlek. Gyereket várok tőled. Besúgás helyett fülbe súgtak az emeletes vonat zakatolásának dallamára: Du Dumm, Ich Liebe Dich, Du Dumm (Szeretlek, Te ostoba.); két karjuk, ölük magáncellájába zártak; nemi szerveinket vallatták; beismeréseinket csókkal jutalmazták vagy kulcsot adtak lakásukhoz.
Ahogyan Elona is a második látogatásom alkalmával. Ha fejezeteimnek címet adnék (mint, ahogy nem) ennek az lenne: A kulcs. Micsoda stramm fejezetcím lenne! Ez akkor történt, amikor négyesben mentünk haza a Ligából. Keményen be voltunk szívva, bár én nem annyira, ahogy emlékszem. Elona két háztömbnyire tőlük kezembe nyomta a lakáskulcsát. Akkor se, most se értem miért tette ezt. Ingrid és H. Laci valahol lekoptak. Már csak arra emlékszem, hogy Elonát az ajtó mellé támasztom, amikor nyitom, és már bent az előszobába, ahogy lerogy a földre. Keze utánam kap, magához von, kapkodva vetkőzünk, lábát szétdobja, öle nyíló gyöngykagyló. Ez az első előszobai szeretkezésem, gondolnám, de nem gondolom; most gondolom. De laza ez a nő! Ezt viszont tényleg gondoltam, amikor belehatoltam. Túlságosan is, sőt, kétségbeejtően laza. Laza és tág. A kelleténél és szükségesnél is lazább és tágabb. Hüvelye nem szorul olyan barátságosan rám, mint az első alkalommal. Ez a pia miatt van, gondolom, ki kéne józanítani valahogy, de erre jelen pillanatban nincs semmi ötletem. Mi lenne, ha én mennék utána terjedelemben; ha rövid a kardod…- szól a mondás -, és már kézbe is veszem az ügyet. Semmi sem egyszerűbb ennél. A fantázia és az öt érzék feltüzelésének kérdése. Nyelvem máris a szájába kalandozik, aztán fülcimpájának labirintusában, leheletem sirokkó, forrósága felborzolja a hátgerinc alvó gleccsereit. Elona sóhajtozik, minden sóhaja átmérőben mérhető. Fogam közé veszem tarkóját, mint a nagymacskák kölyküket, aztán le a nyak finom ívén az első állomásig: a keblek. Itt a fáradt utasok leszállnak és frissítőket, perecet vesznek magukhoz. Van, aki egy váratlan ötlettől vezérelve egy ellenirányú vonatra száll, és visszautazik a kiinduló állomásra. Én ilyent nem teszek. Először is figyelmesen megszemlélem a látványt. Elona mellének holdudvara van. Színe: hetvenes évekbeli barna és szederjes. Egyébként Elona teste teljes egészében hetvenes évekbeli: tetkó-, piercing-, fit- és wellnessmentes. Melle természetes és természetesen eredeti. Se nem nagy, se nem kicsi. Meg se fordul a fejében, hogy megnagyobbítsa, ha a nagy mell a trendi. Meg se fordul a fejében, lekisebbítse, ha a kicsi mell a divat. Sehol egy felvarrandó ráncdarab, egy leszívandó hájnövekmény, egy kiigazítandó porc. Bimbója betolakszik a számba, nyelvem, e szemérmetlen éti csiga lustán örvénylik körülötte, egyre táguló, koncentrikus körökben, Elona sóhajtozik, minden sóhaja átmérőben mérhető, de ezt már mintha mondtam volna, melle puha és mégis rugalmas. Ez a puhaság, ez a rugalmasság felidéz egy ősi emléket, vágyat generál; kell lenni itt egy nem ennyire térbe terített puhaság-rugalmasság, puhaság-rugalmasság plusz meleg és béke; valami, ami beburkol és elzsongít, valami negatív kitárulkozás, valami zárt szabadság. Oda szeretnék bejutni, befúródni, bebábozódni és örök időkre ott maradni, feledve a lepke-tanszformáció kényszerét. Az Anyák túlért magzata ilyenkor csak szimatában és ösztönében bízhat. Irány: a le! De azért még elkalandozok a fénylő vállhoz, belenyalintok a hónaljba - egészséges verejtékillat, nem az a dezodorbűz vagy szájpadlástapasztó púderlepedék, mint manapság divat -, de máris a hasa sivatagában vándorolok, számba veszem minden futóhomok dűnéjét, konstans makuláját. Már csak a szemérem dombjára kell felfutnom, tudom, a túloldalán ott van a fata morganában remegő elvarázsolt kastély, titkok és rejtélyek otthona, az én igaz és egyetlen otthonom. Rézszín templomtornyát kiemelem a hullámzó redőkből, és ugyanazt művelem vele, mint a keblekkel; lásd, mint fent. Közben Elona sem rest: mohó ópiumevőként rácsücsörít az egyik herémre; szívja a mákgubó tölcsérét, majd föl-le repked oszlopomon, nyelve zavarodott molylepke. Én pedig átellenben jutok titkos kazamaták, labirintusok útelágazásához; hová menjek tovább, föl, az Újbirodalom sokszorosan kifosztott királysírjaihoz, vagy lejjebb, a mélyebb, sötétebb és kesernyésebb katakombákba, ahol a sokkal ősibb királyok álmodnak háborítatlan nyugalomban. Úgy döntök, először Őket, a Hold Fenségeit látogatom meg, aztán majd sort kerítek a Napkirályokra is. De éppen csak bedugom a fejem a dohos mélységbe, Elona ezt már nem bírja, szordínós sikollyal ránt magába, hüvelye a jól ismert, régi szorítással csapódik falloszomra; ujjé, éljen a józanság!
A többi már közhely: orgazmus, filozofálás az előszobai szőnyegen, nem is akarom untatni ezzel hűséges olvasóimat; ez volt tehát az én második látogatásom Elonánál. Következik viszont az ő első látogatása nálam.
De csak a következő részben! Türelem.
Ps.: Csak most veszem észre, a meisseni lány esetét még most se zártam le. Na nem baj, majd legközelebb.
