Hiába tanult sokat a tudós, a legfontosabb kérdéseire nem találja a választ. Elmegy hát a bölcshöz.
- Mester! Te, aki minden kérdésre ismered a választ segíts nekem! Ki vagyok én? Mi végre születtem?
A bölcs kávéval kínálja, és tölteni kezd a csészébe.
A csésze már megtelt, de a bölcs csak tölt tovább.
A tudós zavartan megszólal.
- Mester! Már tele a csésze, melléfolyik a kávé.
Mire a bölcs így felel.
- A te fejed is tele van. Hogyan férnének el benne a válaszok?

A fiú jutott eszembe, aki mindig szomorú. Szeretném neki elmondani, hogy van megoldás, de nincs hely a fejében. Tele van szomorúsággal. Pedig én tudom, hogy van megoldás! Persze, könnyen beszélek. Én már kint vagyok a gödörből.
Ő szégyelli magát, hogy ilyen gyenge, én meg szégyellem magam, hogy ilyen csuda erős vagyok, és azt hiszem, ha nekem sikerült, másnak is sikerülhet. Közben magyarázom, hogy a szégyen nem jó semmire, csak a megbocsátás segít.
Na, igen! Másnak még csak csak megbocsát az ember, de magának?
"Kudarc nincs, csak tanulság!" - mondta egy filozófus, mikor nekiment a fának.
Valahogy így kellene, de ahhoz hely kell.

Mennyi kacatot kidobáltam költözéskor!
Korábban sosem vitt rá a lélek. Ez az elnyűtt póló még Nagyonokosé volt... Emlékszem, ahogy először sikerült egyedül meghajtania a hintát. Ez volt rajta.
De miért is őrizgetem?
Vagy a társasjáték, aminek a bábui már hiányoznak. A tábla is rég megkopott, de valamikor nevetést és közösen eltöltött estét jelentett. Hiába, no! Ez bizony elmúlt.

Takarítani kellene a lelkemben, nekem is. Elavult gondolatok, megváltozott érzések. Már nincs közöm hozzájuk, csak helyet foglalnak.
Itt van pl apám. Mennyi fájdalmat okozott! De mióta meghalt, érteni kezdtem. Elmúlt a harag, már rég nem fáj, sokkal inkább valami más készül a helyére. Csakhogy az a fájdalom én voltam! Mi lesz, ha kidobom a múlt fájdalmait? Mintha magamból kellene kidobnom egy darabot...

No, lám! Nem is olyan egyszerű ez! A végén még kiderül, hogy a fájdalmainkhoz ragaszkodunk a leginkább.
Félek kidobni őket!
Helye lenne az újnak. Másképp gondolnék apámra, és még kiderülne, hogy szerethettem is volna.
És akkor mi lesz?