Ritka, amikor reflexióként újabb vers születik egy másik versre, ill. alkotásra. Jelen esetben nem is konkrétan egy vers, hanem a vereseken átsütő személyiség, karakter fogott meg, ha úgy tetszik: hozott lázba. E blog kapcsán is szeretném köszönteni az oldalon frissen megjelent szerzőtársat, aki 'Bjela 1980' nickkel jelezte magát az alábbi kis valamivel:

Oly változást hoztál, hogy írni kell, barátom,
Bánom is, hogy a szavakat eléggé, mint léggé váló
Huncut illanókat nem és nem találom, pedig
Keresne repesve - de nehéz e sablonos penna
Kisiklik a mondat minduntalan ezekből a kezekből
Ámuló csecsemőként szívogatom ragadva
Melledre bukva, mert te vagy a tej ma, éltető
Nem bánom én! Hajolni derék se rest a gyöngy után
Gyáva az, ki majmolva inkább rabszolgamódon
Keresztrímre esküszik, nem keres, nem lát tovább
Gyermeteg egyszerűségen, csak enciklopédiát citál
Írásjelet kér számon – a költőnek, tudatlan, égnie kell!
Majd bajmol kritikusok hada szépen a vesszős pontokon
S lám, tűzből lettél, vízzé sem lehet véred, ragyog
Meg nem tagadhatsz forrásként éltető szellemet
Rohansz, mert űz tovább, írni unszol, minek kérded?
Legbensőbb húsod, ízed, a háborgó-szelídet adhatod
S lábnyomodban százszorszép nyílik csokorra
Varázslatot rejt a lobbanó köpeny, csak tovább, nem lehet
Nem lehet megállni, ízekre szedve,
Hogy a nagyító alatt vizsgálgasd, milyen a lánglepke
Felnézel, és nappalt gyújt benned az esthajnalcsillag
Álomig firkantod, éjbe karmolászva, csutka végig
Amíg csak megvirrad, vörös szemmel bolyongsz
Földre hanyatlasz le, de előtte felszántottál égig
És elzuhansz robajjal, oltáros, dicső, szent kőtorony
Lelkedet könyvek isszák könnyes sóhajjal rebegve
Leszel puszta rom, de emlékezőn, s szeretve takar be majd leple
Hisz nappalba álmodod tovább az éji valóságot
Míg némulni újra föl nem keltenek
Hogy átmerengve virrassz egy újabb jelre várva
Markodba szorítva fuss megint, szétszórva kincsedet

Üdv, és további alkotókedvet!