| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
A műtét Ideje:: 06-02-2008 @ 01:05 pm |
|
|
|
|
Négy órakor indultam a kórházba. Félöt körül ígérték a műtétet. Mielőtt elindultam lezuhanyoztam, felvettem a legcsinosabb ruhámat. Úgy akartam megjelenni a húgom előtt, hogy akarjon élni, érezze milyen egészségesnek, nőnek lenni.
Elmerülten ballagtam az utcán, végig azt mondogattam magamban, hogy minden úgy fog történni, ahogy az Neki a legjobb lesz. Kértem a Sorsot, hogy így legyen. Ahogy lépkedtem, mintegy fenyegető jelként, sötét felhők vonultak felettem és elkezdett iszonyatosan dörögni az ég.
Végig az úton, a barátaim jártak az eszemben, akik egész délután arról győzködtek, hogy minden rendben lesz, és lélekben ott lesznek velem.
Ezen kívül mostanában történt, kellemes emlékképeket villantottam fel gondolatban, újra átérezve az akkori pillanatkincseket.
Ezekkel a gondolatokkal, emlékekkel sikerült lecsendesíteni lelkem háborgását, zaklatottságát, mire a kórházba értem, nyugodt és kiegyensúlyozott voltam, mosolyogni, játékosan humorizálni is tudtam a húgommal, így próbáltam oldani a műtét előtti feszültségét, félelmét.
Félhat körül leszaladtam elszívni egy cigit az udvarra, ahol egy kölyök macska játszadozott a bokrok tövében. Talán még soha nem láttam ilyen aranyos, bájos és játékos cicakölyköt.
A kórterembe visszavezető úton összefutottam az orvossal, aki valamikor huszonéves koromban a baráti körömhöz tartozott, váltottunk néhány szót és közölte, hogy még legalább egy óra, mire el tudják kezdeni a műtétet.
Visszatérve elújságoltam az újabb halasztott időpontot és úgy döntöttünk, hogy arra az egy óra hosszára levisszük kerekes székkel az udvarra, hiszen a kórteremben, a nyitott ablakok ellenére is elviselhetetlen hőség volt, így a fájdalomhullámairól is könnyebben el tudjuk vonni a figyelmét.
Egész végig a macskakölyök játszadozását figyelte és gyermeki öröm látszott rajta, ahogy a kis cica egyre közelebb és közelebb ment hozzá, végül akár meg is simogathatta volna.
Én közben egy szintén az udvaron dohányzó nyolcvan éves nénivel kezdtem el beszélgetni. Kiderült, hogy a huszonnégy éves unokájával jött az ambulanciára, akinek két napja erős gyomorfájós panaszai voltak. Negyed óra alatt, amíg a nénivel beszélgettem, megismertem az egész életét. Két éve halt meg a férje, négy hét alatt vitte el a vérrák. Ötven évet éltek le együtt, boldog házasságban. A nénire a hatvan évesek szellemi és fizikai frissessége volt jellemző. Ő most az Oktogonnál lakik, a fia, aki textilmérnök, Taksonyban lakik feleségével, aki pedig óvodavezető egy kilencedik kerületi óvodában. Nagyon szereti a menyét, mindig nagyon jól kijöttek egymással. Két fiú unokája van, akit most kísért el az orvoshoz, a Budapesti Műszaki Egyetem utolsó éves hallgatója. Reméli, hogy nincs komoly baj, mert most van a vizsga időszak, nem szeretné, ha az unokája lecsúszna a vizsgákról.
Egy egész emberi történetet, sorsot ismertem meg negyed óra alatt. Mindig így van. Pillanatok alatt megnyílnak nekem az emberek, ha elkezdek velük beszélgetni.
Miután letelt a kiszabott idő, én elköszöntem a nénitől, jó egészséget kívánva neki két puszi kíséretében, a húgom meg a kölyök cicától, és újra felmentünk a kórterembe. Ahogy felértünk, újra jöttek a fájdalomhullámok.
Elkezdtem simogatni csonttá soványodott hátát, karját, néha kőkemény hasára tettem a kezem, majd azt is simogattam.
Soha nem volt szokás a családunkban a testi kontaktus. Sem az érintés, sem a simogatás, sem a puszilkodás, még akkor sem igazán, ha nagyon régen találkoztunk egymással. A mi családunkról azt sem lehet állítani, hogy jellemző lenne az egymás iránti szeretet.
Anyu nem szeretett bennünket, a gyerekeit, vagy ha igen, akkor azt jól titokban tartotta, mi soha életünk során nem éreztük a szeretetét, soha nem éreztette azt velünk. Ezt a mintát látva, mi testvérek sem szerettük egymást.
Én mindig próbáltam ugyan anyuhoz is, a húgomhoz is közelebb kerülni, én próbáltam szeretni őket, de soha nem hagyták magukat, elutasították a szeretet nyilvánítás minden formáját.
Most megint úgy éreztem, hogy akármennyire is nehéz elkezdeni a testi kontaktust, simogatni fogok, mert szüksége van rá, akkor is, ha nem tud róla.
Felidéztem magamban ismét a mostanában megélt érintéseket, simogatásokat, azokat, amelyeket mikor átéltem, tudtam, hogy el kell raktároznom, mert szükségem lesz rájuk. Akkor még önző szándékkal magamnak akartam megtartani, nem sejtettem, és akitől kaptam sem tudta, hogy egy harmadik emberen fog segíteni érintésével, simogatásával.
És simogattam, szívem minden szeretetével, most nem tudta visszautasítani, szüksége volt az érintésre, a simogatásra, jól esett neki. Álomba simogattam. Elaludt. Egészen addig simogattam megállás nélkül, amíg be nem jött az orvos, hogy szóljon, néhány perc, és viszik fel a műtőbe.
Aztán miután ezt közölte, odajött hozzám és hirtelen a nővérek és az egész kórterem előtt lenyomott nekem két hatalmas puszit. Úgy meglepődtem, hogy szóhoz se tudtam jutni. Utána meg olyan zavarba jöttem, mintha nem csak két puszit adott volna közönség előtt, hanem megcsókolt volna.
Ekkor jött az első sms egy aggódó baráttól. Lehet-e már valamit tudni? És ha bármi történik, ha szükségem van rá, nyugodtan hívjam fel. Nagyon jól esett. Így megint erőt kaptam, nem vagyok egyedül, van aki aggódik értünk, lélekben velünk van.
Nyolc óra negyvenkor kísértük fel a műtőbe. A műtő előtt még egyszer megsimogattam, megpuszilgattam, az ápolónak segítettem betolni az ajtón az ágyat, amin szállították, és az ajtó csukódásakor még egyszer rámosolyogtam, intettem a kezemmel. Majd bezárult az ajtó.
Tizenkettő harminckor jött ki az orvos és közölte, hogy a bélelzáródást sikerült megoldani, de a daganatot nem tudták kivenni.
Hajnali egy óra harminckor pedig azt közölte, a műtétet befejezték, de egyelőre nem tudják a húgomat kihozni a műtőből, nagyon rosszul van, gépekre kapcsolták, készüljek fel a legrosszabbra.
Fél három. A csodával határos módon stabilizálódott annyira az állapota, hogy a műtőből, át tudták vinni az intenzív osztályra, továbbra is gépek tartják életben, erős morfium adag biztosítja az alvását.
Kérdésemre az orvos azt válaszolta, hogy ugyan már tényleg csak a gépek tartják életben, de nem vehetik le a gépekről, mert meg kell várni a dolgok természetes menetét.
Négy órára nagyjából stabilizálódott az állapota, de még mindig erős morfiumhatás alatt tartották, még mindig aludt.
Reggel hétkor kezdett ébredezni, levették a gépekről.
Az orvosok csodát emlegetnek, értetlenül állnak az eset előtt.
Két év alatt ez volt a harmadik műtétje, és huszonöt kilósan ezt is túlélte.
Az operáció előtt azt mondta nekem, hogy szeretne elaludni a műtét közben, teljesen feladta, ő már nem harcolt az életéért.
De néhány napja - ahogy írtam is egy akkori bejegyzésemben - elhatároztam, hogy majd én harcolok helyette.
Ebben a harcban nem voltam egyedül, mert a barátaim is végig ott voltak velem gondolatban és lélekben.
Akármilyen hihetetlen, ezt a csatát, a barátaimmal együtt nyertük meg a húgom életéért.
Büszke vagyok rájuk és nagyon hálás vagyok nekik.
A húgom most életben maradt, de meg is kell gyógyulnia. Továbbra is számítok a segítségükre, mert egy újabb csodát kell véghezvinnünk.
2008. 06. 02.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 06-02-2008 @ 01:10 pm
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 06-02-2008 @ 03:41 pm)
Comment: Istenem...nehéz bármit is írni, mikor fojtogatja az ember torkát a lenyelt könny. Jobbulást kívánok a húgodnak, és kitartást és erőt Neked is, hogy mellette tudj lenni a bajban. Írásodból egy rész nagyon megmaradt bennem "Ekkor jött az első sms egy aggódó baráttól........Így megint erőt kaptam, nem vagyok egyedül, van aki aggódik értünk, lélekben velünk van." .....Igen így van, legtöbbször egy ilyen gesztus mindennél többet jelent...
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: agnes (Ideje: 06-02-2008 @ 06:31 pm)
Comment: Megkönnyeztem,...és kívánom, legyél mindig erős,..és a barátok maradjanak mellettetek,...Kívánom, hogy gyógyuljon meg a testvéred. szerető öleléssel |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 06-03-2008 @ 07:05 am)
Comment: Kívánom, hogy minél hamarább gyógyuljon meg a húgod. ölellek: gaby |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 06-03-2008 @ 07:32 am)
Comment: Kívánok húgodnak mielőbbi és teljes gyógyulást. És talán hagyományt lehetne csinálni az érintésből is... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 06-03-2008 @ 11:21 am)
Comment: Mert a szeretet és a simogatás bizony csodákra képes. A szeretet életben tartja az embert, megtanítja harcolni, mert akkor érzi és tudja, van miért élnie. Megkönnyeztem írásod, Melissa.
Kívánok melőbbi gyógyulást a testvérednek. És innen a távolból, küldök neki egy hatalmas ölelést. Puszi. Lena |
|
|
|
|
| Hozzászóló: apu-s (Ideje: 06-04-2008 @ 03:08 am)
Comment: Átérzem minden sorát! Most épp a Feleségem.... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: anyatka (Ideje: 06-04-2008 @ 08:07 am)
Comment: Ha tudnék most azonnal sürgönyöznék sok-sok erőt nektek, és kitartást! A szeretetnek hatalma van, nagy segítség. Kívánom, hogy legközelebb jó híreket olvashassunk a hugodról!:))))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 07:29 pm)
Comment: Annácska! Köszönöm kedves és ösztönző szavaid! És igen. A bajban tudjuk meg, ki az igaz barát. Nagy szükségünk van ilyenkor rájuk, nagyon sok erőt tudnak adni. Ölellek: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:11 pm)
Comment: Nagyon kedves vagy Ágnes! Köszönöm a jó kívánságot, és remélem, mindig lesz elég erőm. Nem mindig könnyű. :-) Szeretettel: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:13 pm)
Comment: Köszönöm Gaby! Remélem a legjobbakat. :-) Puszillak: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:23 pm)
Comment: Köszönöm, Captnemo! Az érintés sajnos, soha nem lesz hagyomány, sokan ódzkodnak ezáltal kifejezni bármilyen érezelmet. Pedig nagyon fontos lenne. Van erről egy írásom, itt még nem publikáltam. Talán majd egyszer. :-) Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:26 pm)
Comment: Lenácska! Egyetértek veled, bizony így van. Sajnos, kevesen tudják ezt. Köszönöm az ölelést, ígérem átadom. :-) Szeretettel: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:31 pm)
Comment: Kedves apu-s! Jajj! Igazán sajnálom, ha sebeket téptem fel. Jobbulást kívánok! Sok szeretettel: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 06-04-2008 @ 09:32 pm)
Comment: Kedves Andrea! Hidd el ideért az sürgöny nélkül is. Drága vagy. Köszönöm. :-) Ölellek: Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Melani (Ideje: 06-04-2008 @ 10:55 pm)
Comment: Jó, hogy ilyen empátiával rendelkezel.:-) |
|
|
|
|
|
