Nem is tudom, hol kezdhetném. Az az igazság, hogy az elmúlt 1 évben minden összejött. Nem szeretném részletezni, kár lenne. Betegeskedem, nem túl kellemes. Vizsgáim lesznek holnap, egyetlen szót sem tudok...Mindez eltörpül amellett a szerelem mellett, amit az iránt a nő iránt érzek, akit talán ma láttam utoljára. Több mint 4 év nem múlik el nyomtalanul, így volt még 2 közös ügyünk. Az egyiket már hónapokkal ezelőtt elintéztük, a másiknak kb fél órája vetettünk véget...

Ezzel az záróakkord is lezajlott. 2003-ban az első, ma pedig az utolsó momentumunk volt. 2004-ben nagy banzáj keretein belül eljegyeztem őt. Boldogok voltunk. Nagyon fiatalok, mégis nagyon érettek, és nagyon-nagyon boldogok...

Mára pedig ő új életet kezdett, én pedig képtelen vagyok erre még mindig. Nem megy. Mintha nem is akarnám.

Teljesen mindegy. Ez van. Ha a prózaverseny kapcsán stílusos szeretnék lenni, mondhatnám: "Szerelemre ítélve..."