Kárpátia - Tábori posta Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak,
És pisztráng rajok úsznak el a korhadozó híd alatt.
Hol lent a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget,
Élt egy asszony magányosan , férjéről várt híreket.
Két éve már , hogy tábori lap nem oldotta magányát,
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját.
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót,
És könnyes szemmel sétált vissza ma sem kapott semmi jót.
Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére,
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére.
Megírták , hogy mikor menjen melyik házba és hova,
Igy lett Kovács Máriából, Maria Kovacsova.
Ki tudja már mennyi hosszú év repült el azóta,
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta.
Esténként férje fényképét fekteti párnájára,
Beszél hozzá símogatja és hűségesen várja.
Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka,
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza.
Nem szóltak csak nézték egymást mint szerelmük hajnalán,
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány. http://www.youtube.com/watch?v=kRhwbAMTlZk
|
