'az számít hogy szeressenek
(ukume nagymamája)
az számít hogy te kit szeretsz'
(ukume)

kit szeretek? szinte mindenkit. magamat nem. csak kicsit. apámat sem. csak egy kicsit. néhány törvényt, erőt és istent se nagyon. de mindenki mást és minden mást. szeretem azt aki szeret. szeretem azt is, aki nem szeret; ezáltal lehetőséget adva arra, hogy én annál jobban szerethessem. szeretem azt is, akit nem szeretek; magamat nem szeretem benne, tudom, és szeretem érte, hogy legalább én is ott vagyok benne. szeretem az egyszerűséget. az igasság mindig olyan egyszerű. szeretem az érthetetlen dolgokat; de már nem hiszek bennük. szeretem azokat, akiket megérthetek; azokat, akik megértenek; és azokat is, akiket soha nem érthetek meg, és akik engem sem érthetnek meg soha; mert ezáltal még értékesebbek azok, akiket értek. szeretem azokat, akik nem bántanak nagyon; és azokat is, akik mások helyett is bántanak, ezáltal elérve azt, hogy mindenkinek ne kelljen bántania. az életet szeretem; és a művészetet. az összes művész közül az emberi művészeket szeretem a legjobban. az életművészeket, akik képesek zsenialitást, egyéniséget, és művészetet vinni teljesen átlagos dolgokba. akik úgy szállnak fel a villamosra, hogy az valahogy más. az összes többi ember fellép csak úgy. ők nem. ahogy ők lépnek fel az művészet. szeretem a nőket. akik művészi szinten nők. akik kihozzák a nőiességükből, és szépségükből azt, ami már művészet. akik úgy tudják ráncolni a szemöldöküket, hogy legszivesebben visszatapsolnád, mint egy jó szindarabot. szeretem a szegénység művészeit. akik a semmiből képesek valami olyat csinálni, ami több lessz még a valaminél is. szeretem azt az öregembert például, aki minden reggel elmegy elöttem a szekerével, a jóég tudja hova, valami szerencsétlen dinnyeföldre gondolom, az öreg lovával, de úgy tud minden reggel a kalapjához nyúlni, olyan mozdulattal, ami utánozhatatlan, és amitől szerencsésnek érzem magam, hogy még láthatom. szeretem a gazdagság és jóság művészeit; akik szépek, tökéletesek, erősek, és közben jók is, úgy, hogy megértik hogy te nem lehetsz olyan mint ők. szeretem az utazás művészetét. lenni máshol, úgy, hogy közben magaddal viszed azt is, ahova valóban tartozol, de ahol nem vagy. embereket, akik látnak, éreznek, tapasztalnak, és továbbmennek, a hiányuk csak lassan tölti meg a levegőt. utazókat, akik kavicsokat, csak kavicsokat hoznak mindenhonnan, és amikor nézed a gyűjteményüket az asztalon, megérted hogy milyen ez a világ. szeretem a test művészetét. nőket, akik képesek olyan természetesen reagálni, mozdulni, hánykolódni és ívbe feszülni, hosszú, elnyújtott orgazmusokkal, csak egyszerűen boldognak lenni, hogy az ember úgy érzi, érdemes volt megszületni. szeretem a szépség művészetét is; akik csak egyszerűen szépek. kivülről belűről, alúról felűről, egyszerűen, természetesen, és nem tudják mivel elrejteni ezt a szépséget, akárhova dugják. szeretem az anyák művészetét. a jó anyák művészetét. akik jobb kezükkel etetnek, a ballal védenek, a szemükkel nevelnek, a hajukkal simogatnak. szeretem az öregség művészetét is: akik mesterfokra fejlesztették az idő, és az elmúlás elleni harcukat. és szeretem, hogy szeretem a barátság művészet. embereket, akik támaszt, segítséget, és vigaszt tudnak nyújtani, a legmegfelelőbb pillanatban, mindezt az erőfitogtatás legkisebb jele nélkül, természetesen. igen szeretem az emberi művészetet. minden más csak ezután jön. a képek, szobrok, zenék, élettelen alkotásokba tett életek: jó hogy vannak, de csak ez után. de szeretem őket is; a zenét, főleg a zenét, és zenészeket, akik megölik a csendet, és néha a csendben bujkáló magányt is. szeretem azokat akik festenek; szeretem ahogy festenek; megszelíditik az érthetetlen dolgokat, azzal hogy ugyan olyan érthetetlenek maradnak, de legalább a kezükből jönnek ki. szeretem az írást; és szeretem azt aki leírja amit lehet; szeretem azt, aki kimondja, elénekli, eljátsza, megmutatja, kiragasztja, eltáncolja azt, amit nekem is kellene; hogy emberek vagyunk. szeretem mindazt tehát, ami emberi; de azt is ami nem; és egyre inkább örülök, hogy bizony a titkok az úréi. szeretek szeretni; és szeretek nem szeretni is. szeretem azt érezni, amit épp most, hogy minden rossz, és minden kilátástalan. és szeretni fogom azt a pillanatot is, amikor minden egy pillanat alatt megváltozik. és szeretem őt is, mindenekfelett; szeretem, mert még engedi hogy szerethessem, és lehetőséget adott arra is, hogy szerelmes legyek belé. és szeretlek téged is, akárki is vagy, mert semmi másom sincs a szeretetemen, és a betűimen kivül, és te mégis legalább az egyiket elfogadod. szeretlek tehát mindanyiótokat; akkor is, ha néha úgy hiszem, és úgy is érzem, hogy nem. szeretek mindenkit, és ez mégsem több annál, mint amennyinek látszik; attól hogy szeretek, még ugyan úgy ölök, pusztítok, gyűlölök, füstölgök; és sok midenért bizony bocsásatok meg; legfőképen azért, amiért a legnehezebb, és amiért én se mindig tudok megbocsátani nektek; hogy szeretlek titeket.

ukume-nek.