-: agnes

KÉT LÁDA MUSKÁTLI

2004.10.24 05:29

Jelentés a „Cinemascope” performanszról az Átrium mozi környékén.

- Konzervatív ízlésű kultúrsznob vagyok.
- Programjaim közé nem nagyon erőltettem a performanszokat, de tavalyi BŐF-on, a Ludwig Múzeumban megnyugodtam, mert akkor ott, az élőzenén, és a mérsékelt közönségmozgatáson kívül legföljebb a hajnali nyújorki kesztyűk fotói jelentettek elviselhető kihívást. Talán most, egy idei is elviselhető megpróbáltatás lesz, s akkor majd büszkén elmondhatom: kullogva bár, de lépést tartok a kortárs művészetekkel. Mindezt abból az alapállásból kiindulva mondtam, hogy két évvel ez előttig még meg voltam győződve, hogy a kérők Odüsszeusz általi lenyilazásától kezdve, az autodafékon át, a tornászgúlák összeomlásáig, egyenes út vezet a performanszokhoz.
- Biztos, ami biztos, az idei Fesztiválon olyan performansz programot választottam, ami a maga szerda délutáni jellegével eleve valami szolidságot sugallt. Így kerültem a néhai Május 1. filmszínház, máma Átrium (bezárt)mozi sokajtós portáljához, amelyen avatott kézzel formálták meg az alkotók a lepusztulás vitathatatlan jeleit. Az először fölragasztott, majd utána durván letépkedett hirdetések grafikai üzenetei nyilvánvalók. Egy másik világban élünk, olyanban, ahol a lakásüzérek és a nyelvtanárok kiszorulnak a marketing perifériájára. A letépett röplapok, s visszamaradt celluxcsíkok, a kívül-belül csaknem egyformán koszos vitrinüvegek szivárványszerűen kötik össze a BŐF logóját, a napszemüveges kislányt, kinek fotóját avatott kézzel applikálta plakátra Margit. Ebben a fajta csillogásban élünk, él a kortárs művészet. Talán az eddigiek ellenpontjaként, fehér olajfestékkel, a bezártságot kiemelő nagy X-eket föstött a Mester, nehogy valami idillbe ringassuk magunkat. A dolog nem zavaró, mert a maga bonyolult egységében láttatja a világot. Persze azt hihetnők, hogy ez nem egy tervezett arculat, pedig az, csak éppen rafinált módon az. A spontán eseményeket imitálja. Ezt a nehezen bizonyítható állításomat igazolja, hogy minden ajtószárnyon (8 db) ott a felirat: az e-Xplo buszra minden jegy elkelt!
- Nos, ha ez az installáció a performansz szerves alkotórésze, akkor kifejezetten jól indult, mert éppen elég beszédes volt a látvány, bár nem tudom, hogy miként klappol ehhez a Cinemascope cím. Négykor mindenestre benyitottam volna a moziba, de nem sikerült. Végig próbálgattam az összes ajtót, de mindegyik zárva maradt. Megpróbáltam benézni az üvegen keresztül, de a koszt igen jól imitáló homályosító alapszín miatt csak egy 25 wattosnak tűnő irányfényt láttam, de erre nem mernék megesküdni erre. Manapság, amikor asszem, az autókat, nappal is ki kell világítani, azok fényszórói is tükröződhetnek.
- A performanszba nyilván már korábban beletervezték mozi előtti padot, mert kézenfekvőnek látszott odaülni, várni a folytatást. A nyugodtan viselkedő néma bejárat szinte kivívta a körúti közlekedésnek magának, az ellenpontként való észlelését. Eddig ez nem szerepelt, de rájöttem, hogy hozzá tartozik a folyamathoz, ami, miként már az előzőekben felfogtam, integrálja a spontán elemeket.
- Ültem a padon, és azon gondolkodtam, hogy milyen elfogultak is a konzervatív ízlésű emberek. Egy performanszról mindjárt valami agresszív befolyásolást várnak. Pedig milyen szolid, mindez. Mégis. Bizalmatlan vagyok. Fölnéztem, hátha legalább egy lehulló cserép dinamikája jelent valami meglepőt. De nem. A félemeleten, az egyik ablakban, két láda muskátli. Három szál még virágzik is. Rózsaszínűek. Integetnek. Idill.