Eléggé elcseszett napom volt. Anyám előző nap vásárolt magának egy vagyonért két blúzt, amiről este kiderítette, hogy nem is jó neki, így aztán délelőtt elmentünk visszacserélni. Totál égés volt. Végigpróbálta az összes ruhadarabot, és egyik sem volt elég jó.
- Miért nem tegnap voltál ilyen határozott! -fakadtam ki. - Minek kellett két blúzt is venni, mikor egyik sem jó?
Elegem volt mindenből és mindenkiből.
Ez a hülye nyaralás, ami arról szól, hogy még van remény, mi egy szép, boldog család vagyunk, és még anyám is velünk nyaral...
Nem vagyok normális! Kell ez nekem?

Aztán este jött az sms:
Jupiii! Irány Pécs!
Töndérbogyó írta. Felvették. Örülnöm kellene, de elered a könnyem. Még ez is!
Felvették. Ott lesz az a sok okos, helyes, fiatal csaj.... Közeledik a vég...
Ehj, hiszen örülnöm kellene! Na, láss csodát világ! Hiszen ezért találkoztunk! Hogy többé, bátrabbá, igazabbá tegyük egymást!
És most itt van bizonyság isten és ember előtt. Többé váltunk.
Tündérbogyót felvették, én végre magamra találtam.
Mi kell még?

Hiszen örülök! Tényleg! Ezt akartam...
Ahogy akarom, hogy boldog legyen, és legyen egy lány, aki szereti, és gyereket szül neki...
Jaj, milyen ismerős a lecke!
Egyszer már elbuktam benne.
Nem akarom, hogy mást szeressen! Nem! Csak engem... Azt akarom, hogy csak engem szeressen!
És mi lesz vele, ha nem tudok rá vigyázni?
Szinte fillér nélkül indul neki az egyetemnek...
Hogyan lesz tovább?

Egy évvel ezelőtt még azon gyötrődtem, hogy nem szerethetem.
Túl fiatal, nem rám van szüksége, és nekem is megvan a magam baja...
De valahányszor találkoztunk, valami furcsa béke lett bennem. Hogy jó helyen vagyok. Hogy valahogy mégis minden tiszta és ragyogó, ha együtt vagyunk.
Aztán egyszer úgy döntöttem, nem gondolkozom többé. Nem lehet igazabb az, amit az ember kiokoskodik, annál, mint amit érez.
Választottam. Azt választottam, hogy amit érzek, az helyes.
És most megint választanom kell: mit kívánjak? Mardjon meg nekem, vagy engedjem el?
Lejárt volna az időnk, vagy maradt még egy kevés?