Sziasztok!

Nehéz, mindenképpen nehéz. Nemrég még annyira tudtam, mit szeretnék írni ide, de mire sor kerül rá, leblokkolok...
Egy éve szüleim nagy örömére, s az én legnagyobb bánatomra a mai napig...hazaköltöztem. Haza, attól a nőtől, akit nagyon-nagyon.
Hmmm...végülis nem nagy dolog, annyi kapcsolat tönkremegy, véget ér, ez az élet szerves része. Ám mégis oly nehéz.
Bármilyen furcsa is, nem Kicsim a főszereplője-e blognak.Vagy éppen csak ő??? Döntsétek el ti, drága barátaim...

NEmrégen egy nagyon jó barátom azt mondta: Vasból vagyok! Ez persze rettenetesen jól esett, ám ez a dolog relatív. Gyenge vagyok, nemde?!!!!

Gyenge, mert már egy éve vége valaminek, és a mai napig nem megy a felejtés, lehetetlen. Szinte ugyanúgy fáj...Vagy azért vagyok roppant erős, mert szemrebbenés nélkül tűröm a szívemben tomboló viharokat úgy, hogy ezt senki sem veszi észre??? Mi az igazság????!!!!! Mi van velem????!!

Próbáltam szeretni, próbáltam esküszöm. Nem is egyszer! Nem ment. És ugyebár sebzett ember csak sebeket okozhat, sajnos én sem voltam különb. Mi több: azt hiszem egyenesen szemét voltam egy-egy esetben. Kifordultam önmagamból, sokszor fel sem ismertem Bazsó Gábort!!!!

Ám, jött némi változás!!! És ez nem más, mint az, hogy volt/van olyan személy az életemben, akire azt mondtam: Ő, ő az, aki kell nekem! Akarom, minden porcikámmal, szükségem van rá... Boldogsággal töltött el a felismerés. Aztán jött a valóság, az örök törvény: vagy kosarat kaptam,  vagy nem tudathatom az illetővel, mit is érzek valójában, nem lehet! Felesleges lenne. Most röhögök! Kiröhögöm saját magamat!:)))))))))))

Ahogy Marcellus Wallace mondta a Ponyvaregényben: " Ez egy baszottul kemény dolog az életben..."

A következő dalt hallgatom:

"Emlékezz rám mikor fúj a szél,
emlékezz mikor minden véget ér,
Nézz rém, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem.

Emlékezz mennyire szerettél,
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rém, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem."

http://www.youtube.com/watch?v=GsOi3ZaxU9M