Anna azt mondta, péntek este lehet nem-fullos verset is mondani. Hárommal készültem, abból kettőt ismertek (Radnóti Miklós: Nem tudhatom; Ady Endre: A grófi szérűn). A harmadikat talán - nagy valószínűséggel - nem. Ott, és akkor nem került rá sor, de szeretném, ha mindnyájan megismerhetnétek. Érdemes.
Gaston Burssens: Elégia (részlet)
Meghalni jó tán ősszel volna csak,
mikor sűrű az éj, és frissen kél a nap,
talán - én nem tudom, s nem tudja senki -
mindez azért van csak: feledni.
Hónapok mentek, s jöttek újra mások,
esős napok, elapadt zokogások,
és könnyek, százszor szétzavartak,
s rövid, ragyogó órái a napnak,
hadd örvendnénk vigadva egyre,
bánatunkat lassacskán elfeledve...
De azoknak végtelenek az éjek,
kik beteg gyermekük ápolni félnek,
s tágra nyílt szemmel nem mernek éjbe nézni,
ó, hogy mondjam el, ó, ugyan ki érti,
mily szép halott, kit az ősz sírja vár
- bár e halottnak az ősz a halál -,
és aki mellett meghalt már egy ember,
az maga is, meghalt maga is egyszer.
(Megjelent: Flamand lírai antológia, 1969.) |
