Véget ért volna ez a nap? Az elkövetkezendő órákban majd erre is egyértelmű választ kapok. Hogy az elején kezdjem… Reggel arra kelek, hogy eszeveszettül támadnak minden oldalról… Ráadásul úgy, hogy aki támad, fogalma sincsen a teljes igazságról. Mindegy, ez több szót nem is érdemel, eleget idegeskedtem ma rajta, és még most is.

Ezután elmentem sövényt nyírni a legkedvesebb nagymamámhoz, akivel olyan beszélgetést folytattam, ami ismét megerősített abban dologban: Bár az ember megválogathatná a rokonait. No, de mint tudjuk, ezt nem lehet sajnos. Mindezek után jött egy következő virtuális ostromállapot, ahol a vitapartneremmel egymást próbáltuk győzködni, mind hiába. Kiforgatott szavak, félreérthető mondatok, kezdett elegem lenni mindenből. Anyukám kiakad, vajon mi bajom??? Én nem igazán válaszolok, csak úgy ímmel-ámmal. Nem erőlködik, nem szól bele, becsülöm érte…

Azt hittem, ezek után vége lesz a napi baromságoknak, de mint később kiderült, még csak ekkor kezdtünk belemelegedni…

Elindultunk a nagyapám 68. születésnapját megünnepelni, amely a legjobb jóindulattal sem kecsegtetett még csak bíztató előjelekkel sem. Fogalmam sincs, utoljára mikor volt ilyen jeles esemény megünnepelve a családban, pláne, hogy a mi óriási nagy famíliánkban mindenki utál mindenkit…(mint említettem, az ember nem válogathatja meg a rokonait…maximum a barátait) Szóval beindult a nagy „jópofizás”, ám mázlinkra a család többi része nem volt ott. Feltételezem, csak részletekben lesz az óriási fesztivál megtartva, hogy a nagy ünnepség ne forduljon a „Véres Játék” című Jean Claude Van Damme filmbe. Esküszöm, ezen a napon mindenki nagy harcművész lehetne a családban. Fater egymás után lökte a nagy dumáját, nem válogatva meg a – nekem tetsző – jó poénokat. Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen kurvára fel tud dobni egy születésnappal egybekötött, majdnem halotti tort. Ugyanis az igazsághoz hozzátartozik, hogy drága nagyapám valószínűleg rákos… Bizony, egy jókora, kézzel fogható daganat van a veséje környékén. Erre azt mondják neki az orvosok, egy hónap múlva menjen vissza… A kérdésekre nem felelnek, senki nem mond ki semmit, csak a sejtelmes gondolatok működnek. Ez valami rettenetesen szar. Úgy gondolom, nem véletlen a dolog, hogy egy hónap múlva kell visszamennie. Talán akkor már nem is kell. Rettenetesen lefogyott az öreg, mindössze 50 kiló. Három évvel ezelőtt elvesztettem az egyik nagyfatert, és most mi lesz? Mindenesetre kerítettünk valami „csodadokit”, aki már csütörtökön megnézi a kis öreget, így nem kell várnunk még egy hónapot. Mit mondjak még???