Jó, tudom, hogy a tegnapi dátumot írtam címnek. Nem véletlenül, ugyanis a tegnapi nemszetemségesnapomról akarok írni. Miért? Hogy ne felejtsem el. Megint lehet értetlenkedni, hiszen, ha annyira nemszeretemnap, akkor minek nem elfelejteni?! Talán kiderül a végére, de az is lehet, örök titok marad, még nekem is. ( nemszeretemségesnap = az én szótáramban létezik, így egybeírva, azt hiszem különös magyarázat nem szükséges)  Szóval minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Kikecmeregtem az ágyból, nagyon nehezen ment, de nálam ez mindig így van, a kezdet a nehéz. Szokásos reggeli folyamat útnak indult, aztán még dolgozni is mentem, semmi különös. De akkor miért érzem, hogy nemszeretemségesnap lesz? Ezen gondolkodtam, okokat keresve. Talán mert görcsölt a hasam, alig bírtam mozdulni. Talán, mert végiggondoltam felkelés előtt ( én balga), hogy az e heti kiadásainkkal nem arányos a bevételünk. Persze a kiadás oldal a győztes. De lehet, az a baj, hogy nem fordultam magam körül 3x körbe, és nem mormoltam el a varázsigét, ami tündérré változtat, hogy könnyű szivárványos szárnyaimmal a tavaszba repüljek. Vagy minden együtt.
Na, ez a nap való arra, hogy túléljem valahogy. Persze közben minden percét meg is kéne élni, mert mi van ha éppen, sok év múlva, valamiért pont ez a nap lesz a fontos, pont itt lesz elrejtve valami, ami miatt nem jó, ha 2008.09.22.- e végleg eltűnik. Nem akarom elveszteni, nem akarom, hogy beleessen abba az írtó mély és sötét gödörbe, ami mellé hiába ülök oda, hiába éneklek, semmit nem ad vissza. Bizony, ha valami odakerül, annak annyi. Pedig drága Lencsibabás dalom sokmindenben segített már. Segített álmországba repíteni gyermekeimet, jó gyógyír a fáradt léleknek, kézenfogja az elkóborolt mosolyokat, de sajnos a süllyesztőbe került emlékeket nem tudja visszaadni.
Aztán ahogy gondolkodtam, eszembe jutott, valamit tenni kéne, változtatni. Ki is néztem az ablakon hátha megpillantok egy fénysugarat, ami majd megcsillanva üzeni, van szép a mában is. Helyette szürke eget láttam, tele felhővel. Igaz, hogy rögtön alatta a szivarfa hatalmas sárguló levelei kacsintgattak huncutul, színt hozva a borongós kedvemnek. Az újjáéledő petúniáról nem is beszélve, vidáman nyújtóztatta rózsaszín szirmait, tavaszt csalva az őszbe. Nem is olyan nemszeretemséges ez a nap, állapítottam meg nagy sóhajjal. Tudom is mire lesz érdemes emlékezni, hiszen itt a szivarfa, a petúnia, a mosolyok, amikkel a köszönésemet fogadták, a vicces történet, amit meséltek, egy baráti beszélgetés, gyermekeim csicsergése, cicusom dorombolása és még sorolhatnám.
Tehát összegezve, még egy rosszul induló, nemszeretemnapnak is meg van a maga érdeme, értelme.