Írok, mert régen írtam. Nem mintha egy percig is unalmas volna az életem, pont ez az, hogy mindig van valami dolgom, le se tudok állni szinte. A hétköznapok elrepülnek, suli, itthoni teendők, este msn, aztán ágyikó. Hétvégén pedig Szabi, haverok, munka. De mostanában mindig szánok rá időt, hogy olvassak, írjak egy keveset. Elindítottam itt is a Ne játssz velem! című kis storymat. Az eleje nem túl izgalmas, bár majd jön a fordulat, és onnantól aztán beindul minden!:)
Szóval élek, vagyok, továbbra is szerelmesen, boldogan. Jó volna, ha közben nem volnának árnyékok, de sajnos vannak. Munkában mindig, dolgozok, hogy tudjam fizetni a mobiltelefon előfizetésemet, tudjak miből kimenni szórakozni, stb. Közben tanulok, kemény az idei év, már vérre megy, jönnek a vizsgák májusban, nyomjuk a tételeket, szenvedünk a minél jobb jegyekért. A szakmai számítások erősödnek, aki hiányzik egy óráról is, már elveszti a fonalat. Sosem voltam nagy számoló bajnok, de azért most jól megy. Végül is kasszás volnék, vagy mi a szösz.
Persze, családi gondok is akadnak. Mamám a téma, mint mindig. Pár hete kórházba került. Összeesett otthon, egyedül... Nem tudni, mitől. Már keressük a megfelelő öregotthont neki.
A barátokkal sem egyszerű. Akiről azt hisszük, hogy bizalommal van irántunk, kiderül, hogy a hátunk mögött kibeszél, titkolózik, keresztbe tesz. Én még szerencsés is vagyok, itt van nekem Hajni és Timi. Gabit nem említem, ő el van veszve és különben is, mostanában voltak ellentéteink. Még kicsit a múltban él. Sokat változtunk mindketten. Én már nem is nagyon emlékszek rá, hogy milyen volt vele. És kár is feszegetni a történteket. Az viszont tény, hogy teljesen más volt, mint most Szabival. Jobban megértjük egymást, a problémákat. Jobban kezeljük a távolságot, jobban igyekszünk mindketten. Nem kell egyedül harcolnom azért, hogy akár egy napra is találkozni tudjunk. Én is megyek, ha úgy van, ő is jön. Rossz az, hogy sosem tudom, mikor látom legközelebb, de mindig meg tudjuk beszélni a dolgokat. Közeledik az őszi szünet, és teljesen ugyanúgy gondoljuk: végre többet találkozhatunk!:) Nem is éri meg összehasonlítani a két kapcsolatot, bár önkéntelenül felmerülnek bennem dolgok. Mert hasonlóan nagy szerelemnek indult. Kicsit nagyobb távolsággal ugyan, viszont hasonló lelkesedéssel. Nem tudom és nem is tudhatom, hogy Szabival és velem később mi lesz. Mégis mindenki azt látja, hogy kivirultam, nagy az összhang köztünk, kiegészítjük egymást. Nagyon hasonlóan gondolkodunk, nem korlátozzuk egymást, toleráljuk a másik dolgait. Vannak határok, amiket néha átlépünk, de olyankor a másik mindig szól, hogy fogd vissza magad, ezt azért nem kéne, meg ne így legyen már, hanem inkább úgy. Hogy ne csak egyvalakinek legyen jó, hanem mindkettőnknek. Ha ez nem harmonikus kapcsolat, akkor semmi!:)
Kezdeti félelmeim elmúltak, a jelenre és a közeli jövőre próbálok koncentrálni. Felmerül ugyan bennem, hogy ha jövőre elmegyek Pestre főiskolára, mi lesz velünk, de az még messze van. Addig bármi történhet. Remélem csak, hogy még együtt leszünk. És valahogy biztosan ezt is megoldjuk. Mert minden megoldható, csak akarni kell!:) Én pedig akarom, mert szeretem őt. El tudom vele képzelni a jövőmet, de nem rohanok előre. Csak jó érzés ez, hogy látom jövőjét a kapcsoltunknak. És remélem, hogy ő is látja!:)
Ui.: Kicsikét visszaolvastam a blog bejegyzéseimet. A Gabis részeknél persze. Három hét után még féltem, hogy megbánt ő is, megsebez... Nos, ebben is más Szabival. Első hetekben még féltem, de két hét után megbeszéltük ezeket a dolgokat. Most már abszolút nem félek. Nem tudom, hogy miért, de nem félek, hogy elhagy, megcsal, vagy egyéb módon megbántana. Valamivel valahogy elnyerte a bizalmamat. Valahol Gabinál tudtam, hogy van még valami a háttérben, ami miatt nem lehet tartós a kapcsolatunk. Talán nem éreztem akkor éppen, később mégis beigazolódott minden, amit mélyen belül sejtettem. Igazából ő maga is elismerte, hogy a leginkább azért volt jó a kapcsolatunk, hogy velem elfelejtse a volt barátnőjét. És, hogy egy nagyon rossz időszakban találkoztunk. Mégis úgy érzem, ez kellett. Most már másképp állok a dolgokhoz. Gabinál mindig azt éreztem, hogy harcolnom kell. Azért, hogy együtt legyünk és együtt maradjunk. Most nem kell, mert Szabival egymással összhangban teszünk azért, hogy együtt legyünk minél többet, és úgy alakítjuk a dolgokat, hogy minél többet találkozhassunk. Sokkal jobb így!:) |
|
|
|
|
