most már biztosan tudom, hogy nem a miénk a pillanat, mi vagyunk a pillanté, és hálásak lehetünk, ha valamiért pont minket szemelt ki magának;

most már biztosan tudom, hogy a szerelem megfogan, megszületik, majd meghal, és a hosszúsága attól függ, hogy mennyire becsüljük meg, épp úgy, mint az életet;

most már biztosan tudom, hogy a gyermekek azért boldogok, mert ismerik a csodálkozást, és minden ember boldog lehet, aki még rá mer csodálkozni - és erre szinte minden percben alkalmat ad - az élet;

most már biztosan tudom, hogy mesék igenis vannak, azok vagyunk mi is, csak bemeséljük magunknak a valóságot;

most már biztosan tudom, hogy minden út végén vár minket egy másik út - nem érdemes hát annyira sietni, és az is lehet, hogy néha vissza kell jönni;

most már biztosan tudom, hogy nem csak emberek vagyunk; az ereinkben ott folynak az állatok, a füvek, a fák, a bokrok, és a virágok is;

most már biztosan tudom hogy mindanyian angyalok voltunk valóban, némelyikünket le is húzza szárnya csonkjai;

most már biztosan tudom, hogy minden egyes találkozásunk maga a testet öltött csoda, az elképzelhetetlen ami megtörténhetetlen, a megoldhatatlan egyenlet megoldása, az a véletlen, ami elött térdre kell hullanunk;

most már biztosan tudom, hogy minden egyes szavunk, amit érdemes kimondani, affelé a csönd felé tapogatózik, amiben már nem kell mondani semmit;

most már biztosan tudom, hogy teáskanna módjára folyatjuk szét magunkat mindenhova, az újj begyeinkből áradunk szét minden egyes tettünkre, lépésünkre, minden egyes leírt sorunkra - hogyne lenne hát örök élet;

most már biztosan tudom, hogy nem tudok semmit.