| „a” és „A”
Hát akkor kezdjük. Hol volt, hol nem volt egyszer egy ember. Egyszerűbben: ennek a méretesnek mondott világnak egy szűk utcájában lakik egy alak, legyen a jele az A betű. (Micsoda kezdés, micsoda írói zsenialitás, minden bizonnyal itt az alfa és az omega, a fekete és a fehér fog összecsapni, valami hihetetlen drámai, talán tragikus cselekmény katarzisaként)
Na igen A-ról ejtenünk kellene néhány szót. Ha jobban belegondolunk mivel is lehetne őt jellemezni, az „a” betű fentiekben írott formája nem tűnik a legmegfelelőbbnek, amennyiben róla van szó, mint például ebben a történetben, vagy mifélében. Tehát a lakik, mégpedig ennek a méretesnek mondott világnak egy szűk utcájában. A lakik jelenideje utal valami nagyon-nagyon fontosra, mégpedig arra, hogy a minden kétséget kizáróan él. Tehát lélegzik, tehát mozgolódik az a sokszor nagyon is ostoba jószág, ott a bal oldalon. (Húzza az időt, itt valami nagyon jelentőségteljes dolognak kell történnie, vagy fény derül valami mélyen őrzött titokra, vagy kitudja….)
Na igen ez az a egy igencsak átlagos fickó, hiszen él, lakik és még arra sem tartható érdemesnek, hogy A-nak hívjuk őt, hacsak nem vagyunk – jelen esetben részemről egyáltalán nem – túlontúl bőkezűek és mindenfajta jutalmat érő cselekedet nélkül is megjutalmazzuk és a-ját A-ra cseréljük. De mért is tennénk, tessék letenni valamit az asztalra; na jó ne legyünk ennyire szigorúak, egy dohányzóasztal is megteszi, egy fél dohányzóasztal, egy asztalsarok, csak lássunk már végre valamit, amit azután, viszonzásképpen, kellően jutalmazhatunk, kiállíthatunk, felmutathatunk, magasztalhatunk. Joggal kérdezheti, aki elolvassa ezt a micsodát, ezt az izét, hogy miért is aggódom ennyire a sorsáért, mi ez a fenenagy humanizmus, ez az oltári emberbaráti szeretet, ki ő nekem, milyen érdekem fűződik a sorsának jobbításához, vajon miféle konspiráció húzódik meg a háttérben? Egyáltalán és alapjában véve, honnan ismerem én őt?
Hiszen mi sem egyszerűbb annál, hogy megválaszolhassak mindenkinek, hogy kielégítsem ezt az oldalfúrdalást, ezt az orrnagyobbító és öregbítő kíváncsiságot. De kérem szépen hát a-t mindenki ismeri, a-ról mindenki tud, lehet többet is, mint jómagam, lehet számomra is meglepő részletességgel ismerik, (maga is, aki most csóválja azt a nagy fejét, meg maga is, aki ráncolja a homlokát – pedig vigyázhatna, mert a végén ott maradnak azok a fránya ráncok – és kérem szépen maga meg ne ócsároljon, higgye el, hogy ez mind így ahogy van igaz, majd meglátja, szépen üljön tovább és olvasson, ha már elkezdte, pedig senki, de senki nem kérte magát, hogy erre fecsérelje azt a fenemód drága idejét, senki nem áll a háta mögött és ellenőrzi, hogy a szemei megfelelően követik-e ezt a balról, jobbra tartó szöveget, látja, most felhúztam magam, egy kissé, de nyugalom mindjárt folytatom is, épp ott ahol abbahagytam, mielőtt magukat rendre kellett igazítanom……) na szóval még az is megeshet, hogy számomra is, aki pedig kitűnően ismerem a-t, meglepő újdonságokkal szolgálhatnak (itt megint meg kell szakítanom a gondolatot egy pillanatra, mégpedig azért mert szeretném mindannyiukat megkérni, hogy történetem befejezte után legyenek szívesek megosztani velem a-ról szóló történeteiket, afférjaikat, legyen az bármilyen drámai vagy könnyű kis anekdota, köszönöm, akkor hát…)így például ismereteim hiányosak, amennyiben például a születési körülményeiről lenne szó, vagy ha esetleg a első csókjának miértjéről beszélgetnénk – na jó ez utóbbi esetben talán a miért az az egyetlen kérdőszó, aminek nincsen semmiféle értelme, illetve értelmetlen a „miértet” megkérdezni.
Szóval "a". Vágjunk hát bele a történetbe. Hol is kezdjem. A illetve egyezségünk alapján: a (fenébe a mondatkezdéssel). a született. a él. a lakik. És ami a legszörnyűbb a meg fog halni, meg bizony.
Még valamit: a végpontjai között pontozott sorok várják szavainkat. Van mit várniuk??
Ui: természetesen (mind, hogy a nyakamat tenném rá, igencsak bátran és biztos győzelmem reményében, hogy erre már mindannyian rájöttek azok, akik végigvánszorognak ezeken az unalmas és értelmetlen sorokon) az, hogy a-t a-nak vagy éppen zs-nek hívjuk sokadrangú kérdés, vagyis inkább még most melegében helyreigazítom magamat, ebben az esetben ez a kérdés, természetesen a rá reflektáló válasszal egyetemben, a legcsekélyebb jelentőséggel sem bír……..
|
