Tegnap végre sikerült beszélgetnem a végtelenről, és ismételten kiderült, hogy párbeszédben hamarabb jön a megvilágosodás, mint a néma töprengésben:)

Anzelm kijelentése, miszerint Isten az, kinél nagyobbat elgondolni nem lehet, először nevetségesnek tűnt, de tegnap támadt egy olyan gyanúm, hogy ez a kijelentés valamiképpen hasonló kínból született: kell legyen valami, ami befogja a végtelent.
Ha Isten az, akinél nagyobbat elgondolni nem lehet, akkor tulajdonképpen Isten egyben véges és végtelen, hiszen ő elgondolhatóvá lesz azáltal, hogy tőle nagyobbat gondolni nem lehet.
Számomra ebből az következik, hogy mások számára is felfoghatatlan a végtelen.
Az én problémám az, ha anyag nem keletkezik, csak átalakul, akkor a világegyetem végtelensége, egyben az anyag végtelensége is. De hogyan lehet végtelen az anyag?
Tegyük fel, hogy az anyag valamiképp végtelen, csak eddigi ismereteink nem adtak rá megfelelő választ, hogy miképpen párosítható a végtelen anyag azzal, hogy anyag nem keletkezik, csak átalakul. Hiszen sokáig azt gondolták, hogy a Föld lapos! Miért ne derülhetne egyszer ki, hogy az anyag valamiképpen mégis keletkezik?
Persze számtalan más megoldása is lehet a kérdésnek. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, a megismerés is végtelen, vagyis feltételezhető, hogy az emberi szellem is valami olyasmi, aminél nagyobbat elgondolni nem lehet.
A végtelenről gondolkodva tehát az derül ki, hogy a végtelent is el kell helyezni valamiben, ám a végtelen anyagra mindenképpen csak a szellem adhat választ: Isten, vagy emberi megismerés. 
Vagyis az anyagi végtelent, valamiképp be kell zárni egy szellemi végtelenbe.
Végső soron mindig ugyanoda jutunk: az első igazság nem magától értetődő.
Ami viszont utána következik, az érdekes módon analógnak tűnik:)
Valami van, ami értelmessé teszi azt, ami felfoghatatlan.