Talán kéne egy lyuk.

Olyan, mint amilyen a Roger nyúl pácban volt, hopp, épp itt van a zsebemben, leteszem a földre, beleugrunk, megmenekültünk, majd kinyúlok a kezemmel, és behúzom magammal a lyukat, nincs ott már semmi látnivaló.

Feltenném a falra, mint egy képet, és végre lenne egy hely, ahova tehetem a dolgaim, végre lenne elég helye az összes könyvnek és ruhának és cipönek és füzetnek és filctollnak és tudomisénminek. És ha el akarnék menni, csak megfognám a lyukat, leakasztanám a falról - mint egy képet -, nem kellene se börönd, se hátizsák, furgon meg pláne.

Rásimítanám a fenekemre, benyúlnék a kezemmel, széttárnám az ujjaim, megráznám jól, majd amikor leveszem a lyukat onnan: volt narancsbör, s már nincs is, minden rendben, nem kell aggódni, hogy jaj, mi lesz a strandon, nem kell idöt vagy energiát pazarolni rá, ülhetek tovább a tévé elött csipszet zabálva, de ha arra lenne szükség, hát nekem aztán igazán szép fenekem lenne, szó nem érhetné a ház elejét.

Vagy a hasamra ha nagyon teleettem magam, csak kivennék ezt-azt, máris lehetne folytatni az evést, vagy megehetném újból amit kivettem.

Rátehetném a mellkasomra, fehérítöt szórhatnék be, majd kiporszívózhatnám, minden olyan lenne, mint újkorában, büszkén mutogathatnám, akár kívülre is tehetném a tüdöm az emberek megállnának, utánam fordulnának, a hapsik mondanák a barátnöjüknek, hogy látod, ha neked is ilyen szép tüdöd lenne, hát biztos már rég elvett volna az elözö udvarlód.

A számra tapasztanám, mintha rúzst, vagy csókot kennék fel, hátrahajtanám a fejem, kinyitnám a számat - nagyon erotikus lenne, ahogy csillogna rajta a lyuk széle -, benyúlnék rajta, összekötözött kendöket húznék ki, virágcsokrokat, nyuszikat - mindent, amit elötte belerejtettem, aztán a nyuszi orrlyukára tenném át, a kedves elsö sorban ülö (öregedö, kopaszodó, öszülö, pocakosodó) kacsintgatós férfiú mellett ülö hosszúszökehajú, feltünöen csinos, csábosan öltözött, fiatal leányzót megkérném, hogy ugyan nyúljon be rajta, az arcán iszonyat terjedne szét (én, miért pont én, csupa nyúlagyvelö lesz a frissen manikürözött körmöm alatt a bör), fintorogva benyúlna azért végül, meglepödne, és egy pici bársonydoboz lenne az ujjai között, nem nyers hús, kinyitná, miközben a kacsintgatós finoman a combjára simítja a tenyerét, felvenné persze az aranyba foglalt élesre csiszolt gyémántot, úgy kínálná meg egy óvatos jobbhoroggal a hapsit, mert az véres nyomot hagy. A nyuszi pislogna egyet aranyosan, megmozgatná az orrát, elöre jelezve a tüsszentést, ami miatt a lyukkal beterülne a lány is, a hapsi is, én elegánsan lehajolnék a lyukért - teljesen úgy, mint amikor jól végzett munkája után hajol meg az ember, de...

...egyszerüen csak zsebre tenném azt a lyukat mégiscsak, hogy belerakhassak mindent, amire szükségem lehet, vagy egyszerüen csak emlékezni szeretnék rá

az a mozdulat is biztosan ott lenne, ahogy elöször benyúltál a pólóm alá - tisztességes ismerkedési szándékkal,

meg az a néhány szó, amivel egy finom szivarhoz hasonlítottál.

(A nyúlnak persze még véletlenül sem esne baja.)