"Az indulatoknak alávetett ember nem a maga ura, hanem ura a sors, s ennek annyira a hatalmában van, hogy gyakran, noha belátja a jót, mégis a rosszat kénytelen elkövetni."  (Spinoza)

No, igen! "A sorsnál fenköltebb alibi nincs"- mondta a drága, jó Ancsel Éva, de ez nem változtat azon a tényen, hogy valahogy mégis összefüggnek a dolgok, és ha visszafelé tekintünk, akkor mindig tudjuk, mi miért történt.
Persze, persze! Visszafelé könnyű okosnak lenni. De előre... Szinte lehetetlen.
Minek bármit is tudni, ha úgyis minden el van rendelve?
Ha sors van, akkor nincs szabad akarat, és akkor úgyis megtörténnek a dolgok, ha a fejünk tetejére állunk is. 
Na, eddig magamtól is eljutottam, és saját kútfőből csak annyit bírtam kihámozni, hogy hiába van megírva egy darab, ha nincs, aki eljátssza. Volt már szerencsém ugyanazt a darabot többféle szereposztásban is megnézni, úgyhogy abban is biztos voltam, hogy ugyanazt a szerepet el lehet játszani jól és rosszul is.
Szabad akarat nincs, de szabadság van. A szabadság valami olyasmi, mint jól eljátszani a szerepet.
Pontosan nem tudtam megfogalmazni, csak makacsul hajtogattam, hogy márpedig a szabadság megélhető, tehát létezik. Közben pedig, ugyanilyen konokul hittem, hogy mindannyian valami nagy egésznek vagyunk részesei, ahol minden mindennel összefügg, tehát szabad akarat nincs.

Aztán tegnap találkoztam Spinozával, és végre megint helyére került egy gondolatdarabka a fejemben.
A szabadság felismerés!
Jaj, már csak attól, ahogy leírom, szárnyaim nőnek!
Hát, ez az! Tudni valamit, és jól használni: ebben áll a szabadság.
"A szabadság nem a szükségszerűtől való mentesség, hanem a szükségszerű felismerése"
Mekkora mondat!
Sir Spinoza a matematikára hivatkozik: egy feladat megoldásában elménket minden ízében determinálja a logikai szükségszerűség, elménk mégis tökéletesen ura a helyzetnek.

Hát ez az! Emlékszem, mennyire imádtam az egyenleteket. Olyan volt, mintha valami összebogozott csomót kellene kioldanom, és mikor végre sikerült... Na, igen! Akkor is éreztem a szabadság édes ízét a számban.
Szabadnak lenni annyi, mint a megszerzett tudással megoldani az egyenleteket.

A matematika nem is áll olyan távol az élettől!
Sir Spinoza a szívembe lopta magát.
Micsoda örömmel tölt el, hogy a szabadság forrása a megértés.
Nem adják ingyen. Meg kell értenem magamat és másokat ahhoz, hogy szabad lehessek.
Meg kell értenem, hogy az ember, indulataival EGYÜTT része a természetnek.
De inkább mondja el maga, Spinoza:

"A legtöbben, akik az indulatokról és az emberek helyes életmódjáról írnak, úgy járnak el, mintha nem természeti dolgokról szólnának, amelyek a természet közös törvényeit követik, hanem a természeten kívül eső dolgokról. Sőt úgy látszik, az embert a természetben úgy fogják fel, mint az államot az államban. Mert azt hiszik, hogy az ember a természet rendjét inkább megzavarja, mintsem követi, s hogy feltétlen hatalma van a cselekedetein, és semmi más nem determinálja őt önsaját magán kívül. Azután az emberi tehetetlenség és állhatatosság okát nem a természet közös hatalmának tulajdonítják, hanem az emberi természet nem tudom micsoda hibájának, s ennélfogva megsiratják, kinevetik, megvetik vagy - s ez történik legtöbbször - elátkozzák; s aki pedig az emberi lélek tehetetlenségét különös ékesszólással és élességel tudja gáncsolni, azt szinte isteni lénynek tartják."