52 éves múltam. 2 férjet „használtam” el. Először 18 évesen léptem a házasság szent kötelékébe, majd 23 évesen egy egészen más típusú férjhez menéssel próbálkoztam. Mindkétszer én kezdeményeztem a válást, és adtam be a válópert. Meg kellett állapítanom, hogy az élet oly sok területén „zseniális” vagyok, de sikeresen férjhez menni nem igazán tudok, így ezt a továbbiakban inkább kihagyom az életemből. Lassan 15 éve váltam el a második ex-től. Mivel 3 közös gyerekünk van, és két csodás kis unokánk, ráadásul prózai anyagi okok miatt közös lakásban is élünk, ezért elég változatos az élet nálunk.
Időnként nosztalgikusan, teljes harmóniában beszélgetünk kis családunkról, vagy az aktuális politikai eseményekről, sőt, még az időjárásról is, - időnként teljes gőzzel törekszünk arra, hogy pokollá tegyük egymás életét. Meg kell, hogy mondjam, hogy a a pokollá tevést én mindig csak „visszaadtam:))!
Nos, a lényeg az, hogy sok őrültségre vagyok hajlamos, de nincs olyan hatalom, ami miatt még egyszer
férjhez mennék. A második „ex” egy számítógépes megszállott. Anno kezdtük egy ZX 81-el, ami annak idején csodának számított, bár borsos ára volt, nem igazán tudott többet, mint egy ma már elavult menedzser kalkulátor. Aztán jött a Commodore 64; a +4; majd az Amiga. Muzeális emlékek, de ezeknek köszönhetően a kisfiam 5 évesen tudott olvasni, írni. „Ex”-em informatika tudását elismeréssel kell néznem. Ebben a szellemben nőttek fel gyerekeim is, majd hosszas tiltakozás után én is megfertőződtem. Merőben más érdeklődési körünk miatt teljesen más témákkal foglalkozunk a neten, bár egy-egy érdekes portált folyamatosan bemutatunk egymásnak.
Mivel gyerekeim már felnőttek, élik saját kis világukat, hiába laknak még itthon, alig-alig találkozunk. Ilyenkor tőmondatokban bemutatkozunk egymásnak, ritkán kerül sor hosszabb, mélyebb beszélgetésekre, majd mindenki ül a gépe elé. Én, a leggyengébb, láncszem sűrűbben igénylem a személyes beszélgetéseket, miket gyerekeimből a finomra sikerült ebéddel tudok kiprovokálni, és ilyenkor meghitt, mély beszélgetéssé fajulnak ezek az órák...

Időnként könyvekbe merülök, vagy úgy csinálok, mintha valami hasznos háztartási munkát végeznék, de ha tehetem, én is elég sok időt töltök a neten.
„Őrült család” --- mondanám, ha nem látnék tucatnyi hasonló példát. A lányom egyetemi szakdolgozatát konkrétan csak a neten olvastam, annak ellenére, hogy tolakodóan élő szóval is próbáltam belekotnyeleskedni abba.
Nem tudom, melyik volt a szebb világ. Mikor 30 éve esti mesét követeltek gyerekeim, vagy most, mikor unokáim elalvás előtt követelnek egy DVD-én lejátszott mesefilmet?
Vénülő, internet függővé váló világomban nem találtam választ, míg kisebbik, 3 éves unokám a gépet ott hagyva azt nem mondta: Nagyika, beszélgessünk...
Nos, a netről, Fullról letöltött oldalak alapján kivülről fújják Eorica verseit, unokáim mégis a személyes kapcsolat mellé tették le a voksot.
Nekik rém egyszerű a technika vívmányát beépíteni életükbe.
Azt hiszem, tanulnom kell tőlük.
Főleg most, mikor Steinbeck: „Édentől keletre” könyvét, amit szinte betű szerint tudok, újra előveszem, közben előkészítem Dosztojevszkij agyon olvasott könyvét bűnről, és bűnhődésről.
Segítsetek! Melyik a szebb, igazabb világ?
Kompromisszum ötvözni mindezt?
Nos, én sosem tudnék számítógép-függővé válni. Hisz csak érzelmektől mentes technikai bravúr mindez... Nem az én világom!!!!
Minden lázadásom ellenére lesem a Full-t, publikált-e valaki egy újabb csodát...
És.... rá kell döbbennem, 3 éves, és 6 éves kis unokám sokkal bölcsebbek nálam.
Mosolyogva gondolok vissza kérdésemre, család, vagy számítógép?
Meg lehet, meg kell teremteni egy egészséges harmóniát.
Bocsi, de most roham tempóban mennem kell, mert jelzett a gépem, hogy üzenetem jött..
Utálom a net függőséget, de ez épp' most egy fontos levél lehet.
Sziasztok!