Tegnap jártam-keltem, illetve jártunk-keltünk, férjemmel, kettecskén egy talin. Igen Emberek. Fulltalin voltunk.

No, vissza az elejére...

Gondoltunk egy nagyot pénteken este, hogy ha már van navigációs rendszerünk, talán nem kötünk ki sem Budán-Pest helyett sem Pesten-Buda helyett, és a tv is állandóan hírdeti a 30-50-70 %-os árengedményes vásárt Biatorbágyon, akkor nézzük meg az üzleteket, hátha kamaszodó gyerkőceinknek tudunk valami értelmes karácsonyi ajándékot venni. 

Amikor kiszálltam az autóból rájöttem, hogy amolyan kis mini Pandorf-ot látok. Tetszett. Jártam és keltem. Egyik üzletből a másikba, de sajnos a csomagom nem szaporodott. Csalódtam. Nagyon-nagyot csalódtam. Csak néztem, hogy a nekem tetsző csizma ugyanúgy 17 ezer forint, mint az itthoni áruházban, és kisebbik fiamnak szánt ajándék póló ugyanúgy nincs a méretében, mint itthon. Nagyfiamnak találtam egy szuperjó, márkás pulcsit, de visszatettem, mert még növésben van, és talán most nem adok érte 9 ezer forintot. A férjem is nézelődött. Kiszemelt magának egy klassz dzsekit, de amikor megnézte az árát közölte velem, hogy talán jobb, ha rá sem nézek. Igaza volt. 22 ezer fölött tényleg jobb a helyén hagyni.

Nem jöttünk el üres kézzel, mert vettem mosdókesztyűt. Igen. Jól olvassátok, csak mosdókesztyűt, de nem is akármilyet, nyuszisat. Sajnos rózsaszínben nem volt, de kékbe igen.

Csalódtottan hagytuk el az üzletsort, majd új irányt vett az autó, méghozzá az IKEA felé. Imádom. Persze azért ott már vennem kellett papírtasakot a vásárolt holmiknak.

Aztán döntöttünk...ha már itten vagyunk, szépnek mondott fővárosunkban, és pont most, amikor fullos tali is van, nézzünk be egy kicsit. Már előre mosolyogtam, hogy Barátosném mit is fog szólni, hogy este fél hét magasságában beállítunk. Gyorsan hívtam. Kaput kellene nyitni, de a telefon csak kicsengett, ám senki sem vette fel. Bekanyarodtunk az útra, majd az iskola hátsóbejártához, mely nyitva volt. Hurrá!

Kicsit félve szálltam ki az autóból, majd elindultam a bejárat felé, ahol a cigis-társadalom éppen füstkarikát fújt a levegőbe. Azt hiszem egy kicsit meglepődtek. Naiva köszönöm a sok puszit, ölelést.

Benyitottam az ajtón. Ismerős volt minden. A linóleum, a kék lépcső...a kék ajtó...és mango meglepődött arca, ahogy a nevemen szólít...és Andi öröme, ölelése, könnyeink. Senki nem tudta, hogy jövök, hogy megyek. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a sok ölelést, a sok puszit, a milliónyi kérdést...

...hogy legközelebb mikor megyek? ...ki tudja? kiszámíthatatlan lettem...egyet tudok nagyon jól éreztem magam KÖZTETEK.