Kedves Naplóm, amikor olvasóként ide keveredtem erre a fullos extrára, nagyon megörültem hogy vagy. Mivel tizenhat éves korom óta vezetlek, azt gondoltam itt az ideje, hogy írói tehetségem kibontakoztassam, és gondolataimat általad közzé tegyem, lévén ez az egyetlen műfaj amiben megnyilvánulhat tehetségem.

Aztán elolvastam Paulus bejegyzéseit a “kuckójában”. Mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. Ez az ember elorozta a lehetőséget előlem! Ha most elkezdek én is naplót írni, mindenki azt gondolja, őt utánzom. Határozottságomat fémjelzi, hogy most mégis írok. Egy napló végtére is arra való, hogy az ember feljegyezze benne a számára fontos dolgokat. Kedves Paulus, nem török a babérjaidra, számomra roppant fontos, amit eddig alkottál, és türelmetlenül várom újabb és újabb jegyzeteidet. Igen, írj tovább és írj még. Amíg olvasókra lelsz, addig van értelme az írásnak. Nem vagy egyedül gondolataiddal. A világ már csak olyan amilyen. Tökéletlen. S benne mi sem vagyunk tökéletesek. Igazságtalanság, és gazság mindig volt és lesz. Szeretnénk megváltania a világot, de nem megy. Szívünk szerint segítő kezet nyújtanánk minden rászorulónak, de ez sem megy. Talán mégsem hiábavaló, amit teszünk. Szavaink a pusztába kiáltjuk, de hátha hallja valaki, és nem dobja ki a mérgező hulladékot, vigyáz a természetre, és felemeli az elesettet. Higgyünk az emberi jóságban. Létezik, csak még nem ez a trend, de bízzunk benne, a következő generáció jobb és okosabb lesz. Rajtunk is múlik, akik tanítjuk, neveljük őket. Folytasd kérlek.

Folytasd, és engedd meg, hogy én is írjam a magam kis naplóját (most egy kicsit könnyedebb hangon), amit idestova….. jó ég! Nem. Nem írom le hány éve vezetek, nagyon rég voltam már tizenhat éves butácska kamaszlány. Néhány fontosabb bejegyzés az elmúlt hetekből, mielőtt ráállnék a rendes kronológiára.

Baj nélkül sikerült feldíszítenünk a karácsonyfát. Gyönyörű lett! A vacsoránál sem történt semmi baleset, csak kicsit később. Bercike a gyerekek kedvence, aki sziámi cicaként érdemelte ki a családtagi rangot, imád a fáról lelógó díszekkel játszadozni. Ezt a szokását már ismerjük s kedves férjem elő vigyázatosan ki szokta kötni a fát, nehogy eldőljön. Mondom, ki szokta kötni! Most az egyszer nem tette. Ezt akkor konstatáltam, amikor szerencsétlen fa rám dőlt. Annyi lélekjelenlétem volt csak, hogy dőltében elkapjam. Egy lendülő boa a fejemre lódult, s glóriaként körbe fonta. A férjem hasát fogva nevetett, mit nevetett, röhögött a galád, és segítségnyújtás helyett a fényképezőért rohant. Elhatároztam, ha felszabadul a két kezem, megfojtom. Lelki szemeimmel láttam, amint unokái körében harsányan röhögve mutatja a fotót. Íme nagyanyátok, amikor ráborult a fa és angyallá változott.

Ma barátainkat látogattuk meg. Dezső kedvesen közölte, az idén nálatok lesz a szilveszteri buli. Majdnem elaléltam. Te jó ég! Az a rengeteg ember, összemorzsázzák a szőnyeget, eltörik a poharakat, szétdúlják a házat!Uram atyám! Mit vétettem, hogy ezzel büntetsz? Tudom már ki volt az ötletadó! Csakis Vilmos felesége Jolán lehetett (amikor utoljára nálunk járt, megdicsérte az új szőnyegem). Tavaly ők voltak a házigazdák. Kis Gézu lehányta Jolán kedvenc szőnyegét, Vilmos kártyázás közben összetört vagy négy pezsgős poharat miközben vörös pezsgővel öntözte az abroszt, Janó végigszórta konfettivel az egész házat. Még a kutyaólat sem hagyta ki. Szegény Jolán hiába könyörgött, hogy még húsvétkor is az ő konfettijét fogja porszívózni, Janó csak szórta megállíthatatlanul. És most mindezt nálunk fogják megismételni! Én megszököm, vagy beteget jelentek! Hazafelé mondtam apjukomnak, találjon ki valamit, mert nem élem túl a barátait. Szokásához híven nyugtatott, nem lesz semmi baj. Majd ő kordában tartja őket. Na hiszen! Ő meg a korda (na nem a Gyuri)! Ő lesz az első, aki kiönti a vörösbort, és vigyorogva kér majd Janótól egy kis konfettit, mondván, én nem engedtem hogy vegyen! Szép kis mulatság lesz! Egy hónapig takaríthatok utánuk. Megéri majd, hidd el! Mondja életem párja. Most higgyek neki? Eszembe jut a színház, a kedvemért néztünk meg egy musicalt, amiért ő nem rajong, a kedvemért vezetett éjszaka hazáig, pedig utál sötétben hosszú utat megtenni. Hát megadom magam. A kedvéért. Ezért szeretjük egymást.