Abban az időben nevelőapám, - akit édesapámként szerettem - lánya főiskolai tanulmányai mellett idegenvezetőként dolgozott egy magyar utazási irodánál. Olasz születésű lévén a tanítási szünetben kézenfekvő kereseti lehetőség volt számára. Csodaszép nyári napokat éltünk meg abban az évben is és Giovanna, mint mindig most is úton volt. Tudtuk, hogy nem jön egyenesen vissza, hanem meglátogatja Maria nagynénjét San Gimignanoban és legalább egy hetet ott tölt. Alessandro a vőlegénye már befejezte tanulmányait és szülővárosától nem messze kapott munkát egy kutatóintézetben. Emiatt sokat ingáztak a két ország között..., de miért meséltem el mindezt...?, mert a festői szépségű San Gimignanoban, azon a bizonyos hétvégi napon sok minden megváltozott és átértékelődött Giovanna számára.

Mint általában most is fáradtan érkezett meg, de amint a kinti forróságból belépett nénikéje házába már nem is érezte annyira fáradtnak magát, inkább boldognak. Szerette ezt a középkori hangulatot árasztó gyönyörű kisvárost, bár nem itt született, de mindig is úgy érezte, hogy ide hazaérkezik. Miközben Maria a konyhában szorgoskodott, - elhárítva a Giovanna részéről felajánlott segítségnyújtás legutolsó meddő kísérletét is -, Giovannának, miután kényelmesen elhelyezkedett eszébe jutottak a gyermekkori emlékek.., Maria utánozhatatlanul finom süteményei és a mesék. Igen a mesék., még édesanyja sem tudott olyan ízesen mesét mondani, mint Maria. Szerette ezt a házat, bár már nem mai ház volt, az 1920-as években épülhetett.Visszaemlékezett a nyári szünidőkre, majdnem minden nyarat itt töltött unokatestvérével. Milyen jókat bújócskáztak az emeleti folyósokról nyíló szobákban... Elmerült a múlt emlékeiben, de Maria kedves hangja és a capuccino fenséges illata visszazökkentette a jelenbe, de egyáltalán nem bánta...
A capuccino édességének ízével, s Maria szerető gondoskodásának jóleső érzésével ment fel az emeleti hálószobájába. Alig tudta nyitvatartani a szemét, úgy érezte nyomban elalszik. Már az igazak álmát aludta, s az édes álom hatására szája szegletéből kicsurrant a nyál..., talán emiatt ébredt fel? Mintha hallott volna valamit, de képtelen volt a szemét kinyitni, de mégis... Kiszámíthatatlan mennyi idő telhetett el addig, míg felébredt, bár ne ébredt volna fel. Csukott szemmel feszülten figyelt. Sietve gondolta végig, hogy nem álmodik, és amit hallani vél azt valóban hallja. 

 A szobákban még éjjel sincs sötét, mert Maria a kerti világítást éjszakára is felkapcsolva hagyja, s az utcai köztéri lámpák fénye szintén megvilágítja a ház helyiségeit. Tudta, amit észlel, nem Mariatól származik, mert ismerte lépteit, másrészt éjjel nem szokott feljönni a felső szintre. Az ő hálószobája a földszinten van. Hideg borzongás járta át egész testét, ki akart ugrani az ágyból, s azonnal leszaladni a lépcsőn és kiáltani, de tudta, hogy azon a lépcsőn kell lemennie, ahol valaki az éjszaka leple alatt felfelé igyekszik...
Lélegzetét is visszafojtva, minden idegszálával feszülten figyelt. Együtt vélte hallani szívének gyors egymásutáni dobbanását a halk, szinte surranó léptek tulajdonosának lépteivel és e léptek alatt időnként meg-megnyikorduló lépcsőfokok tébolyító hangjával. Egyre feljebb és feljebb jutott, és Giovanna arcát a rettegés hideg veritéke öntötte el. Úgy érezte nem bírja tovább, mikor ágyától a körülbelül másfél méterre álló karosszékhez jól hallhatóan hozzáért annak a ruhája, aki ki tudja mennyi ideig elidőzött Giovana ágya előtt. Hűvös fuvallat járta át a szobát. Nem merte kinyitni még most sem a szemét, a félelemtől bénultan feküdt az ágyban, de kristálytisztán hallotta a lépteket, ahogy elindulnak lefelé a lépcsőn a földszint irányába. Súlyos percek telhettek el, minden idegszálával feszülten figyelt, míg végre képes volt kinyitni a szemét felülni és villámgyors mozdulattal felkapcsolta az éjjeli lámpát.
Ezen az éjjelen már egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, alig várta, hogy megvirradjon. Maria mindig koránkelő volt. Mikor meghallotta neszezését a konyhában, azonnal csatlakozott hozzá. Siralmas állapotban volt, ezt rögtön Maria is észrevette. Aggódva nézte meg a homlokát, - gondolván, hogy Giovanna beteg lett. Képtelen volt azonnal elmondani éjszakai kalandját, és azt sem tudta még hogyan mondja el Mariának, hányszor nevette ki azért, amikor arról mesélt, hogy néhanapján nincs egyedül a házában. (vigi)

Ui:  Giovanna a realitások embere, nincs oka,  hogy rémtörténeteket gyártson. Bár meglehet, hogy lesznek, akik azt gondolják, hogy testvéremnek élénk a képzelőereje, de mégis arra kérem önöket, ha elolvasták gondoljanak arra, bármennyire is hihetetlen, de igaz.... 
 

 "Óriási nemtörődömség lenne pusztán kényelemszeretetből, "civilizált", "felvilágosult" korunkra és mivoltunkra hivatkozva kijelenteni: csak az a létező, ami szemmel látható, és egyéb hagyományos érzékszerveinkkel tapasztalható. A valóságlátás e korlátozott módja - sajnálatosan - a legáltalánosabban elfogadott köztünk, modern, hús-vér anyagi megnyilvánulások között."