| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Egy "barátság" margójára Ideje:: 01-22-2009 @ 11:06 am |
|
|
|
|
| Amikor megláttam, olyan volt mint bárki már, aki közömbös számomra. Csak úgy van, mint az az ember, aki szembe jön velem az utcán .Köszönünk egymásnak és megyünk ki-ki a maga útjára.
Két baráti puszi- jobbról- balról, hogy vagy és már indultunk is a megoldásra váró problémák elé, bízva a józan ítélőképességünkben és abban, hogy elrendeződnek a dolgok.
Csak semmi érzelgősség, csak semmi pánik.
Nem kell elfelejtened az évek óta be nem gyógyult sebet, a sok álmatlan éjszakát és a sok munkát, amit csak azért vállaltál, hogy bele ne halj a fájdalomba. A fájdalomba, ami mindig ott van, ami végig kísér, legyél bárhol, csinálj bármit.
Baráti társaság, nyaralás, kirándulás, napi teendők, de a fájdalom nem múlik. Inkább egyre nő. Szenvedés, belső mérhetetlen fájdalom, amit más nem lát csak te érzed a súlyát. Lassan kezd megkövülni, de nem múlik. Erre a fájdalomra, a lélek fájdalmára nincs gyógyszer, ezt magadnak kell megoldani, feloldani, feloldozni magad az önmarcangolás El Camino-ja alól.
Mert úgysem bírnád ki, tudod jól magadról.
És mentetek egymás mellett, mint két ember, aki valóban rég nem látták egymást, elbeszélgetve minden másról, csak arról nem, ami közös volt valaha.
Látszólag jól megvagytok, csak a belsőd háborog.
Megállapítod, hogy ennek így kell lennie és ez a helyes út, másképp nem is lehet. Ez az élet rendje. Ami volt – elmúlt, és lám, mennyire jó a baráti összhang, még mindig egyforma a gondolat menetetek és ez így van jól.
Egy jó kávé, némi ügyintézés és véget nem érő beszélgetések.
A metró robog, a gépi hang bemondja az állomásokat. Lassan délután lesz.
Az Astoria mellett egy kisvendéglő adja ma az ebédet, ami csak alig csúszik le a torkodon.
Ugyan mit is keresel te itt? Kell ez neked? Egész nap csak bandukolni és beszélgetni? Kell ez neked? A véget nem érő barangolás, a jövő felé való kacsingatás? Kell ez neked?
Te sem tudod.
Még egy kis ügyintézés, már annyira nem látsz a gondolatoktól, hogy rossz villamosra ültök és még rossz irányba is.
Ez az első összenevetés ezen a napon .Úgy nevettek, mint akkor régen. Jó így látni azt a két felszabadultan nevető emberpárt, aki egymásba karolva gyorsan leszáll a villamosról és elindul a jó irányba még mindig nevetve.
Jaj….te nem foghatod karon, mert mégis mit fog gondolni. Inkább jobb csak úgy, egymás mellett lépegetni. És elered az eső.
Csak lassan, kopogva, szuszogva az estében, csak úgy finoman, hogy az arcodon lepergő könnyet észre ne vegye senki.
Az egy pillanatra elmúló fájdalom ismét beléd hasít. Te már nem az az ember vagy, aki voltál. Kemény, megfontolt, erős és nem akarsz már semmit. Sem tőle, sem mástól. Akut kötöttél magaddal. Jó neked így, hogy van.
Napi taposó malom, mókuskerék, sikerek, kudarcok és egyszer csak vége az életednek .Amiből csak egy van és úgy éled le, ahogy akarod.
Figyelsz rá, hogy ki mit mond, felelj meg a társadalmi elvároknak, az ismerősöknek, mindenki másnak, csak magadnak nem.
Mert nem jó ez neked így, de mégis. A te döntésed és ez már így marad.
Nem tudsz túl lépni a régen ért sérelmeken. Inkább szenvedsz. Mert ez neked így jó.
A vacsorát csendben költitek el, ugyanott, ahol régen. Beszélgetés, nevetgélés, érzékeny búcsú és majd holnap.
Álmatlan éjszaka után esős a reggel.
Ő már vár a megbeszélt helyen. Azonnal kiszúrod a nagy tömegben is. Nem nehéz a jól ismert arcot megpillantani, hiszen tudod, hogy most csak rád vár.
Mert megbeszéltétek.
És nem késik, ugyanúgy, mint máskor sem.
Ügyintézés, szakadó eső, rohangálás, ebéd.
És rossz kedved van. Miért is? Nem sokára el kell búcsúzni, mert idő van. Na és? Bárki mástól elbúcsúzik az ember és attól még nincs rossz kedve.
De mi a fene ez az érzés?
Miért szorul össze a gyomrod? Az ebéd sem ízlik. Vagy csak nem tudod lenyelni. Nem érted…
Megint az a fájdalom, a megkövült fájdalom…?De mégsem. Nem….Ez valami más….
Ez az amire nem is számítottál.
Az eső zuhog. Még nem kellene búcsúzni, de érzed, hogy itt az idő. Ha most nem búcsúzol, akkor bele esel megint a megbocsátás hibájába. Olyan érzések törnek fel benned, amitől meg akarsz szabadulni. Mert te kemény vagy, nem eshetsz még egyszer ugyanabba a hibába. Nem…ilyen nincs .Ezt nem lehet.
És mégis… az egybe fonódott ujjak nem engednek a szorításból….az eső sem engedi láttatni a legördülő könnyed.
Fáj, nagyon fáj az elválás.
Egy halvány csók és búcsú.
Most, vagy soha.
És megint fáj ott belül . De most valahogy másképp.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-26-2009 @ 10:30 am
| Hozzászóló: parakalo (Ideje: 01-22-2009 @ 11:54 am)
Comment: Időnként olyan érzésem volt, mint ha saját belső monológomat olvastam volna vissza. Nagyon szépen fogalmaztál meg kétségeket, félelmeket.
Olvasás közben végig úgy éreztem értesz engem, hozzám szólsz...
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Móka (Ideje: 01-22-2009 @ 03:05 pm)
Comment: Nórám, köszönöm, hogy olvastál. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 01-22-2009 @ 07:14 pm)
Comment: Kedves Móka! Sajnálom, hogy ritkán írsz...Magával ragadott a történet, és valódi érzéseket ébresztett. Kérdéseket, melyeket nem válaszolunk meg soha. Kényelemből? Vagy mert akkor talán önmagunkkal is szembe kellene néznünk?...Nem tudom...Egyben viszont biztos vagyok, kell az a megbocsátás, tiszta szívből és akárhányszor...Nem a másik miatt, önmagunk miatt, a lelkünk békéje miatt...:))) Ölellek szeretettel Anna |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Móka (Ideje: 01-22-2009 @ 09:18 pm)
Comment: Kedves Anna, köszönöm hogy itt jártál, hogy olvastál és hogy értékeled a munkámat.Valóban át kell gondolni a dolgokat.Ölellek szeretettel. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 01-23-2009 @ 01:34 pm)
Comment: De hisz nézz szét!.. Ahol valaha mosolytartalom töltötte az apró ráncokat, ott mára csak az üresség árka csüng részeg lelkével botorkálva, mint hajléktalan-temető. ...(Vagy a túlpart van nagyon messzi, vagy délibáb volt csupán szívünk tengerében az a sirokkói kép.) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Móka (Ideje: 01-23-2009 @ 09:38 pm)
Comment: Prayer kedves, köszönöm szavaid,köszönöm, hogy itt jártál és megtiszteltél hozzászólásoddal is. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zsuzsuzsu (Ideje: 01-25-2009 @ 10:21 pm)
Comment: Igazán nem tudok mit mondani, ahogy itt töprengek, mert jobban megértelek, mintsem hogy bármit is szóljak...nekem is fáj fájdalmad, drága Móka.
Nagyon szépen írsz, ez az egyetlen, ami most felvíditott...ha lehet ilyet mondani.
Sok puszi, nagyon |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Móka (Ideje: 01-26-2009 @ 09:57 am)
Comment: Zsuzsókám...köszönöm az együttérzésedet és a hozzászólásodat is.Ölellek szeretettel. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 01-28-2009 @ 07:27 am)
Comment: Megbocsátani tudni kell, mind a saját lelked miatt, mind a másik lelke miatt... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Móka (Ideje: 01-28-2009 @ 08:27 am)
Comment: Gabi kedves,igazad van- de, nekem még túl korai.Mindenképpen elgondolkodom rajta.Köszönöm, hogy olvastál, és köszönöm a tanácsot.Ölellek. |
|
|
|
|
|
