Mint már azt többször említettem, számomra a fürdőszoba – és ezen belül a kád egy ihletszentély. A forró víz és a gőzölgő pára előcsalja a múzsát és egymás után jönnek elő a készülőben lévő – vagy még meg sem született - történetek részletei. Bár mostani állapotomban a forró víz kizárva, nem tudok ellenállni a csábításnak és egy mérsékelten meleg vízzel megengedett kádba azért belesüppesztem magam. Most ihlet ugyan nem jön, de kikapcsolódni és lelkivilágomat helyreállítani tökéletes.
Hátradőlök, szememet becsukom, a zajos világ messze kerül, ellazulok, és úgy érzem, ezek a pillanatok azok, amire azt mondhatom, teljes harmónia. Sokszor ennyi is elég a boldogsághoz, de néha előfordul, hogy a teljes komfortérzetemhez még hiányzik valami: a párom.
Mint igazi hedonista addig nem nyugszom, míg nem teljes az élvezet, míg egy kétségbeesett hívóhang után meg nem jelenik a keresett fél a fürdőszobában. - Mi a baj? – kérdi. - Semmi, gyere be egy kicsiiiit….
Igen, ezt már ismeri, sóhajt egyet és letérdepel a kád mellé, ahogy illik, ugyebár a szentélyekben térdepelni szoktak. Kezébe veszi a kezemet, én elkezdem a haját cirógatni, de a lényeg csak az, hogy ott van velem, és ez nekem jó. Én boldog vigyorral ázom, ő a fejét a kád szélére hajtva néz.
Azt azért meg kell jegyezni, hogy az én komfortérzetem növekedésével az övé rohamosan csökken, főként olyankor, amikor felöltözve térdepel a lakás, apró, ám legmelegebb és párás helyiségében.
Így volt ez most hétvégén is, kicsi párom bírta egy darabig a strázsálást, majd miután már nyilván belefőtt a ruháiba (a kád oldalában van a radiátor is), felállt, hogy otthagyjon. - Ne menj még – próbáltam marasztalni a kezénél fogva, ám ő szép lassan kihúzta ujjait a tenyeremből. - De, mennem kell – egyenesedett fel, majd mint találékony leendő apuka, meglengette a kád fölé felakasztott zokni és alsónemű-szárítót, amin szép színes bugyik és zoknik lengedeztek. - Nézd, milyen szép színes! Direkt neked akasztottam fel! Csörög-zörög is, játsszál vele! – majd elégedetten távozott. Mindenesetre ért hozzá, hogyan lehet a szerelmesből pillanatok alatt gyilkos tekintetet varázsolni, mielőtt kitör belőlem a röhögés. |