Lovas

Ne hajtsd úgy azt a lovat. Estére csak a csontja marad.

Habzó testéhez szorítod lábad, arcodba csapkodja a szél a nyálad.

Kihasználod, és ő is tudja, mégis csak fut, csak fut az az otromba.

Sarkantyúdat oldalába szúrod, oldalát flancos ostoroddal ütöd.

Önnön szarkasztikus cingár tested a vágta iramával hűtöd.

Fogaid csattognak, szemed kidülled, füled elhal.

Nem látsz oldalra, nem nézel sem le, sem fel…

Kezedet véresre dörzsöli a kantár. Erőd elfogy.

Lovad lassul, majd összerogy.

Te vele együtt buktál. A hátán vitt.

A földre is lehúzott. Benne volt hit.

És te mit adsz neki?

Felállsz, és tovább mész.

Vele, vagy nélküle.

Sokat sosem jelentett.

Folytatod utadat, véresen, büdösen, nyálasan és sebzetten.

Ember… folyton csak csalódok benned.

Ansbach, 2009. március 23.