| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Húsvétjaim Ideje:: 04-14-2009 @ 04:56 pm |
|
|
|
|
| Húsvétjaim… A feltámadás és az élet reménye…Oly sokszor át-meg átszőtték az életemet, hogy össze sem tudom számolni. Hajdani locsolkodások Apával. Lányok kergetése az osztályban (nem akarták a locsolást sehogy se). Tavaszi szünet. Az akkori hatalom – amely a kereszténység legnagyobb ünnepével nem tudott mit kezdeni, semmi munkásmozgalmi áthallást nem tudott belevinni – bölcsen csak annyit mondott: kell egy kis szünet. Adtak egy pirosbetűs hétfőt, adás volt a tévé egyetlen csatornáján (ami hétfőnként amúgy szünetet tartott). Az iskolapad azóta a múlté, ahogyan Apával is csak álmaimban beszélgethetek már. Hát beszélgetek is gyakran. Elmondom neki a bánatomat – úgy, hogy ne hangozzék nyafogásként, mert azt nem szereti – és beszélek a sikereimről is, de úgy, hogy az meg dicsekvésnek ne tűnjön, mert akkor Apa behunyja a fél szemét és tudom, hogy akkor nem szereti, amit mondok.
Aztán jött a munka, az első sikerek. Egy családi jóbarátot kezeltem, hosszú évekig. Csodaszámba ment, magam se tudtam egészen, hogy miért, de minden a vártnál jobban sikerült. Később mégis meghalt, mert a csodák, még ha az ember műveli is olykor- olykor, nem az ember által határoztatnak el. Húsvét előtt, nagypénteken temették. Nem lehettem ott a temetésén, mert ugyanaznap, nagypénteken megszületett a fiam. Ott voltam, láttam az élet csodáját, azt, aki olyan, mint én voltam – csak persze sokkal sikeresebb és boldogabb lesz – és aki talán a jót viszi majd tovább belőlem – már ha van olyan. Aztán látok egy másik nagypénteket egy dúlva-fúlva távozó asszonnyal, egy távolodó fehér autóval, melynek hátsó ablakában ott kukucskál a fiam. Azt hisszük, a gyerekek nem értenek semmit a felnőttek világából, avagy legalábbis rosszul értelmezik azt, pedig dehogyis. Pontosan tudják, hogy baj van, hogy nagy-nagy baj van. Láttam azt a kis arcocskát, most is látom, ha lehunyom a szemem. Azon a húsvéton csak sötétedés után merészkedtem az utcára. Úgy bujkáltam, mint partizán az erdőben. Ha valakivel mégis találkoztam, rögtön úgy éreztem, menekülnöm, vagy magyarázkodnom kell, pedig dehogy kellett. Hát akkor, akkor elmaradt a locsolás. Életemben először.
Három év telt el, és újraéledt a hagyomány. Csak már én vezettem a fiamat. Hármasban mentünk a nagybátyámmal. Ő jól ismert minden rokont, nagy mókamester is volt. Alig végeztünk napnyugtáig. Gyűlt a sok tojás – volt, ahol pénzt adtak, de én ezt olyan megrontásfélének vettem.
Aztán két éve, közvetlen húsvét előtt meghalt Feri bátyám. Titkolta a betegségét – nem mintha nem láttam volna világosan, hogy beteg, még a diagnózisom is helyes volt, de nem engedett semmit, amíg le nem esett a lábáról. Attól kezdve aztán már csak „vezetni” lehetett a vég felé. Otthon azt hazudtam, hogy persze, kicsit jobban van. Magamnak azt hazudtam, hogy nem tehettem mást, mint amit tettem (gyakorlatilag semmit). Csak Neki nem kellett hazudnom. Úgy ment el, tiszta, mosolygós tekintettel, ahogy élt. A rokonság lemondta a locsolkodást, persze, magam se mentem volna.
Most meg… hát istenem, kamaszodik a fiú. Locsolkodni az osztályban? Csak nem képzeled, Apa? Senki sem csinálja! Hogy a tanárnénit? Na még csak az kéne! Jó, menjünk a rokonokhoz.
Igen, jó hogy vannak rokonok, szerelmek, barátok, jó ismerősök. Jó, hogy van még alkalom látogatni őket. Ezek a húsvétok úgysem azok már, mint amikre én emlékezem. Azok az én húsvétjaim. Talán azok a régi húsvétok is feltámadnak egyszer.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 04-14-2009 @ 04:56 pm
| Hozzászóló: lenaneni (Ideje: 04-14-2009 @ 08:22 pm)
Comment: Olvastalak. Hozzáfűzni... Mit is lehetne ehhez hozzáfűzni, mikor ebben minden benne van: születés és halál, szerelem és fájdalom, apák és fiúk, emlékek és remények. Öröm volt olvasni, szeretem, ahogy írsz. Csak azt tudnám, hogy mégis mitől telt meg könnyel a szemem... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 04-15-2009 @ 11:08 am)
Comment: A múltunk szépsége már csak emlékeinkben él, de hidd el kedves Imre, én azokat az emléket sohasem felejtem el. Tudod, úgy érzem, egyetlen dolog hiányzik a mostani világból, de az nagyon. Az összetartás és a szeretet. Lehet, hogy másképpen látom, mint amilyen valójában, de én abban a régi világban jobban szerettem élni, amiben megtanultam a szeretetet másokkal megosztani. Megkönnyeztem írásod. Szeretettel.Lena |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Csilike (Ideje: 04-17-2009 @ 04:10 am)
Comment: En buszke vagyok a agyomanyainkra, amelyek egyediek es gyonyoruek. Ahol az en rokonaim laknak Bekesmegyeben egy kis faluban, meg mindig jarnak a "legenyek" locsolkodni, es a lanyok pedig festig Husvet elott a himes tojast. (nem veszik a boltban, dehogy!!)Egyebkent pedig gyermekkorom szebb emlekei koze tartozik mikor Husvet reggelen a nagybatyjam az apammal a pulover ujjaba rejtett csovon keresztul szodasszifonnal ebresztettek minket lanyokat.... Itt meg...Mindenki templomba megy, es zabal... Pegig katolikus unnepkent azt varnam, hogy itt is van valamifele csaladias hangulata a Husvetnak. De nincs sajnos. Igy nekem is maradnak az emlekeim, es az olvasas itt a fullon. Orultem Neked Imre. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: naiva (Ideje: 04-19-2009 @ 05:11 pm)
Comment: Jó volt olvasni nosztalgikus írásodat! Felidéztem az én Húsvétjaimat, jólesett!:) |
|
|
|
|
|
