Sokat forgatom mostanában a régi könyveimet. Előkerült az egyikből a valaha kedvenc latin sírfeliratom, melyre hevenyészett fordítást készítettem. (Az időmértéket nem mindenütt tartja, de jobbat nem tudtam.) Mindjárt kettőt, mert a 'declinare' több jelentése miatt az írás - nyilván nem véletlenül - kétféleképpen is értelmezhető. Ez a mottója az új versikémnek, ami sírfeliratnak hosszú (és még nem is aktuális), egyéb írásműnek pedig nem érdemes, de most ez tellett, kérem szíves megértéseteket. 

Összegzés, túl félúton 

Mottó:  Grammaticam didici multos docuique per annos
             Declinare tamen non potui tumulum.

             Éveken át gyakoroltam s tanitottam a nyelvtant
             Ám a cudar ’tumulust’ helyesen nem ragozom.

             Éveken át gyakoroltam s tanitottam a nyelvtant
             Mégse kerülhettem el messze a sírhantot.

         Tanultam, gyűrtem, sokáig, sokat
         Tanítottam is néha másokat
          Nem hiányoztam én, sehonnan, soha
          Fiatal éveim így tűntek tova 

          Életem delére érve a munka
          Jutott ki bőven és ma is jutna
         Ám mire fáradtan a csúcsra értem
          Eszembe jutott, hogy még nem is éltem.

          Pedig az út innen lefele visz
          Mindegy, hogy ki járja, mindegy, mit hisz
          S míg nemvolt örömök vágya gyötör
           Lenn az útnak végén vár a gödör.