Sétálgatok, s a hulló sárgás levelek vállamra hullnak. Nem zavar. Sajnálom őket. Minden évben tavasszal csodaszép zöldek lesznek a fák levelei, majd ilyenkor ősszel elvesztik életszínűket és sárgán-barnán hullnak a szürke kövezetre. Mégis szeretem az őszt. Mindig is szerettem. A Ligetben nagyon jó sétálni, és rálépni a csörgős levelekre, melyeket éppen elém hoz a hűvösebb szél. Néha kavarog, mint az örvény, felkapja őket és odébbviszi másik fához vagy éppen egy pad tövéhez.

Anyukák kisgyermeküket sétáltatják, miközben a napi gondokat ecsetelgetik egymásnak. Szembe jönnek velem. Csak mosolygok. A napfény beszűrődik a fák ágai között és megcsillan egy-két apró levélen...még harmatosak. Korán van. Fehér kutyus szimatolja cipőm. Megsimogatom, majd ugatva szalad vissza gazdájához. Imádom a kutyusokat...magamban azon gondolkozom, hogy egy panel lakásban hogyan lehetne tartani...aztán arra a következtetésre jutok, hogy sehogy. Nem kínoznám. Ha lenne kertes házam, akkor lenne kutyám. Ez biztos.

Derakamra kötöm a felsőm, meleg van, bár lehet, hogy csak a gyaloglás teszi. Szinte hihetetlen szeptember vége van és még mindig harminc fok körül van. Régebben ősszel hűvösebb volt.

Sok minden kavarog a fejemben. Az elmúlt időszakban olyan voltam, mint egy kifacsart citrom. A munka, a munka, a munka. Szinte megállni két perce nem tudtam. Nem lehetett, még akkor sem, ha úgy éreztem, hogy az egészségem cserbenhagy. Sok mindent átéltem, megéltem, de még mindig vannak olyan dolgok, vágyak, melyeket át szeretnék élni. Az élet sok mindent elémtár, néha szépen és szinte tálcán kínálja a jobbnál jobb lehetőségeket, néha meg semmit sem ad, vagy éppen csak koncként odavet némi jót, hiszen rosszban már búsásan volt részem.

Egyre ritkábban írok...jó a csend bennem. Igaz félek, hogy egyszer teljesen elfogy bennem minden és akkor azokat a kutyult sorokat sem lehet olvasni. Még jó, hogy mások írnak, alkotnak és nem felejtettem el olvasni.

Belekavarodtam egy ökörnyálba...még mindig nem szeretem. Változatlanul undoítónak tartom, pedig az ősz egyik jellegzetessége. Tényleg honnan is ered? Mi is ez voltaképpen? Apró bogarak zümmögnek körbe...azt hiszem a betonra ömlött valami ragacs, inkább kikerülöm. Kismadár csiripel a padon, majd repül a zöldes rét felé...még mindig nagyon szeretem az őszt...és regyre jobban fogom...hullámzik bennem minden szépség és amikor körbenézek látom a fákat, ahogy aranyban ragyognak, majd vöröses árnyalatban hullajtják ékes koronájukat. Ősszel még az illatok is mások. Érzem a fák kérgének fahéj-illatát, a levelek barna-illatát...és az enyhe füst illat, mely ilyenkor ott lebeg a szürkéskék légben körbefon és átölel...igen, vitathatatlanul haladunk az ősz belseje felé...