Diákkorom egykori kedvelt olvasmányát idézhetném mottóul. Na nem a lezárás miatt (Irány a kert! Vár a munka! - Nem idéztem szó szerint, csak a lényege ez.), hanem tetszett a történet, meg a stílus is, és színházban is láttam, elég élvezetes volt az előadás. Szóval, tegnap estefelé kimentem a kertbe dolgozgatni. Hát nem bírtam sokáig, mert hamar megettek a szúnyogok. De mindenesetre azalatt a félóra alatt kicsit gondolkodtam, hogy mindez mire jó. Mindig kertesházban laktam, de sosem szerettem a kertben tevékenykedni, mert jobban szerettem mindig írni, olvasni meg zenét hallgatni. Most sincs ez igazán másként, de ugye nemcsak szellemi táplálékkal él az ember. Így aztán elkezdtem megbecsülni azt, amim van. Úgy érzem, el kell jutni az embernek bizonyos életkorig, hogy ezt megértse és értékelje. Ha másért nem, azért mindig szerettem valamilyen szinten a ház körüli munkát, mert úgy megfelelően a gondolataimba tudtam mélyülni, persze, ha hagyták. Vagyis szellemi szempontból akkor igazán termékeny a dolog, ha az ember egyedül csinálja, mert akkor nem zökkentik ki. Olyankor valósággal két világban élek: a felszínen csinálom a dolgomat, és gondolatban közben lehet, hogy egy másik korban, egy másik országban élek, vagy pusztán az aktuális problémáimra keresem a megoldást. Ezért hasznos! Vannak, akik azt mondják, megnyugtatja a kert, talán éppen ezért. Vagy csupán a növényekből áradó pozitív energia teszi.

Mindenesetre, az ember rájön egy idő után, hogy azok ott élőlények, ugyanúgy az övéi, mint a gyerekei, és nekik is gondjukat kell viselni, mert ők is meg tudják hálálni. Ha másként nem, hát úgy, hogy ízletesek, és nem kell méregdrágán megvenni a boltban a nagyszemű szőlőt, mert otthon is megterem. És ha gondozod a kerted, és jól csinálod, megelégedéssel bír eltölteni a szép látvány, hogy lám, ezt is meg tudod csinálni, akárcsak, ha megírsz egy verset vagy megfestesz egy képet.

Hát használjuk ki ezeket a lehetőségeket, amíg lehet, és ne hanyagoljuk el, azt amiért felelősséggel tartozunk.