Százéves néni került az osztályra. Előző héten volt az ünnepség, az illetékes Önkormányzat köszöntötte. Talán voltak ott családtagok is, talán nem: ez a nagyon hosszú élet átka, hogy az ember sorra elveszíti a kísérőtársait, azokat a rokonokat, barátokat, jó ismerősöket, akikkel a tevékeny élet során közös tetteik, élményeik voltak. Szép dolog, ha ilyenkor a bajban segít egy keresőkorú déd-vagy ükunoka, de ha van is ilyen, az érzelmi kapocs a felmenőhöz már nem ugyanaz, mint a gyermeké, a testvéré, a társé, a jóbaráté. Meglátszik ez a látogatásokon is (nem jött a nénihez senki), a kórlapi bejegyzésen is (legközelebbi hozzátartozónak egy szomszéd volt megjelölve, de ő se érdeklődött soha).
Szerencse a bajban ilyenkor a jó kedély, s ebben esetünkben nem volt hiány.
- Hogy van, Ilonka néni?
- Jól! Nincs nekem semmi bajom.
Erre ugye, rá kellett cáfolnom, mert a néninek tüdőgyulladása volt. Meglepetten vette tudomásul. Aztán a korára tereltem a szót. Nem udvariatlanságból, hanem mert gratulálni akartam. Nem sokkal maradtam le, mert a jeles ünnep, a századik születésnap csak egy hete volt. De ezt mintha nem értette volna. Mosolygott, füléhez emelte a kezét, mint aki nem jól hall. Szeretnék pedig én úgy hallani százéves koromban, mint ő. Magyaráztam hát, hogy a születésnapjához gratulálok. Hogy biztos sokan köszöntötték. Volt egy kis dínomdánom is, tán énekszó is. Egyszer csak felderült az arca:
- Ja, hát a lakadalom! Az biza szép volt!- bólogatott, és láttam, hogy semmi értelme tovább magyarázni, visszavezetni a jelenbe. Még ha sikerülne is, jobb neki, ha úgy tudja, hogy lakodalomban járt a múlt héten. Netán a sajátjában.
Ha jól emlékszem, Sofia Lorent kérdezték egy ízben, hogy szerinte mi a hosszú élet titka.
- Jó egészség és rossz emlékezet – vágta rá habozás nélkül a díva, aki akkor még nem is volt öreg, de már „kortalannak” számított. Hát ezt kívánom én mindannyiunknak. A jó egészség az fontos, és egyre fontosabb. Az emlékekből azonban öregségünkre csak a szép dolgok maradjanak.
|
