Tegnap minden bajom volt, amikor elindultam Kiskunhalas felé. Be kell valljam nagyon féltem. Kocsi ablakából megláttam a tanpályát, egyre jobban elfogott a pánik. Mi lesz, ha nem sikerül? Eldöntöttem, ha most nem sikerül a vizsgám, nem megyek neki többé. Elég volt.

Beszálltam a fehér corsaba, és vártam a sorsom beteljesülését. Gépjárművezető-oktatóm csak annyit mondott: "Gabi, nyugi." Ja, persze, neki már könnyű...de nekem? Megérkezett a vizsgabiztos, egy szemüveges, ősz hajú férfi személyében. Mosolygott. Bemutatkozott. Mondta, hogy ellenőrizzem a gépjárművet, addig ő adminisztrál. A félelmem egyre jobban fokozódott. Húztam egyet a vizsgalapok közül. A 4-es nem mondott nekem semmit, az oktatómnak annál többet. Elmosolyodott. Ebből arra következtettem, hogy nem rossz útvonalat fogtam ki. Elindultunk. Persze telt az idő, láttam a kocsi óráján. Még mindig az autóban vagyok, és haladok a plexi felé. Eljött az idő. Nem volt mese, parkolni kellett. Sikerült. El sem hittem. Parkoltam. Jól. Elfogadta. Hurrá. Micsoda jó érzés. Indulunk tovább. Egy kiskutya keveredik elém az úton, meg egy bicajos. Persze kanyar, zebra előzni tilos. Oké. Döcögök szépen kettesben, majd forduljak el balra. Halálom a bal oldal. Megállok, mert jönnek mindkét irányból, oda se neki, gondoltam gondom sem lesz. Indulok. Motor leáll. Hülye vagyok. Nem vagyok normális. Remeg a gyomrom, kezem már annál jobban, és a lábaim is. Kezem még mindig a sebváltón nyaral. Oktatóm csak halkan megjegyzi: "Gabika, nyugi van, gondolt végig." - és beugrott egyesből kell elindulni. Vizsgabiztos mosolyog, és birkapörköltről kezd beszélni. Kérdezi szeretem-e. Nem. Ki nem állhatom, még az illatát sem. Közben hallom az utasításokat, már tudom megyünk vissza a tanpályára. Úgy gondoltam elvágtak, hiszen leállítottam a motort, kiskutyát hagytam elmenni, hamár megelőzni nem tudtam...már felkészültem, hogy kérek új időpontot, amikor a vizsgabiztos átnyújtja a vizsgalapom és közli, hogy: "Gabriella, összeségében jól vezet, dinamikusan, figyelmes az úton közlekedő járművekkel, emberekkel szemben, jól tolat, de, néha azért figyelmesebben kell elindulni, és a középső visszapillantótükröt többször figyelni, egy a lényeg gratulálok megfelelt a vizsgán. Egy alig hallható köszönömöt rebegtem. A kezem, a lábam még mindig remegett, amikor az oktatómra néztem már folytak a könnyeim: átmentem, 36 évesen jogsim lett, el sem hiszem...

...nos, mostmár azért vigyázzatok, mert közlekedem...))))