Tehát túl vagyok a nagy dzsamborin. (Nekünk minden utazás ez mostanában, amikor céllal vagy cél nélkül elindulunk és élményekkel gazdagodva térünk haza.)
Be kell látnom így utólag félelmetesen stresszeltem a szituációtól. Sokkal jobban annál, mint én magam éreztem. Ezt csak abból tudom, mennyire meg vagyok könnyebbülve. Nagyon!! :)
Érdekes helyzet volt. Ami pozitív, és megerősít az utam helyességében, hogy látványos romlás nem következett be. Az orvos úgy fogalmazott, hogy klinikai progresszió nem történt. A röntgen alapján viszont sejthető progresszió. Szíve joga sejteni dolgokat. A felvételeken tényleg olyan a csont mint amikor kiderült ez az egész.
Eddig óva intett mindentől, mert esetleges patológiás töréssel megpecsételem a sorsom. Talán mankóznom is kellett volna. De most ennek veszélye elmúlt, és annyi a tanács, hogy magasról ne ugorjak. :D Azt hiszem, meg tudom állni.
Bár volt már konfliktusom a doktor úrral, most kimondottan pozitív benyomásaim voltak. /A konfliktusaimról csak annyit, hogy sokszor előfordul, hogy én már szinte utálok valakit, és az illető azt hiszi, "puszipajtások" vagyunk. Magamban élem meg elsősorban, a jeleim nem egyértelműek - mondják az okosok - így túl sok hatásuk sincs. Valószínű ezen is változtatnom kell majd./
Visszatérve a tárgyra, az orvos nagyon lelkiismeretes típus. Én azt hittem az bántja, hogy nem hagyom magam. És be akarja majd bizonyítani neki van igaza stb. Nem így történt.
Természetesen hisz abban amit csinál. Ő úgy gondolja, ez az egyetlen esélyem. És szomorú, hogy én ezt nem látom be, de úgy éreztem inkább azt szeretné, hogy így vagy úgy, de megoldódjon a probléma. Hagyott egérutat, amikor úgy érzem ők a klasszikus orvosi vonal a megoldás, azonnal kezdhetem is - mivel ez így működik - a kemoterápiát.
Beszélt százalékokról. Esélyekről. "Ő ilyeneket nem mond el betegnek, mert nincs rá szükség." De esetemben, aki már úgyis utánaolvastam... nyílt lapokkal játszott. Ez jól esett. Érdekes ahogy tőle hallottam, amit egyébként is tudok, valahogy megnyugodtam. Tényleg segített. Nem tudom megfogalmazni mért volt ez jó, de érzem, hogy jó volt, kellett.
Meg akarta tudni, miért döntöttem így. Én aki biológus vagyok, ismerem az élettani, sejtbiológiai dolgokat. Nekem tudnom kell, mivel "játszom".
Na igen. Biológusként és kívülállóként bizonyára másképp állnék hozzá. De ez a helyzet kissé túlmutat a tanulmányaimon. Pont azért mert elég éles nem tehetem meg, hogy figyelmen kívül hagyjam a megérzéseimet. Végülis abban maradtunk, ami részben igaz is, hogy mivel tökéletesen tisztában vagyok vele, milyen a kezelés, hogy fogom magam érezni, mik a kilátások, nem tudom bevállalni. Én is tudom, bennem annyi tartalék nincs, hogy hónapokon keresztül kínoztassam magam egy esetleges gyógyulás reményében. És a végén se biztos, hogy azt kapnám amit vártam. Na de erről később...
Az ortopédiára egyébként apámmal mentem. Be is jött velem, pedig szerintem nehezen viseli ezeket az egyenesen kimondott szavakat. Nem tudom, nekem még nincs gyerekem. Lehet nagyon szörnyű az ő helyzete is.
Szerinte bizonyára nekem a legrosszabb. Mivel annyira kétesélyes a dolog, bármerre indulnék, mindig ott a kétely, mi van ha a másik út a helyes. Szerintem nem engedhetem meg magamnak, hogy kételkedjek.
De van egy elképzelése amit még kevésbé szeretek. Meg kell értenem a környezetemet, hogy elmondják /sőt valljuk be időnként súlykolják/ a véleményüket, még ha nekem nem is tetsző az. Mert képzeljem el, ha balul sülnek el a dolgaim, micsoda lelkiismeretfurdalásuk lenne, hogy ezt meg ezt nem mondták el, nem tettek meg mindent... Lehet, de ha igazak az autoszuggeszciós könyvek, ki kell zárni teljesen a "negatívat", itt pl negatív ami el akar bizonytalanítani. És semmiképp se érdemes jópofát vágni hozzá. Azért egyelőre még cukika vagyok mindenkivel, mondjon akármit.
Amire lélekben készülök, és ami most izgalomban tart az első alternatív irányú lépésem, ami pénteken lesz.
Na persze vitaminok, gyógyteák stb... Ilyesmi már volt, de nem mentem még senkihez, aki teljesen más oldalról közelítette volna a betegséget. /Vagyis hazudok. Volt egy hölgy, de szerintem ő komolytalan volt./ Itt ha minden igaz profik lesznek.
Szóval összeszedem magam addigra teljesen, és... meglátjuk mi lesz. :D:D
2009.12.05.
Nos érdekes nap volt a tegnapi. De már itt le kell szöveznem, nagyon jól sült el.
Szóval a módszer amit ki akartam próbálni az "újmedicina". Valaki ajánlotta, talán anyám...
Rákerestem a honlapra, követvén az instrukciókat meghallgattam egy oktató előadást és úgy döntöttem belevágok.
Teljesen új megközelítése mindennek, amit eddig betegségként ismertem. A kedvenc tézisem az, hogy ha megfelelően állok a (lelki) problémáimhoz, vagyis elengedem őket, akkor nem is tudok nem meggyógyulni, mert a testi folyamat automatikus. :D Annyira jól hangzik.
Akkor nem kell kétségbe esnem, hogy "jajj, most akkor ez egy kezdődő haláltusa, vagy csak rosszul keltem?". Teljesen irracionális kényszerképzetek is elkaphatják az embert egy ilyen állapotban. Nagyon sokszor csodálkozok, sőt nem térek napirendre a fölött, mi ütött belém, amikor a semmire azt hittem, hogy a vég kezdete. Utólag persze könnyű.
Szóval du. egyre kellett elmennünk egy pesti címre. Ami nem sikerült, nem mintha én oda tudnék érni bárhova, de itt inkább műszaki probléma adódott. A GPS teljesen megháborodott, mi megálltunk egy piros lámpánál, aztán többnél is, ő meg ment tovább, magyarázta merre kanyarodjunk. Kilométerekkel előttünk járt, ráadásul csalingázott. Lehet rosszul volt állítva, mondjuk városnéző üzemmódba, de nekünk nem hogy segített volna, inkább bekavart.
Hú, gondoltam, rosszul indítok. :S Mindegy, egyszercsak ott voltunk.
Alapvetően úgy gondolom, nincsenek előítéleteim, vagyis viszonylag kevés van. És én se vagyok még elég koros a bölcsességhez, vagy akár ahhoz, hogy tapasztaltnak érezhessem magam kis világunkban, no de akkoris be kell vallanom, amikor megláttam a "gyógyítót" - aki egyébként konzultációt tartott nekem, tehát valójában nem is gyógyító a szó szorosabb értelmében - ledöbbentem teljesen. Olyan embert vártam, aki mondjuk idősebb. Azt hiszem ennyi... A srác kb. annyi idős lehetett, mint én, harminc körül valahol.
Azzal a lendülettel azonnal fenntartásaim lettek, természetesen szigorúan magamban. Mit tudhat egy ilyen fiatal srác?
Ott volt a párom is. Ő csak figyelte a dolgokat, de mivel nem hallotta előtte az előadást (a neten), nagyon kíváncsi voltam, neki milyenek lesznek a benyomásai...
Ez egy tudományosan felépített módszer...
... na folytatom, ledobál a net. Ezzel nem számoltam.
Szóval a módszer lényege, hogy minden betegségnek, ami nem baleset mérgezés, sugárzás, fejlődési rendellenesség következménye, tehát magától alakul ki "a szervezet neveli fel" az magától meg is oldódik. Biológiai törvényekről beszélnek. Nekem ugye a rákkal van afférom, így erre összpontosítottunk.
Tehát: 1. minden "betegséget" egy lelki megrázkódtatás idéz elő, amit az ember (legalábbis átmenetileg) megoldhatatlannak érzékel, érzelmileg elszigetelten éli meg, nem tud róla "lekattanni", folyamatosan rágódik a problémán, és váratlanul éri. Van még valami, de azt elfelejtettem. Lényeg a lényeg, ha mindezek adottak, és csak ebben az esetben, akkor kialakul a lelki sokkal egyidejűleg az agyban is elváltozások jönnek létre, ezt ct-vel ki lehet mutatni, valamint adott szervben is létrejön az elváltozás. Majd amikor megoldódik a probléma, akkor automatikusan létrejön a gyógyulás.
2. A betegség 2 szakaszú. Az első amikor a krízis van, általában észre se veszi az ember. Ekkor gyakorlatilag nem igazán tud a vegetatív idegrendszer pihenni. És a második, amit betegségként élünk meg, ezt diagnosztizálják az orvosok, ez már a gyógyulási szakasz.
Az egyedfejlődés elején (még anyu pocijában) csíralemezek alakulnak ki, ebből lesznek a szervek, amit adott agyterület irányít. Ez fontos, mert ez alapján határozzák meg milyen jellegű az érzelmi sokk, visszaigazolódik adott agyterület ct felvételén és
HÚ, AZT HITTEM NINCS TÖBB HELY! :S
következtetni lehet a betegségre. Tehát bármelyiket ismerik, a másik kettőt meg tudják mondani.
Létezik egy szervatlasz, amit különböző esetek vizsgálata, és az eredmények összegzése után készítettek. Na azt nem láttam, pedig nagyon hasznos lehet :D.
Nos én lenni biológus. Tanultam ezt-azt. Ami a legnehezebben emészthető ebben a rendszerben, az a mikroorganizmusok szerepe. Itt minden mikroorganizmus ami baktérium, gomba és vírus. Ezek nem "ellenségek", hanem segítenek a gyógyulási folyamatban. Hm... Úgy döntöttem, ám legyen! Elhiszem ezt is. Egyébként, ha minden igaz, be fog igazolódni.
Tehát a "betegség" értelmes biológiai válasz az agy részéről, ami azt érzékeli a mi emócióink által, hogy "hű de nagy baj van", és megpróbálja lereagálni a dolgokat. Csak amikor épp reagál, akkor mi is reagálunk az ő reakciójára... Szóval lesz egy kellemes zűrzavar.
Ami nagyon tetszik még, mert én is így érzem, időt ad.
Tudható rólam, hogy talán túlzásokba esve - látom magam előtt a környezetemet, amint sűrűn bólogatnak - állatbarát vagyok. Sok, túl sok a macska, ölök-halok a kutyámért. Ők családtagok. És amikor nálam kiderült a baj, akkor Hojt, a kuty ugyancsak nagyon!!! rosszul nézett ki. Nálunk nincs elaltattatás, ha úgy érzivégzett, oldja meg. Elvittük az orvoshoz, aki nagyon jó orvos - volt idő, amikor gondoltam elmegyek, hogy adjon nekem is tanácsot, mert a humán dokik "ki akarnak nyírni" - szabály szerint beleszédült a székbe. Atya ég!!! ez a kutya nagyon rosszul van. Lehet hogy daganat, sőt vigyük pestre.. bla-bla Mondtam neki, hogy mivel úgy tűnik egy cipőben járunk, nos ezt nem igazán tudnánk most megcsinálni. Épp a biopsziára készültem, és akkor még nem tudtam biztosan, hogy folytatom-e ott. Találjon ki valamit, hogy élhető legyen a helyzet. Valahol a pofija körül fájt neki, előtte kissé félrekezelték - itt most megfogadom, csak a szupi dokihoz viszem ezentúl!!!! - lényeg a lényeg: "hogy működjön a kutya, kap fájdalomcsillapítót. Aztán meglátjuk." Okés, ez ment. Ha fájt neki kapta a bogyót, maximálisan elfogadtuk minden "gyíkjával" együtt. Adtunk neki időt. És itt ez a lényeg.
Apatikus korszakomban azt mondtam, ha meggyógyul (nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog), akkor én is. ellenkező esetben... hát ugye. Peti /a férjem/ csak nézett, nem is mondott semmit. Gondolom azt hitte, az agyamnak ment a problémakör.
De ami itt a lényeg, Hojt kapott időt, oldja meg ahogy tudja - nem műtötték, nem kemozták /kiakadtam amikor megtudtam, hogy a kutyákat is szokták/ és meggyógyult. Ez szinte csoda!!!
Akkor én is meg fogok :D. Ami megnyugtató.
És nem a tutyamutyám az első aki időt kapott és jobban járt, mint ha agyonkezelték volna.
Jól elkalandozam... Annyira, hogy azt se tudom hol tartottam.
Most az a rész jönne, hogy mi is a konkrét problémám... oksa itt folytatom majd
2009.12.11.
Nem is olyan könnyű ez a gyógyulás :S. Persze azt már hallottam, hogy a csont akkor fáj amikor épp felépül, nem akkor amikor bomlik. Sőt ezt a konzultáción is hallottam. Valamint a csontproblémákat összegző kis lapon láttam azt is, hogy "mivel fájdalmas a gyógyulás, visszaesést okozhat"...
Hát tényleg fájdalmas. Lehet hogy ez csak pszichés dolog, de a falnak tudnék menni tőle. Nem baj, legalább épül :).
Szóval a csontproblémák - sarcomák - oka: önértékelési probléma. Hogy én ezt miért nem tudtam magamtól???? Természetesen gyerekkorunkból hozzuk a legtöbb problémát, na nekem is van efféle. A másik sokkal röhelyesebb. Valószínű, már a probléma is generálja a problémát. Mert kínosnak tartom, hogy e problémám ekkora problémát okoz. És ettől is csökken/ne az önértékelésem, ha most ez nem tudatosult volna itt, e szent laptop előtt, és nem döntök úgy - mért ne tenném? - hogy nem tartom magam miatta idiótának.
És miután jól "megasszontam": nézzünk szembe a tényekkel. Nos a világot elég érdekesen értelmezem magam körül. /Most kezdenék el mentegetőzni.../ Azt hiszem ezt se kellene.
Az ember hogy fogadja el a dolgokat, amik nem tetszenek neki? Történt valami, nem jól oldottuk meg... akkor mi a helyes pszichés hozzáállás?? ... Nem tudom. Talán csak el kellene fogadni, nem minősítve, nem szégyenkzve, nem is tudom milyen érzések kavarognak bennem. Már nem nagyon erősen, de még egy kicsit mindig.
Döbbenet, hogy saját magamnak is szégyellem leírni. "Olyan égő!" Na még egyszer nekifutok: Próbáltam megszerezni a jogsit. Ezeddig igen kevés sikerrel. Ami nem is lenne akkora tragédia. Bár lévén, nem szoktam kudarcokhoz, meg ahhoz se, hogy a dolgok, amiknek nekifutok nem mennek csont nélkül, akkortájt világégés volt. Az én kis világom égése mindenképp.
De ami igazán elkeserített, hogy nem az okozta a problémákat, hogy nem passzolok az autókkal. Próbáltam párat... Hanem hogy egyéltalán nem tudtam szót érteni az oktatókkal. Eddig azt szoktam meg, hogy ha cukika vagyok, elfogadó és próbálok szimpátiát kelteni, akkor ezt kapom visszafelé is. És bár "cukikák" voltak, ott szívattak, ahol értek. Kialakult bennem egy nagyfokú utálat, frusztráció... nem tudtam megvédeni magam. Belecsimpaszkodtam a problémakörbe és ezen rágódtam állandóan, egy idő után még a tanulóautókat is robbantgattam volna. /Mert ott a "T" betű./ :S :S
Szóval teljesen bekattantam. És közben egy selejtnek éreztem magam, mert már mindenkinek van szinte jogsija, nekem meg sehogy se sikerül.
Így utólag az a kínos, hogy ennyire megvadultam ettől. Nem tudom miért. Vannak elméleteim, de lehet ezekkel csak magyaráznám a bizonyítványomat.
A gyógyító azt mondta, szerezzek jogsit valahogy, akkor ez már nem lesz probléma. És anyummal kapcsolatos gondjaimat rendezzem le, legalább magamban, ha vele nem is tudom. Valamint vigyázzak a lábamra, mert gyógyul, ne erőltessem. Attól ne legyen önértékelési problémám, hogy nem bírok annyit, mint normális állapotomban.
Nagyon egyszerű és nagyszerű terápia.
Mindenesetre megyek jövő pénteken egy táltos nénihez.
Ha addigra mondjuk rá tudnék hangolódni... Hm :)
Furi, de ma tesóm elhozta egy ismerősének a csontszintigráfiás /nem tudom, hogy írják/ felvételét. Az illető teljes csontváza /csípő, gerinc, csöves csontoknál, talán a koponyája is/ áttétes rákos volt /szerintem inkább porc/, és áttét volt a májában, meg az emésztőrendszerében... szó-szó három hónapot adtak neki. /Nekem ötöt :))./
Mindenesetre elkezdte a kezeléseket. Orvosi vonalon. /Amit mondjuk én nem szándékszom megtenni./ És azóta is él és virul :D. Az orvosok nem hittek a szemüknek.LYNagyon furcsa dolog ez a rák... Rengeteg az ellentmondás RENGETEG!!!
Tehát helyzetjelentés összefoglalva:
Próbálok kibékülni magammal a mélységekben.
Szedegetem a grapefruitmag-kivonatot :P. És iszogatom a gyógyteát. Már a svédcseppel is kezdek kibékülni dunsztkötés formájában.
Pihizgetek nagyokat. NO STRESS!!!!!!!!!!! /Na ez nem megy mindig./
Fájni fáj ám rendesen :S, de nem mindig :D.
Folyt köv...
2009. 12. 21.
Pénteken eljutottam a Táltosokhoz. Elég sokan vannak... Valahogy másképp képzeltem. Professzionálisan felépített, szinte azt mondanám (vagyis mondom is) üzlet.
Ugye jó szokásom szerint semmi közelebbit nem tudtam... Még egy hónapja felhívtam őket. Van ott a "váróban" egy asztal, két hölgy ül ott és fogadja a telefonhívásokat, gardírozza a betérőket. Olyan mint egy recepció. Őket hívtam én is. Elmondtam, hogy kezelésre jönnék. Tudtam is én, hogy egyáltalán milyen lehetőségek vannak. Gondoltam bioenergiával vagy valami hasonlóval... Kérdezték mégis mi a bajom. Mondtam rák. Ők ajánlották a földsugárzás kiméretését. Jött a bácsi. Én meg mentem a megfelelő időpontra...
Teljesen meglepett, hogy talpmasszázzsal indítunk. A néni "táltos néni" aranyos volt. Ők mind érdekes emberek, azt hittem, majd érzek vmilyen erőt. /Lehet mondjuk, hogy nekem nincs is képességem ehhez./ Annyit éreztem, ohgy nagyon magabiztosan csinálják, ami éppen a dolguk. A fő TÁLTOS /nem tudom milyen ott a rendszer/ bizonyos képességekkel felruházta őket, ha jól értettem, és mindenki a maga részét csinálja.
A talpmasszázs nem egy kellemes dolog. Nem mintha eddig bármikor lett volna részem ilyesmiben. De akkor is azt képzeltem, hogy kellemes, ellazulok tőle. Mintha simiznének. Ez inkább gyúrás. És minimum kellemetlen, itt ott fáj is. Utólag viszont egész jó hatású. Bár nem nagyon álltam meg, pörögtem tovább, de ez is a rám jellemző "oldjuk meg érdekesen a dolgokat" tulajdonság.
A néni először megnézte az aurámat, és látta rajta, hogy hogy feküdtem a vízérben. Mert természetesen az ágyunk vízéren volt, és rajtam gyönyörűen keresztül húzódott. Aztán jött a masszázs... Gyúrogatta... Beszélgettünk. És azt mondta, ő nem érez szervi elváltozást. Biztos hogy rák?  Hát... Biopszia is volt már... Lehet hogy szellem tapadt rám. Nézettem-e? Nos tudni kell, én hiszek ám a szellemekben, meg voltak már fura tapasztalataim, sőt mondták már hogy rajtam is van... Na de mégis. A hitem ugye nem az igazi.
Mindenesetre, gondoltam, lesz ami lesz, levetetem ha van. Volt. Ez a néni se volt semmi. Egy maximum 40 éves nőt láttam magam előtt, akiről kiderült, hogy 55 éves. Nem hittem a szememnek. Nem a "jól tartja magát" kategória, hanem a "fiatal", akármit mond is...
Imádkoztunk a Szentekhez, az Istenhez /Istenapa, Istenanya?/, Jézustól elkezdve sok mindenkit sorolt... És én közben egy kicsit idiótának éreztem magam. Most tényleg ezt csinálom??
A szellemem egy 15 éves fiú, egy vagány csávó volt, aki balesetben halt meg. De lehet öngyilkosságnak is venni. Mintha szikláról ugrott volna fejest /szerencsétlenségére/ sekély vízbe. Én ismertem egy ilyen srácot. Ennyi idős lehetett, de mi sokkal kisebbek voltunk. A Tiszába ugrott és nem szikláról hanem a haverjai válláról. Tényleg morbid: három srác egymás vállán, a legfelső fejest ugrik a másik kettó elé... De ott már/még(?) nagyon sekély a víz, el is tört a nyakcsigolyája. És nem sokkal később meghalt. Nagyon rossz természetű ember volt, én ki nem állhattam. Persze lehet, hogy nem ő volt. De érdekes...
Lényeg a lényeg, megembereltem magam. Hát öt percet kibírok, és ha kell a normális hozzáállás, tán csak akarhatom, hogy távozzon az árnyékvilágba. Utána majd elgondolkodom rajta, ha muszáj, hiszem-e ezt az egészet.
Amikor túl lettünk rajta, én úgy elszédültem, hogy csak na. :S És kipirultam, ezt nem is tudtam, csak mondták. Elméletileg nagyon nehéz szellemem volt.
De ami a lényeg: Minden hitemtől függetlenül működik. Nem is tudom mi /a masszázs vagy a szellemlevétel vagy együtt a kettő??/. Sokkal jobban vagyok. (Sokat agyaltam baromságokon a szellemem miatt. De olyanokon, amihez semmi közöm nem volt.Eszembe jutott egy elmebaj, és nem tudtam elhessegetni...) Ez teljesen megszünt. Több az energiám, jobb az étvágyam. Nincsenek ezek a pokoli fájdalmaim. /Hála Istennek. Meg lehet tőle zavarodni!/ Szóval műkszik  !! /Megtaláltam a smile-kat.
Még megyek majd vissza. Egy hónap múlva talpmasszázs, hát ezt annyira nem várom, és energiakezelés /ezt viszont nagyon!!!/ lesz.
Peti biztos benne, hogy már minden okés. És sínen vagyunk. De nekem is úgy tűnik...
Mondjuk Hojti megint nem eszik  . "Vándor gümőkórja" lehet. Nem bír rendesen nyelni. Mondjuk ezt-azt bezabbant. Pl ha pici darabokra szedem neki a pörkölthúst és 10 percig tutjgatom... na akkor eszik. Kicsit szimulál, csak nehogy éhen pusztuljkázzon a nagy magasajnáltatás közben. Sokkal többet fogok vele foglalkozni. Viszem sétálni stb. Most már tudom is majd, remélem.
Van aki azt mondja, pont kevesebbet kellene, mert nekem színészkedik. Nem tudom... Lényeg hogy legyen derűs, lekes, egészséges mint régen!!!!!
Nagyvonalakban ennyi... Azt hiszem szinte biztos vagyok benne, a megfelelő úton járok.
2010.01.15.
Akkor folytatom...
Még semmi érekes nem történt "gyógyító" fronton. Majd 21-én (?) kell mennem a táltos gyógyítókhoz.
Irdatlanul frontérzékeny vagyok. A műtét helye meg a térdem is igen-igen fáj egy erősebb frontnál. De kb. ennyi. Ha én nem mondom magamtól, más meg nem monja rólam, hogy valami nem stimmel velem. És ugye ez jó...
Mennem kell kontrollra MRI, CT. Ez talán azért illik megcsinálnom, hogy lássák az orvosok, együttműködök /bizonyos határok között/. Az együttműködés meg szerintem a táppénz és egyéb általuk koordinált juttatás feltétele, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. /Jobb félni./
Viszont tapasztalatom szerint semmi nem változott, sőt. Január 13-án március 3-ára kaptam az időpontot az ortopédiára, és majd még csak ott kapok iőpontot MRI-re és CT-re. Pedig a zárójelentést is lobogtattam, amin diagnosztizálták a nyavajámat. Ennek csak annyi hatása lett, hogy kaptam stratégiai tanácsokat. Amit jövő szerán ki is próbálok. Hajajj, ha komolyabban venném őket, most azért nagyon el lennék keseredve.
Egyébként esetemben nincs probléma, sőt logikus is az eljárás. Nem veszem igénybe a "szolgáltatást", másképp akarom, akkor mi lenne olyan sürgős nekem? Ha óriási a baj, változtat valamin? Nem sürgős és nem változtat semmi a hozzáállásomon. Na legalább azt elmondhatom, hogy a bizonytalanságom a múlté...
Épp csak az kínos, hogy áprilisban jelenésem van a pesti orvosnál, ő ebben a kis világban az isten /mert mint látom, mindegyikben van/, és nem jellemző, hogy addigra leleteket tuok produkálni. Hát majd később, ráérünk :D.
Út közben 32 éves lettem, valaki egyszer azt mondta, hogy mi az a korosztály vagyunk, akik 32 éves korukban találják meg a helyüket. Akkor nekem meg kellene találnom mostanság. Nem érzem egyelőre, hogy változtam volna /10 nap alatt :D/, báár folyamatosan változom, és erőteljessebben, mint régen. Mintha elkezdtem volna valamit kapisgálni, de még nem tudatosult... érdekes érzés.
Itt a magam csendességében még egyszer csalóottságomnak adok hangot. Nem ilyennek képzeltem ezt a full-t. Nagy hibám, hogy szeretem idealizálni a számomra kedveseket /ember, esemény, akár egy portál/. És tényleg volt itt két-három ember, akik annyira letisztult személyiségeknek tűntek már. Lehet röhelyes ilyen fiatalon ilyenekről beszélni, de éreztem/érezni véltem a harmóniát, a bölcs derűt, hogy nem ezek a mai értékrendek mozgatják őket, hogy nem ugranának egy szerencsétlen pszichiátriai eset pimaszkodásaira. És ugye tudjuk jól nem az az értékes közösség, aki együtt támaja a neki nem tetszőt, hanem aki együtt üdvözli a neki tetszőt. Mindig a pozitív dolgoknak kellene motiválnia minket, összekötni az embereket.
Lehet ez a portál inkább érzékeny művészlelkületű emberek közössége. Ahol naná hogy rengeteg a surlódás, az egyéni bizonytalanság, a hatalmas indulatok - ez mind fontos lehet az alkotáshoz. Valószínű erről van szó...
De akkor hol vannak azok, akiket én keresek??? |
