Az előző blogjaim alapján sejthetitek, hogy tovább szimatolgattam a Fullextra tagjai körül. Gyanús társaság ez, úgy gondoltam, de sokáig nem találtam semmit.
Aztán egyik este William Wordsworth: The Daffodils című költeményének első versszakát olvastam, amikor leesett a tantusz! A gyengébbek kedvéért lefordítottam:
A nárciszok
Sétáltam, mint felhő, amelyet szél hajt, céltalan, könnyedén, s egyszer csak egy sor, egy sereg aranyliliom tűnt elém, a tó partján, a fák alatt ringtak, táncoltak álmatag.
Az aranyliliom nem más, mint a nárcisz, aztán ott a tópart is… Hát persze! Tudtam már, hogy honnan ismerős és kit rejt a tavinárcisz név! Még jó, hogy japánul is perfekt vagyok! Erre nem számíthattál Nárcisz!
suisen-nárcisz tópart-mizugiwa
Vagyis Mizugiwa Suisen a híres yakuza, aki akkor tűnt el a japán rendőrség látóköréből, amikor 1985-ben az Ichikawa-társaság lemészárolta a rivális csapat vezetőjét Takenakát és embereit, kirobbantva Japán legvéresebb bandaháborúját! Már csak egy képet kellett beszereznem róla, hogy igazolhassam a feltételezést. Szerencsére az Interpolnál dolgozik egy volt iskolatársam, aki segített ebben. Íme, a leleplező fotó, most már ti is tudjátok!
|