Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Blogolunk Ideje:: 01-14-2010 @ 10:37 pm |
|
|
|
|
Ma találkoztunk Istennel! (Tulajdonképpen mindig is itt volt, ahogyan a keleti misztikusok is tartják, csupán mi nem mertünk végigmenni a hozzávezető úton…) A második palack cabernet sauvignon után láttuk meg először, ahogy barátságosan integet a szélben lengedező szőlőtőkék között, és rájöttünk, hogy ha még egy kicsit táncolunk is, akkor ezúttal létrejön a nagy találkozás! Na, fogtam a Larát, oszt úgy megforgattam… Mert harminc felett is lehet (tán kell is…) időnként „bulizni” egyet anélkül, hogy a szimpatikus hangok a fejünkben, unos-untalan beledumálnának a végre létrejövő mámoros kontrollhiányba. Amúgy, lepel lehull, itthon is lehet táncolni… (Ennek SalsaLevi a megmondhatója) És mikor túlvagy egy porszívózáson, melynek minden egyes lépését a salsa alaplépésében tetted meg, az külön öröm. (Az is, hogy nem törted össze magad, meg az is, hogy még nem jelentett fel az alsó szomszéd…) Szóval megannyi apró dolog, ami arról szól, hogy ha időnként mersz egy "kicsit" gyerek lenni (urambocsá: egy kicsit bolond...) akkor olykor egészen boldog is lehetsz. Asszem nálunk a bolondság az út...
Ja, és egy könyvben is találkoztunk Istennel. Hitted volna? Isten a könyvekben lakik. Na jó: is. Együtt olvassuk közös szerelmünk: Richard Bach legújabb könyvét, mely a hipnózisról szól, és arról, hogy valójában csak rajtunk múlik milyen életet választunk. Ezért határoztuk el, hogy megpróbálunk néhány dolgot a változtatás szellemében. Mint pl. ez a közös blog is itten. Még egyikünk sem csinált ilyet, de ki tudja..? Hátha tanulhatunk valamit ebből is…
Ó…megjött a „kiralylany”… (visszatuszkolta a hörcsögöt, aki épp szétfeszítette a rácsokat, hogy ámokfutásba kezdjen a cd-im között) úgyhogy „norbert”most leválasztja magát a mátrixról.
(folyt. köv.) |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-14-2010 @ 10:44 pm
Hozzászóló: Thalassa (Ideje: 01-14-2010 @ 10:58 pm) Comment: He-he... Nekem tetszik ez az új próbálkozás! Jó kis szimbiózis ez! ;-) Niki |
|
|
|
|
Hozzászóló: fényesi (Ideje: 01-15-2010 @ 06:41 am) Comment: Mindenre igen
Igaz Utat!
J |
|
|
|
|
Hozzászóló: a_leb (Ideje: 01-15-2010 @ 10:34 am) Comment: Tetszik a kezdeményezés, jó így olvasni rólatok. Színtiszta irodalom :-) ....
aLéb |
|
|
|
|
Hozzászóló: Samway (Ideje: 01-15-2010 @ 01:28 pm) Comment: És majd midőn megpróbáljátok " Satö Lafittel" ahogy Csengetett Mylordban mondj az inas...akkor lesz az igazi blog, de még tudom ajánlani...Vitéz Nagyhomoki Mátyás uram... múltévi+mindenévi ... Nagyhomoki Guggolósát...egy jó Vodkacsa sült után :)))
Na jó salsát kívánok a porszívózáshoz... |
|
|
|
|
Hozzászóló: csitesz (Ideje: 01-15-2010 @ 03:41 pm) Comment: Így is kell lennie! Minden ízében az egymáshoz való tartozást, és a szeretetet tükröző írás. Csak azt nem tudom, milyen egy salsa lépés, de ígérem, megnézem a Google-ban. Hátha lesz belőlem is Megasztár döntős.:-) üdv az Úrnak, puszi Királylánynak. Józsi |
|
|
|
|
Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 01-15-2010 @ 08:24 pm) Comment: Nagyon jó ötlet, és nagyon igaz bizony, hogy a kapcsolatot ébren, tűzben, változatosságban kell tartani... :)))) Ügyesek vagytok...:)))) |
|
|
|
|
Hozzászóló: Lara_Norbi (Ideje: 01-15-2010 @ 11:02 pm) Comment: Kedves fullos Barátaink! Norbert és királylány közös blogjai annak szellemében íródnak, hogy egy kis bepillantást nyújtsunk az aktuális mindennapjainkba, tőlünk telhetően humorral megfűszerezve... A nevetéssel, mosollyal mindenki nyer. És, mivel nekünk nincs saját honlapunk, vagy egyéb felület, ahol írnánk (még csak tagok sem vagyunk sehol másutt) így az a döntés született, hogy használjuk a full e célra létrehozott felületét. :-) Irodalmi alkotásokról Norbi továbbra is gondoskodik az IK-ba, de engem hálistennek elkerül a verses múzsa! :-) Néhányan talán tudjátok rólam, hogy nem szeretem a verseket (bocsátassék meg nekem). Szeretnénk így is részévé válni a közösségnek, ami mindig is nagyon sokat adott nekünk! |
|
|
|
|
Hozzászóló: LEKA (Ideje: 01-15-2010 @ 11:51 pm) Comment: Jó, hogy blogoltok, így legalább többet megtudhatunk rólatok:)))) |
|
|
|
|
Hozzászóló: naiva (Ideje: 01-17-2010 @ 10:28 am) Comment: Drága Lara és Norbi!:) Jó ötlet volt ez a blogolás! Örülök neki, remek emberek vagytok, jó lesz a Ti szemszögetekből látni a dolgokat!:) És persze bekukkantani mindennapjaitok "kalandjaiba". Sokszor gondolkodom arról: tulajdonképpen minden nap egy nagy kaland, és rengeteg benyomás, történés, hangulat ér bennünket, amiről lehetne írni! Lehet egyszer én is belefogok:)) Mindenesetre benneteket mindig olvasni foglak! Puszi, és abba ne hagyjátok!!!:)) Zsuzsi |
|
|
|
|
|