Paradicsom

Ha az Isten tutta vóna mi lesz majd az ára
annak, hogy ő gyümőcsöt es tett az alamfára!
Pálinkába beléfőve!? Jó ize van annak,
de jaj nekink ha alma mellett  asszonyok es vannak.

Valamikor nagyon régen békin vót az ember,
vót fa, virág, s az erdõn túl óriási tenger.
De Ádám apánk magányos vót. Forgolódott éjjel,
nappal meg csak kóborgott a hegyen szerte széjje.

Megsajnalta a jó Isten. Aszondja, no, gyere,
tévettem, hát kijavítom, s hát boldogújj vele.
Megfogott egy marok sarat, rálehelt egy nagyot,
S odasúgta  Ádámnak hogy: de békibe hagyod!

Megígérte Ádám apánk. Jaj, dehogy is báncsa,
nincsen ojjan ördög aki őt a bűnbe ráncsa!
Igy hát éltek, édegétek a paradicsomban,
vót mit enni, vadliba meg nyúl, meg cigánygomba.

Éva anyánk unatkozott. Nem vót hova menni,
csak a napon sütkérezni, aludni meg enni.
Egy nap aztán megkévánta azon tiltott almát,
s összehordott fekvőhejjnek friss szénát meg szalmát.

Előbb csak úgy pucérkodott, ricálgatta magát,
hogy Ádám talán megérzi az érett alma szagát.
Szagút Ádám erősen, de tudta jó, hogy tilos,
s hát ő meg nem kóstojja ezt akármijjen csinos!

Éva anyánk, asszony lévén, sose esmert „nem”-et,
s biztos vót, ha kigondóta, azt mar mingyá lehet.
Édesgette Ádámot hogy: kóstójj bele, drágám!
Ádám kóstót. S azóta az Isten minket vág ám!

Mi bajunk es lenne nekünk a paradicsomba?
Heverésznénk, s lakmároznánk a vadlibacomba.
Asszony, asszony, miér kellett neked asszony lenni?
Ha nem riszálod, ma nem kéne irodába menni….