| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Bukta(m) Ideje:: 02-20-2010 @ 12:09 pm |
|
|
|
|
Leül a konyhaasztalhoz, keresztbe fonja lábait. A vállak előre esnek, háta kissé púposodik. Ha egy póznára támasztanám az állát, a rúd kicsivel a térdkalácsa fölött fúródna át. Tudom, hogy ez a póznás dolog igen billenékeny,. mert ha a fejet a rúdra tűzném, az áll alatti kis gödör nem lehetne nyugvópontja. A pózna meg csak azért jutott eszembe, hogy pótoljam valamiképp a nekem most hiányzó, fejét ebben a gondolkodó pozícióban megtámasztó felkart. De ő nem támaszkodik, csak beleböki állát a térbe. Mindkét kezére szüksége van. Hallom, ahogy matat. Tudom, hogy követi minden mozdulatomat. Már rá se kell néznem. Az asztalon heverő töltőért, papírért, dohányért nyúl. Keverem a kávét az éjjel megcsonkított mosogatószekrény előtt. Dühít ahogy néz, kivillan közben szeme fehérje a kék íriszek alól, és csak mosolyog, olyan kölykösen. Én pedig mondom és mondom, hogy holnap mennie kell, mert Ákosnak visszajár a kölcsönszoba. Tulajdonképpen kicsit szégyenkezem, hisz ferdítem a tényeket. Ákos csak vasárnap este jön vissza. Azt is tudom, hogy ezt Ő is tudja, mégis füllentek. Dühös vagyok, magamra, amiért nem azt mondom, hogy csomagolj, és azonnal tűnj innen el! Különben is, amikor jöttél, csak néhány napról volt szó. Nem akarom hallani, amikor megszólal. Nem mentegetőzik. Arra kér, holnap vigyem át a cuccaival együtt Zitához. Megkönnyebbülve teszem elé a kávét, és már szemben ülök vele.
Ebédelünk a Kolpingban. Valaki felidéz néhány POSZT-os történetet. Aztán közbeszól a „leány”: Csaba ma meghalt. Dramaturgiailag tökéletes időzítése a hírnek. Én azonnal replikázok, Tamással, aki egyszer saját halálhírét közzétette. A „leány” már nem néz rám. Lehajtott fejjel ül tovább. Nem hiszek neki, hiába mondja, hogy az édesanyját senki nem vonná be egy ilyen morbid tréfába. Felállok. Ott hagyom a társaságot. Nem érdekelnek a részletek. Csaba nem halt meg! Néhány napja megbeszéltük, hétfőn találkozunk Pesten. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-20-2010 @ 12:11 pm
| Hozzászóló: Lara_Norbi (Ideje: 02-20-2010 @ 06:19 pm)
Comment: Akkor most végül is Géza költözik elfele??? Ez a halál-izé meg még viccnek is rossz! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 02-20-2010 @ 06:26 pm)
Comment: Most én nem értem, mi van a Gézával???? Hogy jön ide Géza? Amiről írttam, az nem vicc. Mindkét csütörtök valóságalapú, tehát a hasonlóság nem a véletlen műve. Csabát pedig pénteken temetik. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 02-20-2010 @ 09:11 pm)
Comment: bAnyácska, mondtál valamit, én meg kérdeztem valamit, és te megkérdezted, olvastam-e a blogodat... hát, olvastam, és azt hittem, G csomagol és megy... de, persze, lehet, hogy totál félreértettem az egészet. Csak mivel kérdezted, hogy olvastam-e, hát azt hittem ebben lelem a kérdésemre a választ... Na mindegy, majd szóban! pussz |
|
|
|
|
| Hozzászóló: aranytk (Ideje: 02-20-2010 @ 11:06 pm)
Comment: Itt jártam én is Ágim! Nyomasztó... és ahogy írod Larának a történet igaz... Ha az első bekezdés Csabáról szólt, különösen nehéz lélekkel lehet most elengedni Őt a végső útjára... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 02-21-2010 @ 09:12 am)
Comment: Jaj, Lara! Nincs semmi baj, mondtam. Ez a blogbejegyzés pedig nem napló, csak egy történet két egymásba vágott részlete. Próbálkozás arra, hogy írásban érzékeltessem, miként reagálja le az agy, ha egy hozzánk közeliről olyasmit hallunk, amit nem akarunk elfogadni. Gondolj csak a rózsákat lépő lányra! :) Ölellek, és újra mondom, minden OK. :) Puszi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 02-21-2010 @ 09:24 am)
Comment: Katim! :) Mindig nehéz lélekkel engedünk el, és talán pont a veszteség miatti fájdalom tesz képessé bennünket arra, hogy maradjunk. Ki tudná megmagyarázni, a feldolgozási folyamatban mikor melyik bevillanó emléknek mi a szerepe, mitől és mikortól "szépül meg"? - Látod, még megfogalmazni sem tudom. :( Ezért használtam eszközként kép emlékképet Csabával kapcsolatban. Az első egy régi bevillanás, amiben minden részlet felnagyítódik, míg a másik a hirtelen halálra reagálása az elmének, a tagadás. Valami ilyesmit szerettem volna most ábrázolni. Nehéz, főleg gyakorlatlanul... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 02-21-2010 @ 04:17 pm)
Comment: Nem tudom mit mondjak...részvétem a veszteség miatt...Szeretettel ölellek: Anna |
|
|
|
|
|
