Olvasom félbehagyott regényemet. Nem tudtam befejezni, egyszerűen nem voltam hiteles a folytatásban. És valahogy úgy érzem, most jött el az idő. A regény utolsó része a megpróbáltatásokról szól, a családról, a fájdalomról, a nők erejéről. Azt hiszem, most már megkaptam hozzá azt a lelkiállapotot, amellyel sikeresen megírom amit már több éve alkotok.

Részlet a műből, ami számomra most a legaktuálisabb (pedig fura módon egy éve írtam):

"Manisha vonakodva, de leült a nő lábához, aki a fázó kislányra való tekintettel esővédett helyre húzódott.
-          Tudom, azt mondják rólam, bomlott az elmém. Nem csoda, hogy félsz tőlem.
-          Nem félek, csak… sosem látta még női sadhu-t…
-          Egy ősi, bramin család leszármazottja vagyok. A bráhminok nem házasodhatnak, szüleim és őseik azonban más szabályok szerint éltek. Én ugyanezt teszem, ezért bélyegeznek meg a papok az elmeháborodottsággal.
-          De miért teszik?
-          Én a nő istenségét előbbre tartom a férfiaknál. Bár a férfi nemz, a nő fogan és ő nevel testében új életet. Az istennők imádata nem tiltott dolog, de a hétközapi asszonyok hozzájuk hasonlítása már nem tetszetős.
-          Nem értem szavaid.
-          Nézd meg a bargadokat. Érzed bennük a teremtés erejét?
-          Igen. Mindig is éreztem. Mintha templomok lennének.
-          Mert azok is. Újabb és újabb ágak vernek gyökeret a földbe, miközben a korona tör az ég felé.  Olyanok ők, mint az asszonyok. Nézd meg az ilyen fák törzseit. Mint egymásba kapaszkodó, összefonó párok. A teremtést ábrázolják, az ágakról lecsüngő indák, melyek gyökeret vernek – ők pedig gyermekeik, melyek a teremtés násztáncából fogantak. Te is egy bargad vagy már, lányom, hiszen gyermeked született. És minél több gyermeked lesz, annál erősebb leszel. Aki egyszerre tör az ég felé és kapaszkodik szilárdan a földbe, összeköti eme két részt - hasonlatos az istenekhez.
Manisha zavartan hallgatta a nőt.
-          De a házat férjem még előttem építette, és még nem voltam itt akkor…
-          Az azt jelenti, hogy nagyon fontos számára a család. És nem véletlenül vezetett őhozzá az utad. Eme liget lesz számára a megnyugvás, ha visszatekint erre az életére. Nagyon szeret téged.
-          Honnan tudod?
-          Látom a szemedben lányom. Boldogtalan asszonyok szemének nincs ily fénye, mint a tiédnek. Szeress, foganj, szülj, és erőd oly nagy lesz, hogy semmiféle vihar nem téphet ki tövestől többé… és emlékezz erre te is, kicsi lány – simított végig Jayita haján -, istenekhez leszel hasonlatos, mint ahogyan a nők mindegyike az."

(Megj.: az banjánfákat hívják Indiában bargadoknak, íme két kép róluk)