Miért is? A tükörrel minden rendben van. Már ébredéskor tudom mi néz vissza. Kipihent, fáradt, mosolygós, sírós, elszánt vagy elárvult.

De!!! A komoly maximalista „könyvelő” aki mindig tudja mit mikor kell csinálni, miért bámulja fél órája döbbenten a monitort? Miért nem dolgozik? A mindig vidám, - a gondok azért vannak, hogy megoldjuk - „Ria” miért sír? Miért nem oldja meg a gondokat? A szívemet adom, „Vali” miért tud a haragtól elvakultan köpködni?

Önismereti probléma? Valamit rosszul csinálok? De akkor ismerem én magam!?!

Hiszen tudom mit akarok, tudom mire vagyok képes. Akkor mi a gond? Hosszú „te hülye vagy kisanyám” kezdetű eszmefuttatások kezdődtek az életemben. Érdekes dolog saját magammal beszélgetni, főleg úgy hogy a tükör mutatja, hogy milyen fintorokat vágok közben.

És akkor mondott valaki valamit. „Soha nem vagy egyedül! Csak rossz kezet fogtál meg.”

Hogy is van ez? Sok kéz nyúl felém melyiket fogjam meg?

És a tükör megadta a választ. Akinek segíteni tudsz: mindet, ha barátot keresel: az őszintét, ha társat: akkor azt aki önzetlenül, magadért tud szeretni.

Ennyi lenne a megoldás? Lehet. De hogy a csillogó mázból, hogy csomagoljam ki a megfelelő kezet, ahhoz még sokat kell tanulnom. Bár jó úton vagyok, egyre gyakrabban ismerem fel a hamis csomagolást.