| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Rákenni vagy megbocsátani anyámnak? Ideje:: 09-06-2004 @ 10:05 pm |
|
|
|
|
Végülis vége. Ez volt. Alkoholista volt. És én már soha nem fogom megtudni, hogy miért, kezdek beletörődni. Ilyennek született. Ahogy én is.
A férjem ma este hazajött egy nagyon bosszantó tárgyalás után, és azt mondta: Ha én elpatkolnék, Rád nagyon rossz idők járnának. "Tudom". -mondtam. Örököltem. Ezt az élhetetlenséget. Hogy nem kérek magamtól végkielégítést, annyiban hagyo a főnökömmel, hogy nem járok utána a dolgoknak, és a legjobban a sorba állást utálom... Meg hogy belemegyek a hülyeségekbe (most már nem annyira, mert a pszichiáter arra hivatkozva, hogy "még ő is gyerek" rábízott. ) De büszke vagyok, hogy ÉN én vagyok, nem kezdtem el ini, nevelem a csimotákat és még egy-két pofont is eltűrök. Na, azért csak módjával... Az én tűrőképességemnek is van határa.
A rendetlenséget például anyámtól örököltem. Nem tudom, ki hogy van vele, de állandóan vagy a mosógép, vagy a szárító vagy a szennyestartó, vagy a ruháskosár van tele. DE EZ MÁR ÁTVEZETÉS MEGBOCSÁTÁS UTÁNI KÖVETKEZŐ BLOG-OMHOZ: HALOGÉN MICIKE HÉTKÖZNAPJAI . Nagyjából látom a múltam, szeretnék a jelen felé fordulni, méginkább a jövő felé. 90 km-re van a nappali tagozat, ahova járni fogok. Azt hiszem, lesz miről írnom. Utazás nap mint nap, élet vagy házasélet-beli problémák, stb.
Megfogadtam: Mindent megteszek, hogy ne legyek BALEK. Mégis mindig rajtakapom magam.... Amikor Anyám már elmehetett volna nyugdíjba, megvárta, amíg az ügyvezetők széthordták a volt állami céget, ami akkor már Kft. volt, neki maradt a végelszámolóval való egyezkedés, az adminisztráció rendbetétele és egy nevetséges nyugdíj. Legalább annyit kapott volna, mint ha elmegy korkedvezménnyel. Aztán a főkönyvelő várta vissza a saját irodájába, de nem ment. Nem volt célja. Az iváson és a "szerelmén" kívül.
Ilyen nem szeretnék lenni.
Emlékszem még arra, hogy halottak napján soha nem ment temetőbe, csak az ablakba tette ki a saját gyertyáit.... Pirosat, kéket, mindenkinek azt, ami megilleti. MAJD ÉN IS ÍGY TESZEK: Apám sírja szélén szerettem üldögélni. Az övén nem fogok soha. Ez az egy biztos. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-06-2004 @ 10:05 pm
| Hozzászóló: ukume (Ideje: 09-07-2004 @ 02:36 am)
Comment: Kár, hogy vége... Én egészen megszerettem anyádat. Na, persze... más anyját mindig sokkal egyszerűbb szeretni... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kerlac (Ideje: 09-07-2004 @ 08:44 am)
Comment: Szerintem jó, ha valamiről úgy érzed, hogy vége, és tényleg vége van - Benned.
Egy idő után már túl sok rejtőző, félbetört tüskét hordoz az ember, túl sok percet mérgezve meg.
"Senki sem kényszerít, hogy egy elmúlt pillanat hulláját hurcold a válladon." Osho. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Halogen (Ideje: 09-07-2004 @ 09:01 pm)
Comment: Más anyját is lehet, hogy nehéz néha szeretni... Volt például egy "anyósjelöltem", aki amikor eljött, benézett a konyhaszekrényembe, hűtőmbe, minden polcon végighúzta az ujját.... :-()
Amúgy még lehet, hogy sokáig (lehet, hogy dacból) nem gyújtom meg azokat a gyertyákat.... Szóval annyira nem szép és kerek a dolog. De el tudom fogadni. Főleg a gyerekkori vakságomat megbocsátani magamnak... Persze nem tehettem volna semmit... De mégis fáj, és mindig is fájni fog. Lehet, hogy én is lehettem volna jobb lánya, de ezt ott, fent ő nyugodtan a szememre is vetheti. Én meg innen felfelé! Talán lezártam a témát, talán nem.... De már látom kívülről. És ez jó. Most megpróbálok egy újabb BLOG-ot kezdeni amiben magamat próbálom iróniával kívülről látni, láttatni. |
|
|
|
|
|
