B E R C S É N Y I UTCA
„Tehát a Bercsényi utcában vagyunk!!!!!
A kapun, ha beléptünk, melynek kinyitásához, saját kulcs járt, és nekem olyan sokáig nem lehetett, rögtön balra húzódott az a lépcső feljáró, amely az emeletre kúszott fel-felé. Enyhe ívével, tört utat, és engedte az előre haladást, a kanyarnak!
A kapu vastag, erezett fából készült, középen hosszában húzódó ablakcsíkkal, mely kinyitható volt!!!! Valamikor, mikor még törődtek az ajtó szépítésével, fiatalon tartásával, festékkel kapott kezelést! Mire azonban én simogathattam volna a kaput, már pattogzó drappos színben húzta meg magát! Itt kellett volna, kitekinteni, ki az ki bebocsájtásra várakozik az utcáról. Én, persze csak nyitottam az ajtót! Örültem, hogy jön valaki.
A lépcsőháznak, volt egy olyan szeglete, melyet nagyon szerettem. Ez az ablak volt!
Többosztású, széltében kettészelt ablak! A lépcső ferdesége, s az ablak egyenes síkjának ötvözete!!!!
Soha sem értettem, hogy jöhet össze a kettő! Hisz a lépcsők mentek felfelé, míg az ablak párhuzamosan a járdával vízszintes irányban maradt. Miért nem megy ez is ferdén felfelé, a lépcső ívével együtt!????? - Kérdeztem mindig magamtól. Mára egyszerű a válasz!!!
Ebben az ablak párkányban szerettem ücsörögni. S bár üvege, az a rücskös üveg, volt, min csak foltokban látszik, ha van ott mögötte valami, valaki, mégis itt néztem ki!!!! Hogy, hogyan???? Hát biztos a képzeletemmel!!! Mögé képzeltem a postást, a szódást, a kenyereseket, kik a péktől szállították, a nagy kétkilós, egybe kenyereket. Fogták, s a járdáról, kettesével, egymáshoz nyomva a kenyér két lapos oldalát, repült a kenyér, a teherautó hátuljába!!! Igen, így dobálták a kétkilósakat! Emlékszem, nagy kerek vas-kosarakat gördítettek ki a Sütődéből. Ezek elég magas "kosárkák” voltak, hisz vagy 50 kenyér beleférhetett!!! Kerekei segítették, hogy kiérhessen a járdára!!!!! A pékség ajtaja, többféleképp is nyitható volt. Hisz volt az ajtó, egy, s ugyanaz, mi felfelé, tolva, kis rést hagyva a vaskosaraknak, -melyet télen ott gördítettek ki, így nem kellett a hideg levegővel viaskodni- is nyitható volt, hogy a kocsik, vagy kosarak kigördüljenek, alul, ember nélkül.
Az ajtót kinyitva meg ott volt a pékség irodája!!!!
Hihetetlen látvány volt!!!
Az első helység, mibe beléptél, az iroda volt!!!! Ez sok különlegességet nem takart, hisz csak íróasztal, szék, talán pár polc volt található!!! Az nem is volt a gyereknek fantáziát megindító látvány!
Viszont ha azon áthaladtunk???!!!!!
Óh, egy mese világ!!! Hát ott volt a kemencék halmaza, a dagasztógépek, s minden "lisztből", óriásan! Hányszor, s hányszor végignéztem, hogy sütik a kenyereket a fehérszínü „kisértetek”????
Hatalmas kemencék előtt álltak. Izzadtak!
Két kemence ajtó volt, két pékkel!!!!
A kemence előtti részt, ahol a „mester”, próbálta a kenyereket, be- illetve kivenni, pár lépcsőfoknyi "süllyedés" volt található. De természetes is, hiszen így volt egy magasságban a vasajtóval!!!!
A vasajtó olyan volt, mint a Jancsi és Juliska boszorkányának kemencéje!
Félkörlakú egy irányba nyíló, vasajtó. Nekem gyermekként óriási ajtónak tűnt, de ma már visszatekintve, talán nem is lehetett, oly nagy. Hisz csak a 6m hosszú péklapátnak kellett „bejutnia” az ajtón.
Ronda sárga kerámia lapok, -mint a "keramit" volt annak idején az utcán-, borították még talán a mennyezetet is. Természetesen az, hogy ennek színe sárga volt, csak akkor derült ki, amikor nagytakarítást tartottak. Enélkül, azt hittem volna, hogy „Liszt ország”-ban járok, hisz minden hófehér, és még annál is fehérebb volt. Ha léptem a kövön, mintha hóban léptem volna, szállt fel lábam nyomán a „hó”.
Tehát a párlépcsővel lemenő kis kemence ajtó előtti résznél állunk!!! Igen, itt dobálták be a kenyereket!!!!
S micsoda látvány volt, mikor kinyitották a kemence ajtaját, s bent lobogott a tűz, pirosan, sárgán, melegen!!!??? Olykor a lángok kicsaptak. Végigkúsztak az óriás kemence mázas, cserépfalán. Fekete csíkot hagyva, azon! Lássa, mindenki Ők „rendetlenek” is tudnak lenni.
Vörös lángkarjaikkal megsimogatták a kemence oldalát, ezzel is biztatva, „süssétek csak, süssétek a kenyereket”. Vagy a fantáziára bízva, inkább nőkként, erotikus táncot lejtett füsttestük a pékek szemének tetszésére?????? Jaj, de szép volt, milyen megható!!!
Ide kellett, valamilyen magasságba, vagy mélységbe???? A nyers kenyereket behelyezni, sülni!!! Majd, kis idő elteltével kivenni.
A be- illetve kivétel, egy irgalmatlan hosszú nyelű lapáttal történt! Én mindig azt hittem, hogy a nyele kifut az utcára, hisz gyermekként az olyan hosszú volt! Ötször hosszabb, mint Jani bácsi, ki az egyik pék volt!!!!
Ki-be dobálták a hosszú lapáttal a még sülni készülő, vagy már kisült kenyereket.
Előtte, persze érdekes mozdulatokat tettek egy -talán- vizes kefével a nyers liszt, és víz kupacra. Sőt, még valami kis „kocka papír” is a kenyérbe nyomódott. Hétfő, kedd, stb.napokat tudatva a vevőkkel
Igen, ez volt a nyers fajtája!!!! Tehát ezt lekenték valamivel, és repülhetett be a forró, vörös lángok közé!!!!
Aztán, pedig ugyanolyan kapkodva, mint ahogy berepültek, jöhettek ki a "forrófürdő" után!!!! Készen!!!!!
Gyönyörűek voltak, Forrók, illatosak, frissruhába öltözöttek. Tudod, ünneplőbe, mint mi gyermekként, ha valami görcsös ünnepségre mentünk!!!! Ropogósan, kívánni valóan.
Ezért a friss forró kenyérért álltak sorban még az utcán is szombat hajnaltól. Kígyózó sor kanyarodott az ablakunk alá! Onnan tudtuk, elfogyott az az napi sütés, hogy ha nem volt „kígyó”.
Tehát ez volt a körülbelüli pékség, bár még a dagasztógépekről nem is beszéltem, mik nagyon komikusak voltak!!!
Engem mindig egy óriás kávéscsészére emlékeztettek. Igen még füle is volt! Azzal húzták ki a gép alól, mi a benne lévő tésztát, összekeverte, "dagasztotta" masszává! Kenyértésztát adva belőle! Sőt még tejszínhab is volt a tetején, hisz nem egyszer olyan magasra kelt a kenyér tésztája, hogy túl emelkedett a „csészén”.
Ennek is kerekei voltak, mert hisz ez aztán, mint alapanyag került egy asztalra, hol kenyérré, kiflivé, zsemlévé kerekedett!!!!! És az asztal, amin a müveletet folytatták, nem volt közel, tehát gurítani kellett!!!
Amikor a lisztet szállitották a pékségbe, mindenki fehér volt, mint a hóemberek. A liszt hátukra való dobálása miatt, csak úgy porzott minden!
Mindenki ősz volt! Emiatt!
Na, de vissza a lépcsőházhoz!!!
Leverted a cipődről a lisztet???? Nehogy behord, mert a Nagyitól kikapsz!!!!
Gyere, beülhetünk a kiugróba az ablakpárkányon! Nincs ott most senki, de semmi se!!!!
Ide tették a ház lakói az ujságokat, leveleket, vagy bármit, mit, ha mentünk felfelé, magunkkal vihettünk.
De, ha a postás jött a "Józsikám" postás, s hozta a Nagymamám, "nyögdíját", ahogy Nagyim mindig kimondta, ide jött le, s itt irta alá, a nyugtát, mivel átvette!
Irta???? Komikus, hisz igy visszagondolva, minden volt az csak nem aláirás. Reszkető ujjak, valami erőlködő Molnár Józsefné-ja aláirás!
És mindez rajzolva, szépen formálva a betüket, csak lassan, nehogy egy betü is kimaradjon, hisz ez hivatalos!!! Szépen kell irni!!!!
Itt viccelődött a Mária néni, és Józsi bácsi!!!
Hisz egy-két szó, mindig örömmel repitette tovább a Postást!!!!
Szeretett az örökmosolygós, Nagyival viccelődni!!!!
Nagymamám hasa, mint, már emlitettem, nagy kerek pocak volt!!! Hogy mitől, nem tudom!!! Hallottam arról is Anyuéktól, hogy köldöksérve volt, és attól, de én ezt nem hiszem.
Lényeg, hogy mikor nevetett, hullámzott vele együtt a pocak. Azaz, némi időeltolódással, hisz az külön életet élt! Kicsit!
Mindig később ringott, mint, ahogy azt gazdája ringatta! A pongyola, mi flanel, elől gombos, könnyen kezelhető ruhadarab volt, a "pocak" formájához igazodott!!!!
A Nagyi kisimult arca, gyönyörü !!!! Nem volt egy ránca sem!!! Pedig egész életében, a mezőn, a kaszálón, s réten, volt. Ott dolgozott!!!! Hol nap égette, hol eső mosta, hol pedig a szél simogatta arcát!
Égetésről jut az eszembe!
Kislány korába, magára öntött egy óriás lábosnyi forró vizet! Emlékszem, mindig csodáltam a hátán a bőrt!
A bal oldala!! /Vagy a jobb??/ Most már nem is emlékszem, „rücskös”-re volt heggesedve!
Ez még az égés évek múlva „letisztult”, de nem múló emléke maradt!
Sőt annak idején, azt is elmesélte, hogy a füléből is egy darabka porc, akkor tört le, mikor az égés miatt, mindig csak egy oldalán tudott feküdni!
Emlékeimben úgy is maradt meg, mint, aki csak egyik oldalán tud elaludni! Másik irányban soha nem láttam feküdni! A szokás! Fájdalomról már szó sem lehetett! Ennyi idő után, egészen biztos nem!
Haja, mit minden reggel kifésült, emlékszem, derekáig ért! /80 évesen már nem/ Minden reggel ezt kifésülte, majd utána, három részre osztotta, mint a fonott kalácsot szokásos.
Csak lógott volna a hátára értelmetlenül. Igy, hát feltekerte a tarkója feletti rész fölé! Ott illesztette két "szúrós" elefántcsont tűvel!!!
Ilyenkor olyan szép volt!
Ahogy igy töprengek kinézetén, ugrik be a kép, mikor, hajat mosott! Hisz olyan ritka, kis foszlány haja volt, hogy szinte kár is volt mosni, elmosódott volna, ha nem vigyáz! De mindig leöntötte, valami ecetes vízzel! Igy konzerválta vajon???? Vagy ettől hitte, hogy több lesz!???
Édes kis Mutyókám!
De, aztán elrontotta a „művet”, jött a kendő, mit, mint az idősek a faluban, mindig a fejére kötött!!!!
Ez a fejkendős kép a Nagyi. Nem a sima hátrafésült hajú!
Lábán, mindig vastag harisnya volt, combban kicsit elszorítva egy gumival, nehogy lecsusszanhasson, az a fránya zokniféle anyag.
De rút volt!
Ő viszont szerette!
És jött a papucs, merthogy mást már nem nagyon tudott lábára venni és hordani!!! Ez nem szorította, és egymásra "tekeredett" ujjai is elfértek! Mindig hitetlenkedve néztem a lábfejét, Hogy nézhet, így ki egy láb???? Hisz, ha az enyémet hozzátettem, azon látni lehetett, a Nagy ujjtól a kis ujjig mindent. Míg az Övén, minden egybe "kucorogva" nyomorgott!!!!
Kisujja, a negyedikre. A nagyujja ráfeküdt a másodikra! Igy vették el egymás elől a levegőt!!!!
Az enyém bezzeg, milyen szép is volt!!!!
Akkor mit, gondoltam én arra, hogy az enyém is lehet majd egyszer ilyen!!!! Mára már közelit!
Papucsa persze, mindig valami nagyon érdekes puha anyagból készült. Most már tudom, hogy kordbársony, és plüss volt!!!!
Lapos sarokkal!!!
Hogy én ezt a göcsörtös lábat futtattam a lakásban, hosszában, széltében???? Hát nem kegyetlen dolog???? Mit tudtam én??? Milyen lehet, ilyen lábakon csak állni, nem hogy futni!!!!! És mégis kergetőztünk!!!!
Ha az ember akar valamit, mi- mindenre képes!!!! Ilyen lábbal futni például!!!
Igen, a szeretet!
Persze Nagyinak voltak szép ruhái is, amibe, ha jött az orvos, vagy valahova menni kellett, felvett. Kék egybeszabott ruhák voltak. Bele bújos! Mindig útálta!!!
"Sárikám, hogy lehetett, ilyen ruhát csináltatni'???? -Ez volt Anyám!!! "Minek kell nekem ilyenbe bújnom???? Miért nem jó a pongyola!???? -hangzottak az elégedetlenség, türelmetlenség szavai!!!
A kérdések itt kavarognak a fejemben, Még a hangsúlya is! Hangszine!! De érdekes!!!! Újra élni mindezt!!!!
És tényleg, miért nem volt jó????? Hisz mindig, szép tiszta volt pongyolája, arra mindig ügyelt. Minek kell szép ruhába öltözni, ha valahova el kell menni???? Minek kellett összegyűrött lábujjait belepréselni egy kemény cipőbe?????? Valami puhább nem lett volna jobb????????????
Sokszor kellett lemennünk a közelünkbe lévő Benisz cipészhez, akinek tágíttatni vittük a kemény bőr cipőt. Nagyobb kaptafára húzta és úgy hagyta pár napig, míg valamelyest kitágult.
Hát azért az a cipész bolt is megér egy pár mondatot!
Apró kis helyiség volt! Fogadó pulttal, ami mögött Benisz bácsi állt!
Mindig viccelődve fogadta a régi „vendégét”, kuncsaftját. Szemüvege az orra hegyén. A mögül nézegette a tágítani való portékát és meggyőzően hümmögött.
Amikor beléptem, mindig valami olyan kellemes illat ütötte meg az orrom. A ragasztó, a friss bőr, és a festék vegyes illata.
Leültette Nagyit egy székre, majd Ő is előjött, a többfokú lábtartóval együtt és eléült, vele szembe. Ragacsos, munkás kötényét ilyenkor mindig levette, hisz az csak a munkának szóló viselet volt..
Igy tudta a méreteket, az igazításokat bemérni, besaccolni.
Nagy öröm volt számomra, mikor a polcokon sorakozó cipők elé állhattam a pult azon oldalára, ahol Ő kiszolgált.
Minden ragacs, csiriz, és különféle kések, és árak sokasága telitette meg a pult lapját!
Sőt még az oldalán tükör is volt, hogy aki nem biztos, hogy a cipő jól áll-e a lábán, megnézhesse magát!
Hát bizony ez is a Nagyi és az én életem fontos helye volt!
De a Nagyi!
Szegénykém!!!!! Édes, kis dolgos keze!!! De nagy pofont tudott lekeverni, gondolatban! Soha nem tette! De néha éreztem, ahogy suhint!!!!
Ezek a kezek, bár munkától megvénült, már átlátszó bőr fedte, mindig csak simogatott, soha nem pofozott!!! Olyan jó volt a védőkezek alá bújni. Mindig kapott egy-egy simogatást a fejem, még akkor is, ha előtte, nagyon megbántottam, és "Bocsánatot kérek, Nagyit" rebegtem.
És bár Ő is, én is sirtam, éreztem a szive meghasad, hisz szeret!!!!! Mivel tudta volna jobban kimutatni, minthogy kakaót tesz elém, vagy kedvenc ételemet főzi, vagy cseresznyét vesz 2,- Ft-ért a Piacon.
Tovább nem is gondolkodom a régi időkőn. Hisz múlik az idő, és én is ugyanúgy, mint emlékeim!!!! Vagyok, ellentétesen!!! Jobban előjönnek????” |
