Hajnali 3 óra. Mire kész a kávé letusolok és irány a munka. Halkan imába foglalom az elődeim nevét. A "könyvelőkét". Egyszerre sok két új ügyfél, akinek nem adták le májusban a mérlegét. Az egyiket 2008-tól újra kell könyvelni. Ezt már nem a pénzért, két emberért csinálom akiket agyon bírságolhatnak, nem beszélve a cég működésének felfüggesztéséről. Két emberért aki a könyvelőben az ellenséget, a rosszat látja. Két emberért aki nem is érti csak sejti miről beszélek amikor a Kft-je helyzetét vázolom.

Szóval munka. Sürgős. Ma is éjfélig a gép előtt ülök majd. Holnap is. A szemem egyre jobban ég, egyre több kávé kell, mert a cigim keserű íze sem ráz fel.

Óránkét pár perc amíg új kávét főzök szinte felüdülés. Ha így folytatom nem lesz kifestve az irodám megint. A maradék jókedvem is elszáll.

Csengetnek. Váratlan vendég jön. Már csak ez hiányzott! Igen, ez hiányzott! Jön szólni, hogy a festő barátja kifesti pár óra alatt az irodámat, akár hétvégén is, hogy tudjak dolgozni. Festéket is vettek olcsón, mert a pénztárcámnak így jobb. A hálószobámat is rájuk bízhatom, emelgetik ők a nehéz bútorokat.

Még kimondani sincs időm a: Köszönöm! De jó hogy ti vagytok nekem!-et. Már jön a kérdés: bevásárlással, hogy állsz?

Ugyan hogy állnék? Ennyi munka mellet, nincs időm.

Meg történt a bevásárlás. Körbefurikáztak a megfelelő bevásárló központokba, felcipelték helyettem amit összevásároltam (kb. 40kg).

Én meg úgy éreztem magam mint aki egy kéthetes üdülésen volt. De legalább, mintha 10 órát aludtam volna.

Azért mégis csak jó nap a mai. Ilyen boldogan mosolyogva régen dolgoztam szombat éjjel. De ma úgy fogok.